Rendőri biztosítás mellett váratlanul jelent meg és kezdett ellenőrzésbe szombat hajnalban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek osztálya abban a meg nem nevezett, magyarországi élelmiszer-előállító üzemben, amelynek a hatóság szerint köze lehet a néhány napja Angliában talált, marhahúsként címkézett lóhúshoz - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A napilapnak Helik Ferenc, a kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője elmondta: a helyszínen a hatóság munkáját az illetékes megyei rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályának munkatársai is segítették.
A múlt héten jelentette be a brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA), hogy gyanús magyarországi hússzállítmányt vont ki a forgalomból. Tájékoztatása szerint mintegy száz kilogrammnyi hamisan címkézett, kockázott lóhús érkezett Magyarországról és a termékből körülbelül negyven kilót adtak el Liverpoolban és Prestonban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy magyarországi húsüzemet ellenőrzött rendőri biztosítással az angol lóhús ügy kapcsán.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
11 perce
-
Véres péntek a frontvonal mindkét oldalán: pusztító légicsapások érték Kijevet, Szlovjanszkot és Kirovot
körülbelül 1 órája
-
Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
körülbelül 1 órája
-
Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Országos vészhelyzet Spanyolországban: az EU segítségét kérték a pusztító erdőtüzek miatt
körülbelül 1 órája
-
Súlyos uniós bírálat érte a TikTokot, milliárdos bírság is jöhet
2 órája
-
Kapitány István leváltotta Paks 2 vezérigazgatóját
2 órája
Mfor.hu Top24
- Júniusban is tovább romlottak a munkanélküli statisztikák
- Az újjászervezett TEK védi Magyar Pétert
- Fáj a forint feje, ennyiért adják az eurót
- Ezekre az egyetemi képzésekre vették fel a legtöbb diákot
- Volt értelme a közmédiának megvennie a Tour de France közvetítési jogait?
- Lendületesen indított a forint, a dollár már 320-nál áll
- Lesz még dolga a kormánynak – így értékelte az OECD a magyar gazdaságot
Vásárló
Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding.
Vásárló
Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló
Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül?
Vásárló
A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.
Vásárló
A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló
Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló
Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló
Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló
Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Vegyes nyitás Wall Streeten, jelentősen esik az olaj ára.
11 perce
Nemzetközi
Véres péntek a frontvonal mindkét oldalán: pusztító légicsapások érték Kijevet, Szlovjanszkot és Kirovot
Tizenhatan vesztették életüket.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Megalakult az Országgyűlés turisztikai albizottsága
10:13
-
Óriás terveket dédelgetnek az egyik legforgalmasabb spanyol légikikötő esetén
09:59
-
Smaragd, rubin és arany: rendkívüli régészeti kincsek a horvát Mljet szigeténél
09:24
-
Kiszáll a német állam a Condorból
08:25
-
Dubajban már a helyi lakosokat is bevetik a turisták visszacsábításáért
08:07
A vidék hírei
-
Az egri nyomozók drogterjesztőket vettek őrizetbe - VIDEÓ
14:09
-
Rekordot döntött az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: több mint 3180 új hallgató kezdheti meg tanulmányait
13:45
-
Több ezer bála gyulladt ki Szentistván határában, egri tűzoltók is a helyszínen dolgoznak
12:21
-
Ma 12 órás leállás jön az Ersténél, utalni és interneten vásárolni sem lehet majd
11:12
-
Magyar Péter: Hankó Balázs nem kerülheti el tettei következményeit az NKA-botrányban
09:53
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: ebbe akár bele is bukhat Donald Trump
2026. július 23. 17:07
-
Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
2026. július 23. 19:24
-
Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
2026. július 24. 10:16
-
Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
2026. július 24. 07:34
-
Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
2026. július 23. 19:09

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




