1p
Az Egyesült Államokban Black Fridaynek (fekete pénteknek) nevezik a hálaadás utáni vásárlási szezon első napját. Akciós tévéből, iPadből idén sem lesz hiány, a napot pedig lassan fekete csütörtöknek is át lehet keresztelni.

Az elnevezés eredete az 1960-as évekig nyúlik vissza: az óriási forgalomnak köszönhetően a nagyvárosokban hatalmas dugók alakulnak ki, az üzletekben nyitástól zárásig óriási a tömeg. A kereskedők a negatív csengésű elnevezést igyekeztek pozitív jelentéssel is megtölteni: sok kiskereskedő üzlete ettől a naptól vált éves szinten jövedelmezővé, ami azt jelentette, hogy a könyvelésben a veszteséget jelző piros helyett ekkortól írták fekete tintával a számokat.

Az ünnepi vásárlási időszak hatalmas leértékelésekkel kezdődik Amerika üzleteiben, sok helyen az első néhány száz vásárló még külön ajándékot is kap. Az ajándékokra és a különleges vételi ajánlatokra éhes vásárlók ilyenkor szó szerint megrohamozzák a kora hajnalban nyitó áruházakat.

Napi bevásárlás a Wal-Martban a tavalyi fekete pénteken. Tej, kenyér, kabrió.

 

A korai nyitás ellenére sokszor már órákkal korábban hosszú sorok kígyóznak a népszerűbb áruházak előtt - nem ritka, hogy a türelmetlen vásárlók sérüléseket okoznak egymásnak, és több halálesetet is feljegyeztek már a vásárlási őrület miatt. 2008-ban a New York-i Wal-Mart egyik alkalmazottját taposták halálra a tolongó vásárlók, akik a hajnal 5 órai nyitás előtt pár perccel betörték az üvegajtókat, és berontottak az üzletbe. Az eset miatt egy terhes anyát is kórházba kellett szállítani. Ugyanezen a napon egy kaliforniai játékboltban kitört veszekedés lövöldözésbe torkollott, és ketten meg is haltak.

Sztrájkfenyegetés és akciós iPad a WalMartban

Idén sztrájkra készülnek a fekete pénteken a legnagyobb amerikai áruházlánc, a Wal-Mart dolgozói.A sztrájkra készülő alkalmazottak szerint az ország legnagyobb munkaadójaként számon tartott Wal-Mart "megtorlást" alkalmaz azokkal szemben, akik jobb fizetést, igazságos munkabeosztást és megfizethető egészségügyi ellátást követelnek.

A Wal-Mart a készülő tiltakozások ellenére már csütörtök este 8-tól megnyitotta kapuit az akcióra éhes vásárlók rohama előtt. Este 10 és 11 között nyomott áron juthattak hozzá az Apple iPad2-jéhez, az Emerson 32 hüvelykes képátmérőjű tévékészülékéhez és az LG Blu-ray lejátszójához. Idén a korai nyitás a divat a nagy üzletek körében: többek között a Toys R Us és a Target Corp is már csütörtök éjszaka elindította a "karácsonyi offenzívát".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG