1p
Egyedüliként bővítette tavaly lakáshitelezési tevékenységet a hazai piacon a Fundamenta Lakáskassza, így a három legnagyobb lakáshitelező közé került 25,5 százalékos piaci részesedésével.

Az évet a cég 658 ezer szerződéssel, 322 milliárdos mérlegfőösszeggel, 293 milliárdos betétállománnyal, 107 milliárdos hitelállománnyal és 5,1 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta. A lakáshitelezés évtizedes mélypontjának évében a Fundamenta folyamatosan növelte hitelezést, így 2012-ben 52,1 milliárdos kihelyezéssel 25,5 százalékos piaci részesedést ért el a lakáscélú hitelek piacán. Ezzel az eredménnyel tavaly a három legnagyobb (Erste, OTP, Fundamenta) lakáshitelező közé került a cég.

A piaci részesedés jelentősen nőtt az egy évvel korábbi 19 százalékhoz képest is. A Fundamenta folyósítása az általános piaci visszaesés ellenére 20 százalékkal volt magasabb, mint a 2011-ben elért 43,7 milliárd forint. Lakáshitel állománya a 2011-es 65,8 milliárd forintról 106 milliárd forintra növekedett. Az utóbbi években tapasztalható jelentős hitelezési fellendülés a néhány évvel ezelőtti – a szabad eszközök nagyobb részének kihelyezését lehetővé tevő – jogszabály módosítások hatásának, valamint annak köszönhető, hogy a Fundamenta fejlődésének azon szakaszába jutott, amikor aktív hitelezőként léphet fel a piacon. Ez különösen azért fontos, mert egy gazdasági válság elhúzódó hatásai ellenére is képes volt minderre. Ez, valamint a rossz hitelek alacsony aránya jól illusztrálja, hogy a lakás-takarékpénztárak valóban válságálló szervezetek.

A végtörlesztéstől megtisztítva is jelentős a növekedés
Jóllehet a fenti adatokból mindkét évben sokmilliárdnyit tett ki a végtörlesztés, a lakáshitel folyósítás 2012-ben e nélkül is elérte a 44 milliárd forintot, azaz a Fundamenta végtörlesztés nélkül is teljesítette az eredeti éves hitelezési tervet. A végtörlesztési hatásoktól megtisztított adatok alapján szintén jelentős volt az éves növekedés, miután a tavalyi kihelyezés 22 százalékkal múlta fölül a 2011-es végtörlesztés nélkül számított 36,3 milliárd forintot. A Fundamenta idei hitelezési terve 47,2 milliárd forint, amely mintegy 7 százalékkal haladja meg a tavalyit.
Nőtt a betétállomány és a szerződések száma
A múlt év végére 293,3 milliárd forintra emelkedett a betétállomány, amely 11 százalékkal haladja meg a 2011-es adatokat. A Fundamenta az év végi záráskor 621 ezer betétes és 63 ezer hitelezett szerződéssel rendelkezett. Figyelembe véve, hogy az áthidaló és azonnali áthidaló kölcsönnel rendelkezők egyben betétesek is, a teljes szerződésszám mintegy 658 ezer.
A legnagyobb állampapír vásárlók egyike a Fundamenta
A fiskális politikában egyre nagyobb hangsúlyt kap a belső adósságfinanszírozás, amelyben a lakástakarékok továbbra is jelentős szerepet játszanak. A Fundamenta eszközeiben tavaly év végén az
egyre nagyobb hitelállomány mellett is mintegy 196 milliárd forint volt az állampapírok záró állománya, amellyel a hazai kötvények egyik legjelentősebb vásárlója volt. Így a lakástakarék rendszer az otthonteremtés finanszírozásán túl kiválóan csatornázza át a lakossági megtakarításokat az államadósság belső finanszírozása felé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG