A törvényjavaslat elfogadása esetén 419 helyi önkormányzat jut térítésmentesen 1174 ingatlanhoz jogszabályban foglalt feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében. Az önkormányzatok számára átadni javasolt ingatlanok értéke meghaladja az 1,2 milliárd forintot.
A jelenleg az MNV Zrt. kezelésében lévő ingatlanok az állam számára fölöslegessé váltak, az érintett településeknek azonban komoly segítséget jelentenek, és sok esetben fejlesztések, beruházások alapjául szolgálhatnak. "A kormány folytatja tehát a felelős állami vagyongazdálkodás gyakorlatát" - írja az NFM.
Ajándék az egyháznak is
A javaslat támogatja a Római Katolikus Egyház több igényét, és jelenleg állami tulajdonú, de alapvetően egyházi funkciót ellátó ingatlanok (templomok) ingyenes átruházásával járul hozzá az egyház hitéleti és közösségi szerepének erősítéséhez.
Csak sportosan
A tervezet kiegészül az állam által 2012-ben kiváltott, eredetileg PPP-konstrukcióban épült sportlétesítmények átadásával is. Az állami tulajdonba vett ingatlanok közül 15 sportlétesítmény ingyenes önkormányzati tulajdonba adására tesz javaslatot. A tornatermek és tanuszodák együttes értéke meghaladja a félmilliárd forintot.
Az Eszközkezelő is kap még ingatlanokat
A kormány újabb lépéseket kezdeményez annak érdekében, hogy megoldódjon azoknak a NET-programban részt vevő jelzáloghiteleseknek a lakhatása, akik továbbra is súlyos anyagi nehézségekkel küzdenek, fizetési kötelezettségeiknek nem tudnak eleget tenni, de saját helyzetükön változtatni akarnak.
A nemfizetés hátterében álló, összetett problémarendszer kezelésére intézkedési tervet dolgoznak ki. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. a bérleti díjat és rezsit fizetni nem tudó volt jelzálogadós számára kisebb rezsijű, alacsonyabb komfortfokozatú lakásokat ajánlhat fel. Ezek a lakáscélú ingatlanok állami tulajdonban vannak, de állami feladat ellátásához jelenleg nincs rájuk szükség, használaton kívül, üresen állnak. Mint arról a Privátbankár már beszámolt korábban, a szóba jöhető ingatlanok körének felmérését a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. már megkezdte.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A vétót is megfontolta Baka András, aki a parlament előtt beszélt az új legfőbb ügyészjelöltről
16 perce
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
38 perce
-
Orosz csapatok által használt hidakat romboltak az ukrán erők
körülbelül 1 órája
-
Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
2 órája
-
Tovább emelkedett a benzinár, régen kellett már ennyit fizetni a kúton
2 órája
-
Erősen kezdte a hetet az OTP a tőzsdén
3 órája
-
Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
3 órája
- Baka András: mélyponton van az ügyészség megítélése, súlyos zavarok vannak a szervezetben
- Klímakutató: minél később lépünk, annál drasztikusabb megoldásokra lesz szükség
- Pintér Sándor egykori III/II-es volt államtitkára végleges lépésre szánte el magát
- Megszűnhet az éjszakai alkoholárusítás a dohányboltokban, a kiskereskedők illegális árusoktól tartanak
- Baka András új legfőbb ügyészt jelölt, és a parlamentben is felszólal
- Erősödött a forint a hétvégén, a dollár és az euró is olcsóbb lett
- Több mint kétszáz helyszínen tüntetnek a szakszervezetek Németországban
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Sokkal drágább lett a benzin 2026. szeptember 16. 12:15
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Év végéig 4,8 milliárd dollár is lehet az ebből eredő mínusz.
Tovább emelkedett a benzinár, régen kellett már ennyit fizetni a kúton
-
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55 -
Táskák és sálak húzták vissza a nyereségbe a Burberryt2026. szeptember 19. 17:48 -
Picasso-festményt is loptak a 160 millió ausztrál dollárért kínált szuperjachtról2026. szeptember 18. 10:02
További hírek >
-
Nyáron átlépte az európai repülőjáratok száma a 2 milliót
14:04
-
Halálugrásra készül egy szoftvergyártó, hatalmas mennyiségű bóvlikötvényt bocsátanak ki
13:18
-
Húsz hónap börtönbüntetést kapott korrupció miatt egy volt államtitkár
12:22
-
Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata
11:56
-
Végre túllépte a Duna vízmagassága a 2018-as negatív csúcsot, de újabb apadás közeleg
11:39
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
-
Bebetonozták Putyin hatalmát: jelöltjei 225 választókerületből 208 helyen vezetnek
2026. szeptember 21. 08:28
-
Nem várt helyről kapott kritikát Putyin
2026. szeptember 20. 15:42
-
Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
2026. szeptember 21. 11:43
-
Így változott az euró és a dollár árfolyama a hétvégén
2026. szeptember 21. 07:50



