A családi háttér és a pénz: így termelődik újra az elit
Az államilag támogatott tanulmányait a napokban megkezdő közel 59000 egyetemistáról, főiskolásról még nem tudjuk, mennyire lesznek elégedettek azzal az intézménnyel, szakkal, ahova felvették őket. Akik már valamelyik felsőoktatási intézményben tanulnak, azoknak többsége, 57 százaléka mondja, hogy azt tanulja, ami érdekli, és szívesen is teszi ezt.
A K&H pályakezdők jóléti index mérése során megkérdezett diákok 85 százaléka úgy érzi, hogy az elmúlt egy évben nehezebbé vált a továbbtanulás. A megfelelő képességet és szorgalmat csak a megkérdezett diákok 35 százaléka gondolja elegendőnek a felsőoktatásba való bejutáshoz, 44 százalékuk pedig egyenesen úgy véli, hogy az anyagi körülmények határozzák meg a továbbtanulási lehetőségeket. Sokan, a diákok 44 százaléka vallja azt is, hogy elsősorban a családi háttértől függ, ki mire visz az életben.
Többen terveznek külföldön dolgozni, mint tanulni
Külföldi tanulás az egyetemisták 21 százalékának terveiben szerepel. Annak ellenére, hogy a magyarországi oktatási rendszert csak negyedük sorolja a magas színvonalúak közé Európában. A diákok több mint fele tervezi, hogy egy időre más országban fog munkát vállalni, míg a 19-29 év közötti aktív dolgozóknak csak 35 százaléka menne külföldre dolgozni.
A felmérés adataiból arra lehet következtetni, hogy a most felvettek többsége sem csak tanulással tölti majd a következő éveket. Már egyetemista, főiskolás társaik 81 százaléka vállal legalább alkalmanként munkát. De úgy tűnik, ez még nem megy mindenkinél a szórakozás rovására, mert 44 százalékuk mondta azt, hogy elegendő időt tud szánni szabadidős tevékenységekre. A tanulmányaik költségeit a diákok 19 százaléka fedezi diákhitelből.
Az egyetemisták harmada szerint a képességek és a szorgalom elég ahhoz, hogy valaki továbbtanulhasson, de a többség szerint az anyagi és a családi háttér az igazán meghatározó a továbbtanulásban, valamint az életben való boldogulásban.
- derül ki a K&H pályakezdők jóléti index
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
43 perce
-
Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
körülbelül 1 órája
-
Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
2 órája
-
Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
4 órája
-
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
17 órája
-
Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól
19 órája
-
Ötezer katonát von ki Trump Németországból
19 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter fontos bejelentést tett az új Parlament alakuló üléséről
- Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
- Orbán Viktor az utolsó pillanatig ellenáll Brüsszelnek
- Súlyosan bántalmazták a 24.hu főszerkesztőjét, fényes nappal támadták meg
- Az új kormány várható beiktatása előtti héten sem unatkozhatunk majd
- Vitézy Dávid újabb csontvázat talált Lázár János szekrényében
- Emeli a tétet Trump, egyre jobban magára maradhat Európa
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Örülhetnek az OTP ügyfelei 2026. április 30. 13:30
- Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban 2026. május 2. 11:56
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Közérdekű
Kiderült, milyen szerepet szán Radnai Márknak Magyar Péter
Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztos lesz.
21 órája
Nemzetközi
Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban.
23 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Az aszály miatt lépne a TISZA: azonnali vízügyi cselekvési terv készül
07:57
-
Hankó Balázs: a kulturális döntések „ízlésbéli kérdések” – hatalmas vitát kavart az NKA támogatási gyakorlata
12:05
-
Harc a kórházi fertőzések ellen és a tisztaságért: új „Semmelweis rend” létrehozását jelentette be Hegedűs Zsolt
08:31
-
Horváth László ül be Szécsi helyére a parlamentbe
17:19
-
Sior: rajzok haza 84.
15:52
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
2026. május 2. 11:56
-
Így száll rá az AI a nyugdíjasokra – totális kontroll vagy életmentés?
2026. május 2. 11:40
-
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
2026. május 2. 16:52
-
Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól
2026. május 2. 15:21
-
Kapitány István ismertette, milyen intézkedések várhatók
2026. május 2. 10:16
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a ha 

