4p
KKV
Olaszországban, Németországban és Magyarországon három üzemet zár be a Danone, ami 325 állás megszűnésével jár. Ebből 155 munkahely elvesztése a hazai munkavállalókat sújtja. Az ok a forgalom csökkenése, a kihasználatlan kapacitások léte. A joghurt marad a polcokon.

A francia Danone élelmiszerkonszern az ezekben az országokban bekövetkezett komoly forgalom-visszaesés miatt az olaszországi Casale Cremasco, a német Hagenow településeken és a Budapesten levő gyárainak bezárása mellett döntött – írja a spanyol Yahoo Finance az Europa Pressre hivatkozva. A Danone sajtóközleménye szerint ezzel 325 munkahely szűnik meg, ebből 100 Olaszországban, 70 Németországban és 155 Magyarországon.

Danone-gyár Oroszországban (Fotó: Danone.com)

A bezárásokat 2015 közepéig tervezik befejezni. A termelést belgiumi, lengyelországi, angliai és franciaországi üzemekbe csoportosítják át.

Sok a kihasználatlan kapacitás

A döntés indoklása szerint, bár az élelmiszeripari óriásvállalat összes eladásai lassú emelkedést mutatnak Európában, a friss tejtermékek területén visszaesés mutatkozik. Az átcsoportosítással az üzletág hatékonyságának javulását várják, a kihasználatlan kapacitások csökkentését, a versenyképesség javulását.

A vállalat gondoskodik dolgozóiról

A Danone hazai gyárának kapacitáskihasználtsága olyan kritikusan alacsony mértéket ért el, mely hosszú távon már nem tartható fenn, ezért a vállalat ma bemutatott terve szerint fokozatosan csökkentené és 2015 második félévére pedig beszüntetné a budapesti gyártást – közölte a cég magyarországi honlapján. Elkötelezett abban, hogy a lehető legszéleskörűbb támogatási programot ajánlja majd, melyet minden egyes dolgozó személyes igényeihez igazítanának. A vállalat vizsgálja az ipari terület gazdasági hasznosításának minden lehetséges módját is.

A Danone Kft. a jövőben is folytatni fogja kereskedelmi tevékenységét Magyarországon, a jól ismert Danone márkák és a termékek jelen maradnak a magyar piacon.A lépést a friss tejtermékek iránti évek óta tartó tartósan csökkenő kereslet, illetve a kedvezőtlen élelmiszer- és tejipari trendek tették szükségessé. Ezek a tényezők annak ellenére vezettek a budapesti gyár gyártókapacitás kihasználtságának folyamatos csökkenéséhez, hogy a vállalat az évek során számos komoly erőfeszítést tett a helyzet javítására, jelentős beruházásokkal, illetve az exporttermelés bővítésével.

Támogató csomagot készítenek

A terv része a Danone Csoport európai ipari hálózatának működésoptimalizálási programjának, és a hatékonyabb erőforrás-elosztás révén várhatóan hozzájárul majd a csoport globális versenyképességének növeléséhez és fenntartható működéséhez.

A magyar menedzsment megkezdi az egyeztetést a vállalati szakszervezettel, illetve az üzemi tanáccsal a tervről, a javasolt időzítésről és a dolgozói támogató csomagról. A terv az összesen 270 magyarországi pozícióból 155-öt érint. A Danone kész minden dolgozóját hosszú távon támogatni, és személyre szabott támogató csomagot terveznek felajánlani számukra

Hasznosítják a területet

Egy belső munkahelyi támogató központot is felállítanak majd, melynek célja, hogy minden egyes dolgozónak segítséget nyújtson abban, hogy megfelelő foglalkoztatási megoldást találhassanak. A Danone Kft.–nek szándékában áll, hogy a magyarországi tejtermelő partnereitől a tejet a jövőben is felvásárolja.

A vállalat vizsgálja az érintett ipari terület gazdasági hasznosításának minden lehetséges módját. Ennek érdekében a vállalat egyeztetést kezdeményez a helyi önkormányzattal, a kerület fejlesztési tervekkel összhangban lévő, munkahelyteremtő, fenntartható módon való hasznosításáról, melyhez aktívan hozzá kívánnak járulni.

A polcokon marad a Danon

A Danone Kft. továbbra is régiós központ marad a Danone Csoport hálózatában, és folytatja kereskedelmi tevékenységét az országban. A Danone márkák továbbra is elérhetőek lesznek a hazai piacon, a cég a jövőben is kiskereskedelmi partnerei segítségével juttatja el minőségi friss tejtermékeit a magyar fogyasztóik számára.

A Danone-konszern részvényeinek árfolyama nem teljesített nagyon jól Párizsban, tavaly nyáron 60 euró is volt, az utóbbi napokban csak 55 euró körül járt, sőt közben néhány hónapja volt 50 alatt is a Bloomberg rendszere szerint. Eközben a vezető párizsi tőzsdeindex, a CAC-40 az utóbbi egy évben folyamatosan emelkedett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG