1p
KKV
Lucsik Jánost, a Lucsik és Társa Kft, a WellKomm Kft, a Brandy Szaküzlet Kft. ügyvezető igazgatóját 2009-ben Az év vállalkozója díjjal tüntették ki. Mi a siker titka? (x)
2009. december 4-én a Vállalkozók Napja alkalmából került sor a Művészetek Palotájában „Az év vállalkozója 2009” díjak ünnepélyes átadására. A díjban részesült Lucsik János, a Lucsik és Társa Kft, a WellKomm Kft, a Brandy Szaküzlet Kft. ügyvezető igazgatója.

- Gratulálunk „Az év vállalkozója 2009” díjhoz. Kérem, mondjon pár szót arról, hogy mely tevékenységeknek köszönhető a kitüntetés?

- Tisztelettel köszönöm a gratulációt. A díjat minden évben azok vehetik át, akik a vállalkozásuk területén elért kiemelkedő eredményeik mellett jelentős közéleti tevékenységet is folytatnak. Az általam vezetett gazdasági társaságok közül a Lucsik és Társa Kft a szolgáltatói szektorban működik (közbeszerzési szakterületen és a gazdasági tanácsadás területén), míg a WellKomm Kft és a Brandy Szaküzlet Kft export-import, illetve kis- és nagykereskedelmi tevékenységgel foglalkozik.

A díjat 2009-ben közel hatvan vállalkozó vehette át. A teljesség igénye nélkül néhány díjazottat megemlítenék amellett, hogy természetesen valamennyi díjazottnak szívből gratulálok: Margitáné Z. Nagy Rozália asszony, a Z. Nagy cukrászda tulajdonosa, Dr. Bischof Zsolt úr, a Béres Gyógyszergyár Zrt. cégvezetője, Boross István úr, az Oázis Kertészeti Kft. vezetője, Somlai Sándor úr, a Marso Kft vezetője vagy éppen Tóth József Péter úr, a Lipóti Pékség vezetője. Büszkeséggel tölt el, hogy ezen remek emberekkel együtt vehettem át a díjat.

Azt gondolom, talán két dolog játszhatott közre leginkább abban, hogy engem is érhetett a megtiszteltetés. Az egyik az, hogy az általam irányított vállalkozások még a jelenlegi gazdasági helyzetben is képesek voltak növekedni, fejlődni, és ez nem csak az árbevétel növekedésében, vagy az egyre szélesebb ügyfélkörben mutatkozott meg, hanem abban is, hogy komoly erőfeszítéseket tettünk a munkahelyeink megőrzése érdekében, és nemcsak sikerült azokat megtartani, hanem sikerült az eredményeink révén munkahelyeket is teremtenünk. A sikerünk másik titka talán az lehetett, hogy a WellKomm Kft erőfeszítéseinek köszönhetően nemrégiben feléledtek és rendszeressé váltak a Magyar Köztársaság és az Örmény Köztársaság közötti kereskedelmi kapcsolatok.  A személyes sikeren túl úgy vélem, a jelenlegi gazdasági helyzetben, „Az év vállalkozója” díj 2009-ben minden magyar vállalkozót megillet.. 

- Közbeszerzés és brandy import? Hogy fér meg a kettő együtt?

- A közbeszerzési szakterülettel immáron több mint 11 éve foglalkozom. A Lucsik és Társa Kft. nemcsak ismert, de elismert közbeszerzési tanácsadói iroda Magyarországon. Évente átlagosan 3-400 közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolításával segítjük állandó és eseti partnereinket beszerzéseik, beruházásaik sikeres megvalósításában. Ezzel a teljesítménnyel az elmúlt öt év alatt, a vezető közbeszerzési szaktanácsadói irodák és ügyvédi irodák közé sorakozhattunk fel.  A közbeszerzés a hivatássommá vált.

Hogy került be a képbe az ARARAT brandy? Első alkalommal 2006-ban, turistaként jártam Örményországban. Ekkor született a gondolat, tegyük számukra itthon is hozzáférhetővé a méltán legendás italt, az ARARAT brandyt. Az elhatározást tettek követték, és 2008. nyarán, közel két éves előkészületeket követően a WellKomm Kft kapta meg a Yerevan Brandy Company-tól, a kizárólagos import és forgalmazási jogokat az ARARAT brandy-család vonatkozásában Magyarország területére.

- Milyen eredményekkel zárják a 2009-es esztendőt?

- A közbeszerzési szakterületen hatalmas fellendülés volt tapasztalható.  Ügyszámunk a tavalyi bázisévhez képest a duplájára, árbevételünk közel háromszorosára nőtt. Állandó partnereink száma a kétszeresére, eseti partnereink száma közel ötszörösére nőtt. Az igényeknek megfelelően kapacitásbővítést hajtottunk végre, és amire leginkább büszke vagyok, hogy sikerült öt fő új munkavállaló részére munkalehetőséget biztosítani.

Az ARARAT brandy-családot importáló WellKomm Kft 2009. szeptember 1-től országos médiakampányba kezdett az ARARAT brandy-család népszerűsítése érdekében. Az elmúlt négy hónapban, a WellKomm Kft megnégyszerezte az ARARAT brandy-család termékeinek értékesítését, és a 2010 első negyedévére szóló megrendelési adatok is egyértelműen azt mutatják, hogy mind a kereskedelmi partnereink, mind a vásárlók meg vannak elégedve a termék minőségével. A széles termékskálának köszönhetően együttműködő partnereink kedvező feltételekkel értékesíthetik az ARARAT brandy-család valamennyi tagját, míg a vásárlók visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy a termék sikeréhez hozzájárul az is, hogy mindenki megtalálja nemcsak az ízlésének, hanem a pénztárcájának megfelelő italt is. 

- Mik a jövőbeli tervek?

- A Lucsik és Társa Kft-vel, a közbeszerzési élet területén szeretnénk továbbra is eredményesen, megbízóink megelégedésére végezni munkánkat. Az utóbbi fél-egy évben napvilágot látott, a közbeszerzési eljárásokat ért kritikák ismeretében úgy vélem, még nagyobb felelősséggel és alázattal kell végezni a munkánkat.

Az ARARAT brandy-család értékesítési adatai hónapról-hónapra növekednek, a kereskedelmi hálózat folyamatosan bővül, így a legnagyobb kihívás 2010-ben az lesz számunkra, hogy folyamatos ellátást tudjuk biztosítani az egyre növekvő kereskedelmi igények kiszolgálása terén. Hatalmas sikerként könyveljük el azt is, hogy nemrégiben vendégül láthattuk Magyarországon a Yerevan Brandy Company főigazgatóját, Mr. Ara Grigoryan urat és a gyár kereskedelmi igazgatóját, Mr. Narek Melkonyan urat is, akik látogatásuk során megerősítették, elismerve társaságunk eddigi sikereit, hogy 2010 januárjától nemcsak hazánkban, hanem - Németország és Csehország kivételével – az Európai Unió valamennyi tagállama tekintetében az ARARAT brandy-család értékesítésére hatalmazzák fel a WellKomm Kft-t. Úgy vélem, ez új távlatokat nyithat e remek ital újkori történetében. November elején, állami látogatáson Magyarországon járt Szerzs Szargszjan úr, az Örmény Köztársaság elnöke, mely esemény új lendületet adott a Magyarország és Örményország közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlődésének is.

Végezetül kérem engedjék meg, hogy a Privátbankár.hu valamennyi munkatársának és olvasójának, békés, áldott Karácsonyt és egészségben, sikerekben, örömteli pillanatokban gazdag Boldog Új Esztendőt kívánjak.  

(x)
Címkék: KKV
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG