Szeptemberben újabb, magyar fejlesztésű, páncélozott katonai szállítóeszköz prototípusának összeszerelése kezdődhet meg - írja a Népszabadság. A Komondor nevű harcjárműből 2011-ben egyetlen példány készült el, a 2.0-ás változatból pedig kettő biztosan meglesz: a kéttengelyes, merev hidas verzió után négy- és hatkerekes, független kerékfelfüggesztésű modellek összeszerelését kezdik meg.
Zsitványi Attila, a Gamma Műszaki Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta, hogy a harcjárművet Magyarországon tervezték, és jó terepképességei mellett előnye, hogy nehézgéppuskával leküzdhetetlen, és a személyzet azt is túléli, ha aknára hajt. A vezérigazgató a prototípus elkészítésének költségeiről nem akart beszélni, azt azonban elmondta, hogy egy ilyen járművet – felszereltségtől függően – 100 millió és 1 milliárd forint közötti összegért lehet beszerezni.
A cikk szerint hasonló fejlesztés Magyarországon utoljára a múlt század hetvenes éveiben volt, amikor a PSZH-k, úszóképes harcjárművek építése kezdődött. Ezeket sokáig használta a honvédség és a rendőrség is, illetve több ezret exportáltak. Zsitványi már régóta foglalkozik a hazai fejlesztésű harci járművek gyártásának gondolatával, de a végső lökést Orbán Viktor szavai adták meg neki: „Ahogy a németek mondják: a német katona a gombjáig német gyártmány. Ezt szeretném látni Magyarországon is!" − mondta a miniszterelnök 2010 júniusában.
A harci járművet Magyarországon tervezték és itt is szerelik össze. Erre legutóbb a múlt század hetvenes éveiben volt példa.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fájdalmas napja van a Molnak
14 perce
-
Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
35 perce
-
Leszámolás az aszállyal? 221 milliárd forintot fordít a kormány erre az akciótervre
körülbelül 1 órája
-
Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
körülbelül 1 órája
-
Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
2 órája
-
Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
2 órája
-
Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
3 órája
Mfor.hu Top24
- Maderiai nyugdíjas évekre készül Nyerges Zsolt?
- Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora
- Ügynökakták: a kormányfő bocsánatot kért Lezsák Sándortól
- Ma is éles viták várhatók a parlamentben
- Ügynökakták: egyes országok előttünk járnak, más utánunk kullog
- Pósfai Gábor bejelentését már nagyon régóta sokan várhatták
- Lehullt a lepel: Orbán Viktor ennyit kapott végkielégítésként
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Pénzügyi szektor
Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank.
35 perce
Agrár
Leszámolás az aszállyal? 221 milliárd forintot fordít a kormány erre az akciótervre
A következő évek egyik megoldandó kérdése lesz ez.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
-
Hatalmas közpénz ment el, érdemi eredmény nélkül – megszüntetik az Élelmiszermentő Központot
12:31
-
Romlik a jogállamiság helyzete Európában
11:56
-
Azt hisszük, rengeteg vizünk van, de óriási bajban lehet Magyarország
11:39
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
2026. november 4. 18:28
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
2026. november 4. 15:21
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
2026. november 4. 16:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.


