A magyarországi erőműpark jelenlegi, több mint 9000 megawattos összkapacitása 2018-ra 30 százalékkal, 2030-ig több mint 40 százalékkal csökken a szükséges selejtezések miatt, ezért rövid távon 3000 megawatt, hosszú távon 6300 megawatt új kapacitás építése válik szükségessé a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) elemzése szerint. |
Az elemzők azzal számolnak, hogy Magyarországon a nettó villamosenergia-igény növekedési üteme a következő tizenöt évben – rövid átmeneti időszak után – évente átlagosan 1,5 százalék lesz, emellett a villamos csúcsterhelés évente jellemzően 70 megawattal fog növekedni. A fogyasztásnövekedés mellett azonban elsősorban a pótlási igények teszik szükségessé az új kapacitások létesítését.
![]()
Paks meghatározó A tanulmány megállapítja, hogy a magyar villamosenergia-rendszer termelői oldalán továbbra is meghatározó a Paksi Atomerőmű, amely 2012-ben a hazai termelés 45,9 százalékát adta. A Mátrai Erőmű 17,8 százalékkal, a Dunamenti Erőmű 6 százalékkal, a Csepeli Erőmű 4,7 százalékkal járult hozzá a hazai termeléshez. A többi nagyerőmű részesedése ez alatti volt. Az elemzés rámutat arra, hogy a 2008 őszén jelentkező gazdasági válság a hazai erőművek jelentős részét hátrányosan érintette: piacelemzések szerint a villamos energia nagykereskedelmi ára 40 százalékkal csökkent ebben az időszakban. Nőtt a behozatal részaránya, így több rossz hatásfokú hazai erőmű szinte teljesen kiszorult a villamosenergia-piacról. A hőszolgáltató erőművek közül nagymértékben visszaesett a Csepeli Erőmű, az Újpesti Erőmű, a Kispesti Erőmű, és a Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű kihasználása. A 2013. januári állapot szerint a hazai nagyerőművek bruttó beépített teljesítőképessége 7621 megawatt volt, a kiserőműveké pedig 1458 megawatt. Tartósan nem vett részt az áramtermelésben 495 megawattnyi kapacitás. Mire lehet számítani a következő 10 évben? A Mavir elemzői szerint a több mint 7600 megawattnyi nagyerőmű-parkból már tíz éven belül is csak mintegy 5500 megawatt maradhat meg, 2030-ra pedig legfeljebb 4100 megawatt üzemére lehet számítani. A már jelenleg sem fiatal átlagéletkorú nagyerőművek együttes névleges beépített villamos teljesítőképességének tehát több mint a fele helyettesítésre szorul. A jelenlegi kiserőműveknek 2030-ig a kétharmada, mintegy 1000 megawatt lesz még üzemképes. A jelenlegi, összességében mintegy 9100 megawatt kapacitásból eszerint tíz év múlva nem egészen 6700 megawatt, a 2030-ra nagyjából 5100 megawatt maradhat meg. Ez alapján, valamint a prognosztizálható fogyasztási igényből az elemzők úgy számolnak, hogy a hosszú távú biztonságos villamosenergia-ellátás fenntartása érdekében nagy valószínűséggel egy évtized alatt mintegy 4000 megawatt új kapacitást kell létesíteni, tizenöt év alatt pedig majdnem 6500 megawattot. Megoldás lehet: földgáz és hasadóanyag A Mavir - befektetői szándéknyilatkozatok alapján számolt - konzervatív előrejelzése szerint a hazai erőműpark 2013. januári 9079 megawatt bruttó névleges villamos teljesítőképessége 2030-ra 10 500 megawattra növekedhet. Az új kapacitásból 3600-7000 megawattot tehetnek ki a nagyerőművek. Nagyerőmű-létesítéseknél lényegében két primer energia-hordozóra lehet alapozni: a földgázra és a hasadóanyagra. Az elemzők szerint az ellátás biztosítása szempontjából nagy kérdés, hogy mikor helyezik üzembe az első és a második új paksi blokkot. Úgy vélik, a húszas évek második felében feltétlenül számolni kell ezen egységekkel, az elsőre legkésőbb 2026-ban szükség lehet. A tanulmány konzervatívabb és kevésbé szigorú alapokon nyugvó előrejelzésében is két új blokkal számol 2030-ra. Az elemzés szerint további 1600 megawatt új kapacitást elsősorban a megújuló forrásra építhető kiserőművek építése eredményezhet, ezekek közül főleg a szélerőművek és a biomassza-tüzelésűek bővülhetnek. Nagy valószínűséggel legfeljebb 180 megawattnyi új földgáztüzelésű, kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésű kiserőmű is épül 2030-ig, többségük várhatóan a mostani évtizedben. Ha nem hazai termelés, akkor milyen? A tanulmány vizsgálja a távlati importlehetőségeket is. A magyar erőműrendszer beépített teljesítőképessége ugyan lehetővé tenné a tisztán hazai erőművekből történő villamosenergia-ellátást, azonban az erőmű-összetétel és a termelési költségek miatt a villamosenergia-ellátásban évek óta nagy szerepet kap az import, amely 2012-ben a bruttó villamosenergia-fogyasztás 19,9 százalékát tette ki. Az importkínálatot befolyásolják a térségben folyó erőművi beruházások. A következő években számolni kell azzal, hogy Szlovákiában 2015-ben várhatóan megkezdi a kereskedelmi üzemet a Mohi Atomerőmű két új blokkja. A Jászlói/Apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) Atomerőműbe tervezett beruházás megvalósulása 2025 előtt egyelőre nem lehet reális. A Cseh Köztársaságban a Temelíni Atomerőmű két blokkjának bővítése 2023-ra, illetve 2024-re készülhet el. Romániában bizonytalan a Cernavodăi Atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának megvalósulása. A korábbi lengyel atomerőmű-építési tervek az elmúlt időszakban háttérbe szorultak, ugyanakkor a következendő években jelentős szénerőművi kapacitás esik majd ki. Szlovénia a 20-as évekre tervezi a Krskói Atomerőmű újabb blokkjának építését. Ausztria és Németország inkább szivattyús-tározós erőművek létesítésében gondolkodik, Németországban az atomerőművek fokozatosan leállnak 2022-ig. |
Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!
Klasszis Befektetői Klub
2025. május 27. 17:00, Budapest
A Mavir készített elemzést, ebből kiderül: új kapacitások kellenek. A tanulmány a paksi bővítés szükségességére is választ ad.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magyar kémeket tartóztattak le Kárpátalján – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
14 perce
-
Itt a bejelentés: ennyiért tankolhatunk a hétvégén
44 perce
-
Bod Péter Ákos: Ez zsákutcás irány
körülbelül 1 órája
-
Németország már a hátországot rendezi be háborúra
körülbelül 1 órája
-
Orbán Viktor: „Indokolatlan, elfogadhatatlan árak vannak”
2 órája
-
Már fúrják Trump és London összeborulását
2 órája
-
Nesze nekünk árrésstop! – lelombozó tényekre derült fény
2 órája
Mfor.hu Top24
- Szavazott a konklávé! Füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből
- Kínai hátterű cég nyert a honvédség közbeszerzésén
- Pénzeső hull a távfűtéses lakásokra – mi erről a véleménye?
- László Csaba: Orbán Viktor Nagy Mártonhoz intézett kéréséről Sztálin jutott eszembe
- Rossz ránézni a forintra
- Véget ér egy korszak: lemondott és visszavonul Gyurcsány Ferenc
- Orbán Viktor reagált Magyar Péterék bombájára és Gyurcsány Ferencék válására
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV
Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV
Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV
Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV
Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék.
KKV
Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
Heti top
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
- Bejelentették: az Egyesült Államok kilép a béketárgyalások közvetítéséből 2025. május 2. 14:42
- Donald Trump ezt várja Magyarországtól: itt az ideje hátat fordítani az oroszoknak? 2025. május 6. 06:20
- Szóltak Brüsszelben, hogy semmiképpen se adják oda a kért 600 millió eurót Magyarországnak 2025. május 7. 14:31
Havi top
- Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány 2025. április 25. 17:31
- Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen 2025. április 19. 17:28
- Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál 2025. május 8. 16:21
- Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok 2025. április 12. 14:52
A privátbankár ajánlja
- „Olyan, mint egy tiniszerelem” – Putyin az ujjai köré csavarja Trumpot, de a végén a tündérmese rémálommá változhat 2025. március 28. 05:43
- Az orosz fegyverexport a padlón, de mi lesz az amerikaival? 2025. április 3. 05:42
Friss
Nemzetközi
Magyar kémeket tartóztattak le Kárpátalján – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
14 perce
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Itthon is bevezethetik, hogy patikusok is felírhassanak gyógyszert
09:43
-
A legyőzött infláció itt tántorog közöttünk: áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket
09:10
-
Drágulás a reumakórházban – egyik napról a másikra emelkedett a fürdőkezelések ára
08:16
-
Napos-gomolyfelhős, szeles idő
07:21
-
Sior: rajzok haza 2.
22:05
legolvasottabb
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
top 24
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Trump meglepődött – így fogadta a világ az új pápát
2025. május 9. 06:56
-
Mit szól ehhez Donald Trump? Érdekes részletet találtunk XIV. Leóról
2025. május 8. 20:01
-
Megérkezett Trump nagy bejelentése
2025. május 8. 17:50
-
Megválasztották az első amerikai pápát
2025. május 8. 19:18
