A Ház reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, majd a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája kerül napirendre.
Ezt követheti az új földtörvény részletes vitája, amelyben a képviselők több mint kétszáz módosító indítványról, köztük a parlament mezőgazdasági bizottságának múlt héten benyújtott, az eredeti előterjesztést nagy terjedelemben újraíró változtatásairól mondhatják el véleményüket. Font Sándor, a testület fideszes elnöke szerint a változtatások ellenére továbbra is csak helyben lakó és életvitelszerűen mezőgazdasággal foglalkozó természetes személy szerezhetne földet Magyarországon. Emellett szerinte a kormányoldal továbbra is a családi gazdaságokat kívánja erősíteni. A javaslat az elmúlt időszakban a kormánypárti padsorokból is kapott bírálatot Ángyán József fideszes képviselő, volt agárügyi államtitkár részéről.
A képviselők megtárgyalhatják még a házszabály módosítására tett kormánypárti javaslatot, amelyben azt kezdeményezik, hogy pénzbírság kiszabása helyett a tiszteletdíjukat csökkentsék az Országgyűlés tekintélyét sértő kifejezést használó képviselőknek.
Az ülésnap további részében korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitáit folytathatják. A képviselők így egyebek mellett az éppen aktuális oktatási és egészségügyi változtatásokról mondhatják el újra véleményüket.
A tavaly júliusban benyújtott új földtörvény részletes vitáját is megtartják az Országgyűlés mai ülésnapján. A kormány előterjesztését az ősszel kezdte tárgyalni a parlament.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
7 órája
-
Ázsiába költöznek újabban az amerikai nyugdíjasok
7 órája
-
Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
8 órája
-
Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
9 órája
-
Magyar Péter: Európa óriási bajban van
10 órája
-
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
12 órája
-
Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
13 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter: Magyarországon keresztül szállíthatják az ukrán kukoricát
- Több tucat boltot fosztottak ki a tüntetők Franciaországban, egy városháza is leégett
- Lakásmenet vonult Budapesten, Karácsony Gergely reagált
- Albán és marokkói zászlókkal vonult utcára a tömeg az olasz nagyvárosokban
- Átutalások is bizonyíthatják Szijjártó Péter és Szergej Lavrov összejátszását
- Nagyon nagy hiány van pszichiáterekből a Nyírő Gyula intézet új vezetője szerint
- Magyar Péter: A bevándorláspolitikán semmilyen nyomásra nem fogunk lazítani
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
- Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész 2026. október 14. 18:20
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Nemzetközi
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Újra csatlakoznának az Európai Unióhoz.
12 órája
Agrár
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Az ukránoknak óriási szükségük lenne a tranzitra.
13 órája
Nemzetközi
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Nem csak hangfelvételeik vannak a lengyeleknek.
14 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket
16:54
-
Óriási a káosz a használtautók piacán Magyarországon?
16:14
-
Megkönnyebbülhetnek a gazdák az aszály után?
15:32
-
Óriásiak a különbségek Magyarországon, méretes bérszakadék a tátong
13:45
-
Értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóingatlanok terjeszkedése?
12:51
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
2026. október 18. 10:31
-
Magyar Péter: Európa óriási bajban van
2026. október 18. 14:12
-
Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
2026. október 18. 11:31
-
NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
2026. október 18. 05:51
-
Ázsiába költöznek újabban az amerikai nyugdíjasok
2026. október 18. 17:02




