Egy olyan hozzáértő ügyfélszolgálat működtetése, amely képes az ügyfél érdekeit hathatósan képviselni a cégen belül, pozitív irányba változtatja meg a vállalatok külső megítélését. A Virtual Call Center Solutions Zrt. által kifejlesztett termék a legmodernebb technológiák segítségével egyedülálló megoldást biztosít bármilyen típusú call center számára.
Használatával eszközberuházás nélkül létrehozható egy olyan professzionális ügyfélszolgálati központ, amely eddig csak a legnagyobb vállalatok számára volt elérhető. A Virtual Call Center szoftver befektetési költség nélkül olyan technikai és távközlési szolgáltatást biztosít, amely alkalmas bármilyen telefonos tevékenység elvégzésére (telemarketing, ügyfélszolgálat, telefonos piackutatás). Működtetéséhez a felhasználónak nincs másra szüksége, csak számítógépre, headset-re valamint szélessávú internetre. A kifejlesztett szoftver a távmunkát is támogatja, ezért használatával akár az irodabérlet díja is megtakarítható.
A call centerek működtetésének területén a technológia a cloud megoldások alkalmazása felé tart, egyre kevesebb cég kíván saját eszközökbe, technológiákba milliókat fektetni, amikor mindezek magas színvonalon, költséghatékonyabban elérhetők. Ezek a hathatós megoldások segítenek abban, hogy a vállalatok jól gazdálkodjanak dolgozóik munkaidejével, így mindenki a saját kompetenciájának megfelelő tevékenységet tudja elvégezni. "Szoftvermegoldásunk segítségével, beruházási költség nélkül, olyan professzionális call center szoftver megoldást kínálunk - IT infrastruktúrával és távközlési szolgáltatással egyetemben - amely eddig kizárólag tőkeerős nagyvállalatok számára volt elérhető. A szolgáltatás azonnal igénybe vehető, biztonságos és rugalmasan bővíthető, így ügyfeleinknek elég csak a minőségi ügyfélkapcsolatokra koncentrálniuk" – nyilatkozta Tóth Szabolcs, a Virtual Call Center Solutions Zrt. igazgatóságának elnöke.
„A DBH csoport üzleti modellje lényegesen eltér a piacon található többi vállalatétól. Cégünkkel való kapcsolatoknak csak egy részét teszi ki a kockázati tőke, mi ezen felül infrastruktúrát, valamint üzleti tanácsadást is biztosítunk partnereinknek nemzetközi hálózatunkon keresztül. Az Virtual Call Center Solutions Zrt. életében a befektetői tevékenység mellett az üzletfejlesztésben, a nemzetközi terjeszkedésben és a fejlesztői kapacitások növelésében kívánunk aktívan részt venni”- mondta dr. Erdei Sándor, a DBH Investment Zrt. elnök - vezérigazgatója.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
A Jeremie-pályázaton nyertes DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kiválasztotta újabb befektetési partnerét. Az 5 milliárd forintos kockázati tőkelapot kezelő DBH Investment 150 millió forintot fektet a virtuális call center szolgáltatással foglalkozó, szegedi székhelyű Virtual Call Center Solutions Zrt.-be. A DBH Investment Zrt. jellemzően magas hozzáadott értékű, technológia-intenzív iparágakban keres befektetésre alkalmas kis- és középvállalkozásokat.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Úgy tűnik, nem keletről érkezik Putyin Budapestre
2 órája
-
Ismeretlen helyre távozott a miniszterelnök, megvan az utódja
3 órája
-
Megnyílt a modern lengyel-litván NATO-út, a Via Baltica
3 órája
-
Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha a forintra nézünk
3 órája
-
A 4iG, a Mol és az OTP részvényesei örülhettek hétfőn, de nem mindenkinek volt jó napja
4 órája
-
Már tárgyalnak az oroszok és az amerikaiak a budapesti csúcsról
4 órája
-
„Putyinnak csak a hágai törvényszék előtt van helye Európában” – uniós reakciók a budapesti csúcsra
4 órája
Mfor.hu Top24
- Lázár János nem lesz boldog: eddig bírta a Keleti pályaudvar
- Nagy Márton felkavarta az állóvizet, de mit lép erre Varga Mihály?
- Szinte már könyörög Szijjártó Péter az orosz olajért
- Az autósok dörzsölhetik a tenyerüket: itt a friss jóslat a benzinkutakról
- Meglepetéssel is készül Orbán Viktor október 23-án, Magyar Péter sem maradt csöndben
- Őrület a használtautó-piacon: 15-20 éves kocsikat vesznek a magyarok
- Zelenszkij újra üzent: ideje Amerikára cserélni az oroszokat
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
Heti top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát 2025. október 14. 12:13
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Friss
Nemzetközi
Ismeretlen helyre távozott a miniszterelnök, megvan az utódja
Kinevezték Madagaszkár új miniszterelnökét.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha a forintra nézünk
Így alakultak az árfolyamok hétfőn.
3 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Túl az Otthon Starton: mi történik a piaci lakáshitelekkel?
16:56
-
2028-tól nem jöhetne orosz gáz Európába
15:32
-
A csehek elsöprő többsége támogatja az ország uniós tagságát
14:49
-
Most döntenek Európában az orosz gáz sorsáról, nem kell hozzá egyhangú határozat
13:44
-
Kijött a gödörből a német lakásépítő ágazat
13:22
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Semjén Zsolt: „Zsolti bácsi egy szimbólum – az ártatlanul megtámadott emberé”
19:15
-
Városi díszünnepség idején forgalomkorlátozásra kell számítani a Hatvani kapu téren és környékén
18:26
-
Magyar Péter: Orbán rettegő, összeomlás szélén álló maffiafőnök benyomását keltette Zánkán
14:24
-
Eger polgármestere szerint nagy siker az új egri vásártér
12:09
-
Leállt az internet jelentős része: az Amazon hibája miatt számos weboldal és alkalmazás vált elérhetetlenné
11:05
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?
2025. október 20. 06:17
-
Sikeres ukrán támadás a világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen
2025. október 20. 08:32
-
Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés
2025. október 20. 14:22
-
Van egy jó hírünk azoknak, akik kiszorultak az Otthon Start Programból
2025. október 20. 07:32
Továbbra sem világos, milyen útvonalon érkezhet az orosz elnök, Romániát mindenesetre nem keresték az ügyben. 
