A monopolellenes hivatal (PMÚ) indoklása szerint az olajipari vállalat azért kapta a büntetést, mivel a 2005-től 2006 végéig tartó időszakban visszaélt domináns piaci helyzetével a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi forgalmazása során.
A legfelsőbb bíróság mostani döntésével megváltoztatta a pozsonyi kerületi bíróságnak az ügyben tavaly márciusban hozott ítéletét, amely az elsőfokú bírósági döntéshez hasonlóan elutasította a PMÚ által meghozott döntést.
Egyénileg határozhatta meg az árakat
A szlovák monopolellenes hivatal álláspontja szerint a Slovnaft úgy élt vissza domináns helyzetével, hogy nem transzparens árpolitikát folytatott: a vállalat egyéni árakat állapított meg, illetve személyre szabott árkedvezményeket adott egyes kiskereskedelmi partnereinek, mivel a kiskereskedőket érintő információk birtokában tisztában volt azzal, hogy az egyes forgalmazók mennyire számítanak attraktív üzleti partnernek a konkurencia számára.
Az árkedvezmények az egyes vásárlók esetében különbözőek voltak, és a különbségeket nem lehetett objektíven megindokolni, ami az egyes vásárlók diszkriminációjához vezetett - olvasható a hivatal indoklásában. Az árpolitika lényege az volt, hogy azok a kiskereskedők, akiknek kevésbé állt módjukban, hogy a konkurenciához forduljanak, csak magasabb árakon vásárolhattak. Ezzel az árpolitikával a PMÚ szerint a Slovnaft az említett időszak során több mint 6,5 millió euró anyagi előnyre tett szert.
A Slovnaft az ítélet kézbesítése után kíván állást foglalni a legfelsőbb bíróság döntéséről, és azt követően dönt a további lehetséges jogi lépésekről is. "Az ítéletről írásos kézbesítése után foglalunk állást, mivel annak meghozatalakor, nagy meglepetésünkre, nem voltak rendesen és érthetően megindokolva azok a következtetések, amelyek alapján a legfelsőbb bíróság meghozta a döntését" - közölte Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Donald Tusk: „Ez szabotázs volt”
3 órája
-
Újgyarmatosítás Trump módra: tényleg benyeli az USA a venezuelai olajvagyont
4 órája
-
Itt egy jó hír estére: ennyi forintot kell fizetni egy euróért
4 órája
-
Beszippantotta a nemzetközi börzehangulat a BÉT-et is
4 órája
-
Magyarország most sem kedvezett Brüsszelben Ukrajna uniós csatlakozásának
4 órája
-
Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
5 órája
-
Alacsonyabb villanyszámlát szeretne? Akkor van egy jó hírünk
5 órája
- Ez az üzenet lapult a Moszkvában járt CIA-főnök táskájában
- Távozik posztjáról a fideszes polgármester
- Ők lehetnek a Független Közmédia Testület tagjai
- Új iskolaigazgatói állásokat fognak kiírni
- A szakértők így látják Hegedűs Zsolt 100 napját
- Nem kell többet fizetni a tankolásért?
- Estére ismét kigyúrta magát a forint
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Mégis begyorsulhat a vagyonvisszaszerzés? Magyar Péter vetett fel fontos dolgot 2026. augusztus 30. 15:02
- Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír 2026. augusztus 27. 11:48
- Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét 2026. szeptember 1. 05:46
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
-
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09 -
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25
További hírek >
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Tizenhárom év után jöhet ismét Magyarországra egy fontos ország külügyminisztere
2026. szeptember 2. 10:21
-
Nagy hírt jelentett be a 4iG
2026. szeptember 2. 07:55
-
Drága a földgáz, az energia? Talán nem kéne agyonadóztatni
2026. szeptember 2. 11:38
-
A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
2026. szeptember 2. 14:53
-
Lőszerrel és fegyverrel megrakott hajóra támadtak az orsz drónok
2026. szeptember 2. 06:56
Egyértelműen szabotázs okozta a tüzet a hét elején a skarzysko-kamiennai drónalkatrészgyártó üzemben. 



