4p
Keményedik a török álláspont Szíria és Katar ügyében. Az előbbi esetében a csapatok újra a bevonulás szélén állnak, az utóbbi esetében kemény figyelmeztetés ment Ankarából a szaúdiaknak. A Katarnak adott 13 pontos szaúdi ultimátum hétfőn jár le.
Erdogan török elnök

Szíria keleti részében a végjátékba fordult a regionális és globális szereplők játszmája. Márpedig a végeredmény fogja eldönteni nemcsak az ország jövőbeli rendjét, de évtizedekre kihatóan a regionális hatalmi viszonyokat is. Most tehát a kisebb és nagyobb játékosok egymás torkának estek, hogy rendezzék össze nem illő stratégiai céljaikat.

A török-amerikai érdekellentét

Nem tekinthető véletlennek tehát, hogy szerdára virradó éjjel a török hadsereg kurd állásokat bombázott Szíriában és Erdogan elnök még Washingtont is megfenyegette. Már egy hete megjelentek a képes beszámolók a török sajtóban, amelyek igazolják, hogy Ankara katonai egységeket küld Szíria irányába. A törökök tavaly augusztusban egyszer már behatoltak Szíriába és a jelek szerint most újra belépnek a szír erőszak-spirálba. Ankara meg akarja akadályozni, hogy a kurd csapatok Szíriában egyesíthessék erőiket. Igen ám, de ezek az erők Washington legfőbb szövetségesei a térségben és a múlt hónapban a törökök megdöbbenésére még fegyvereket is szállított számukra a Pentagon.

Káncz Csaba

Trump célja, hogy a kurdoknak autonómiát harcoljon ki Szíriában - egy rémálom a törököknek - és ezzel sakkban tudja majd tartani mind Ankarát, mind Damaszkuszt, mind Teheránt. Erdogan is megrakta tétjeit és kijelentette, hogy soha nem fogja megengedni egy kurd államocska létrejöttét Észak-Szíriában. Ankara idegeit az is borzolja, hogy a szomszédos Irakban a kurd területen szeptember 25-én függetlenségi népszavazást tartanak.

A kurdok jelenleg négy, országhatárokkal elválasztott területen élnek: Szíriában, Irakban, Iránban és Törökországban, ezek közül Irakban és Szíriában a háború alatt lényegében autonómak lettek. Ha Irakban is függetlenednének, akkor a törökországi szakadár kurdok helyzete is prominensebbé válna.

Az Irán által támogatott erők is beleadnak apait-anyait ezekben a hetekben. Irán célja, hogy Teherán, Bagdad, Damaszkusz és Bejrút között meglegyen az összekötő tengely – amelyet pedig Washington akar minden erővel megakadályozni. Amikor az iráni erők június 18-án első alkalommal támadták rakétákkal az Iszlám Állam állásait Szíria keleti részén, az több megfigyelő szerint Washingtonnak is figyelmeztetésül szánta Teherán.

Ankara óvja a szaúdiakat

Nos, ha mindez nem lenne elég a megtépázott szövetű régiónak, akkor jövő hétfőn ráadásul lejár Szaúd-Arábia és szövetségeseinek 13 pontos ultimátuma Katar számára, amelynek keretében gyakorlatilag vazallus státuszba kényszerítenék a törpeállamot. A hadüzenettel felérő ultimátum olyannyira arcátlan, hogy még Washingtonban is nyílt perpatvarhoz vezetett. Míg Trump és köre továbbra is teljes vállszélességgel áll Rijád mögött, a külügyminisztérium és a Pentagon más prioritásokkal rendelkezik és ennek jeleként ez utóbbi ebben a hónapban jóváhagyott egy 12 milliárd dolláros fegyverszállítást Katar számára.

A szaúdi provokáció ahelyett, hogy összekovácsolta volna a régiós játékosokat, éppenséggel összehozta Iránt és Törökországot egy platformra. Noha Szaúd-Arábia nem deklarált katonai fenyegetést Katarral szemben, ha hétfőn nem tartja fönn, vagy eszkalálja tovább a feszültséget, akkor az politikai válságot idéz elő Rijádban. A török elnök mindenesetre kijelentette, hogy az ultimátum ellentétes a nemzetközi joggal és esze ágában sincsen visszavonni katonáit Katarból.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG