3p
Az EKB már úgymond megtette, amit „megkövetelt a haza”, most Európa országain van a sor. A kötvényvásárlási program miatt sok minden olcsóbb lesz, köztük a beruházások is, de ahhoz, hogy ezt az unió realizálni tudja, több tagállamban is komoly reformokra lesz szükség.

Az Európai Központi Bank vezetőségi tagja Davosban arról beszélt, hogy a havi hatvanmilliárdos kötvényvásárlási programra szükség volt, de arra is figyelmeztette a tagállamokat, hogy ne habozzanak további reformokat végrehajtani.

A fenyegető defláció, az áruk és szolgáltatások árának a konjunktúrát fékező hatású csökkenése fényében nem volt más választása az EKB-nek - mondta Benoit Coeuré.

Kell, hogy belefektessenek

Az elnökségi tag szavaiból az is kiderült, hogy a probléma nem azzal van, hogy a beruházásokat ne tudnák olcsóbba tenni, hanem azzal, hogy hiányoznak a befektetni vágyók. Szerinte ez nem az EKB feladata, az egyes országok kormányainak kéne dönteni a szükséges strukturális átalakításokról.

Draghi is egyetért

Mario Draghi, az EKB elnöke egy német gazdasági hetilapban ismét politikai reformokra, közös reformoffenzívára szólította fel az euróövezeti országokat. Az EKB-elnök szerint az euróországoknak előre kell lépniük egy "valódi gazdasági unió" felé. Európának szüksége van strukturális reformokra a verseny élénkítése, a bürokrácia csökkentése és a munkaerő-piacok alkalmazkodóképességének javítása érdekében.

Súlyos érvek szólnak a szuverenitás közös gyakorlása mellett ezen a területen egy valódi gazdasági unió keretében. Azzal, hogy az euróövezeti országokat reformokra köteleznénk, egy gazdasági unió hihetővé tenné, hogy az egyes országok valóban képesek növekedés révén leküzdeni magas adósságaikat - mondta Draghi. A szorosabb együttműködés példájaként említette a pénzügyi piacok mielőbbi mélyebb integrációját.

Az EKB még csütörtökön jelentette be, hogy a bank havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programjával elindítja a teljes mennyiségi enyhítést. A közlést a piacok és a gazdasági döntéshozók többsége pozitívan fogadta, míg német részről többen bírálták.

Mi történt Davosban?

Az idei, immár 45. Világgazdasági Fórumon a politika, a civil társadalom és az üzleti élet mintegy 2500 döntéshozója vett részt több mint 140 ország képviseletében. Négy fő téma - válság és együttműködés, növekedés és stabilitás, innováció és ipar, társadalom és biztonság - köré szerveződött a fórum, amelynek keretében négy nap alatt 280 tanácskozást tartottak. A vitákból is nyilvánvalóvá vált, hogy a világgazdaság megerősödését keményen hátráltatja a magas munkanélküliség, a súlyos geopolitikai kockázatok, a beruházások alacsony szintje és a strukturális reformok végrehajtásának vontatottsága.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG