1p
Áprilisban romlottak a fogyasztói és az üzleti várakozások is, ezzel megtört a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értékének fél éve tartó emelkedése. A felmérés szerint a foglalkoztatási szándék az iparban látványosan zuhant, minden második cég létszámcsökkentésre készül.

A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérésben ismertetik: az eddigi javulás hajtóereje a fogyasztói bizalmi index volt, és ennél a mutatónál az áprilisi romlás sem jelentős. Az üzleti várakozások azonban az idei első negyedévi stagnálás után csaknem tavalyi mélypontjukra estek.

Az üzleti bizalmi index a márciusi -11,9-ről -15,6 pontra esett, a fogyasztói bizalmi index a -37,3 pontról -38,9 pontra, a GKI-Erste konjunktúraindex pedig a -18,5 pontról -21,7-re süllyedt.

Csak az építőipari várakozások javultak

A GKI szerint az üzleti szférán belül áprilisban csak az építőipari várakozok javultak, azok is csak kevéssé, és nagyon alacsony szinthez képest. A legnagyobb mértékben az ipari bizalmi index csökkent, utoljára 2009 őszén voltak ilyen pesszimisták az ipari cégek. Különösen a termelési kilátások és a rendelésállomány megítélése romlott, de ez utóbbin belül érdekes módon az exporté javult. A felmérés szerint nem változott az elmúlt időszak termeléséről alkotott vélemény, a saját termelésű készletek minősítése pedig még kedvezőbb is lett.

Az építőipari bizalmi index a márciusi jelentős csökkenés után áprilisban kissé emelkedett. Az előző három hónap termelési színvonalának és a rendelésállománynak a megítélése is valamivel kedvezőbb lett.

 

 

Minden második cég létszámcsökkentésre készül

A kereskedelmi bizalmi index értéke a márciusi enyhe emelkedést követően, annál kissé jelentősebben csökkent. Az eladási pozícióról és a rendelések várható alakulásáról alkotott vélemény romlott, a készletszinté javult. 

A szolgáltatói bizalmi index a márciusi jelentős javulás után kissé korrigált. Az üzletmenet és a forgalom megítélése is negatívabb lett.

A felmérés szerint a foglalkoztatási szándék az iparban látványosan zuhant, minden második cég létszámcsökkentésre készül. A kereskedelmi és a szolgáltató cégek foglalkoztatási hajlandósága is romlott, de ezekben az ágazatokban a csökkentést tervezők aránya alig haladja meg a növelést tervezőkét. Az építőiparban e tekintetben nem volt változás, továbbra is a létszámcsökkentők vannak jelentős többségben. Mint írják, erősödött a lakosság félelme a munkanélküliségtől.

A GKI szerint az iparban az áremelési törekvések köre nőtt, mértéke gyengült. A kereskedelemben az áremelést tervezők aránya is jelentősen csökkent. Az építőiparban e tekintetben sem volt változás, továbbra is az árak csökkenésére számítók vannak többségben. A szolgáltató cégek áremelési szándéka viszont kissé erősödött, és emelkedett a lakosság inflációs várakozása is
.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG