1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az év végéig szeretnének egy új, a meglevő start-számlákhoz kacsolódó babakötvény-jellegű terméket indítani a lakosság hosszú távú öngondoskodásának ösztönzésére – mondta el Varga Mihály gazdasági miniszter. Holnap számolnak be arról, hogy a túlzottdeficit-eljárás szempontjából fontos jelentéssel mi lesz.

Vannak tervek az úgynevezett babakötvény megújítására, a részleteken azonban dolgoznak. Varga Mihály gazdasági miniszter szerint ezt a munkát igyekeznek felgyorsítani, remélik, hogy még az idén el tud indulni az új rendszer. A lakossági megtakarítások futamidejét növelni szeretnék, ehhez a babakötvény is hozzájárulhat. (A „babakötvények”, illetve start-számlák tavaly őszi állami kézbe vételével erősen visszaesett az irántuk való érdeklődés – a szerk.)

Jön az új konvergencia-jelentés

A héten kell elküldeni Brüsszelbe az új konvergencia-jelentést, erről holnap számol majd be a minisztérium. Varga szerint a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülésre komoly esély van, ebben lesz komoly szerepe a benyújtandó jelentésnek. A bankokkal folynak a tárgyalások a devizaadósok helyzetének rendezéséről, a Banszövetség tisztújítása miatt körülbelül két hét múlva kezdhetenek ebben újabb fordulóba. Az MNB hitelbővítő programjának részleteiről is tárgyalnak a pénzintézetekkel.

(Fotó: kormany.hu)

Varga a minisztérium háttérintézményeit látogatta végig, ebből az alkalomból látogatott el az Államadósság Kezelő Központhoz is (ÁKK). Még 2010 –ben két fontos célt tűztünk ki, az egyik a foglalkoztatás növelése volt, a másik pedig az államadósság csökkentése. Az ország jelentős adósságállománya következében sérülékennyé vált, szükségessé vált, hogy ez kisebb legyen – mondta el. Az elmúlt három év ezek jegyében telt, meg tudtuk állítani az államadósság növekedését, a sérülékenység növekedését. Az államadósság a GDP 79,2 százalékára csökkent 83 százalékról a miniszter szerint.

A magyar kormány is szeretné tudni

Mindebben nagy szerepe volt az Államadósság Kezelő Központnak is, amely eredményesen oldotta meg az államadósság finanszírozását. A CDS-felárunk csökkent, a hozamszint csökkent, a kamatszint mérséklődött, az államadósság finanszírozása olcsóbbá vált és többszörösen jegyezték túl dollárkötvényeinket – tette hozzá. A bizalom a miniszter szerint belföldön is magas fokú, ezt jelzi a lakossági állampapírok állományának dinamikus növekedése.

Az offshore-üggyel kapcsolatban elmondta, a magyar kormány is szeretné tudni, milyen pénzmozgások történtek az offshore-paradicsomok irtányába. Ezért Németországhoz hasonlóan Magyarország is támogatja az adatok nyilvánosságra hozatalát.

Nagy megtisztetetés

Töröcskei István vezérigazgató szerint nagy megtiszteltetés, hogy a miniszter ellátogatott egy ilyen kis intézményhez, hogy megnézze, hogyan dolgoznak. Annak idején Töröcskeit családias hangulat fogadta az ÁKK-nál, ami megkönnyítette, hogy elkezdjenek dolgozni. Pedig annak idején éppen ellenséges hangulat uralkodott Magyarország ellen, és sokan vitték ki a pénzüket az országból – tette hozzá.

Rájött a lakosság, hogy megéri államapírt vásárolni – mondta el Töröcskei. Ám szeretnék a befektetési horizontot hosszabbítani, hogy az ország kiszolgáltatottságát ez csökkentse, és a befektetőknek a jövőre, például a gyerekeik taníttatására vonatkozó megtakarításait is összegyűjthessék.

Nem zárható ki újabb devizakötvény-kibocsátás

Varga szerint áttörést értek el azzal, hogy a magyar lakosság számára egyre vonzóbb a magyar állampapír, és lassan akkora szerepe van, mint más befektetési formáknak. A ciprusi történet is azt mutatja, hogy akkor járnak legjobban a magyar állampolgárok, ha itthon tartják a pénzüket. Abban viszont, hogy milyen termékekbe is fektetnek konkrétan, nagy szerepe van az Államadósság Kezelő Központnak.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e még az idén devizakötvény-kibocsátás, Varga azt válaszolta, hogy nem lehet és nem is szabad kizárni, mindig az aktuális piaci környezeten. Hivatalos tárgyalások jelenleg ninsenek az IMF-el, különböző nem hivatalos konzultációk atonban vannak. Részt veszek az IMF jövő heti közgyűlésén – mondta el. Ez a szál most elvékonyodott, de nem szakadt el – tette hozzá. Amennyiben a Valutaalap is értékeli az elmúlt három év eseményeit, és belátja, hogy nem forrást akarunk gyűjteni, hanem biztonsági hálóra van szükségünk, akkor a kapcsolatot szerinte újra lehet éleszteni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG