1p
Szakértők szerint a kínai gazdaság összteljesítménye jelenleg nem sokkal több mint a fele az amerikai gazdaságénak, ám így számolva Kína tíz év múlva már szorosan felzárkózik az Egyesült Államok mögé

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év végén összeállítja helyzetértékelését és hosszú távú prognózisát a világ legnagyobb gazdaságainak erősorrendjéről. Szerdai elemzésében a cég úgy becsülte, hogy a nominális kínai GDP-érték 2012 egészében 8249 milliárd dollár, az amerikai gazdaság által megtermelt hazai össztermék 15 643 milliárd dollár lesz, vagyis a kínai gazdaság teljesítménye az Egyesült Államokénak hozzávetőleg az 53 százalékát éri el az idén.

A CEBR londoni szakelemzőinek előrejelzése szerint azonban 2022-ben Kína hazai összterméke már 19 516 dollár lesz, az amerikai gazdaságban arra az évre prognosztizált 23 496 milliárd dolláros GDP-érték 83 százaléka. A ház mostani elemzése szerint az első három helyen a következő tíz évben sem változik a sorrend - vagyis a nominális GDP-érték alapján várhatóan 2022-ben is Japán áll majd a harmadik helyen -, ám a lassan növekvő nagy nyugat-európai gazdaságok sorra süllyednek vissza a vezető felzárkózó országok mögé.

A cég azt valószínűsíti, hogy Brazília az idei 7. helyéről tíz éven belül az ötödik helyre, India a 10. helyről a 4. helyre, Oroszország a 9. helyről a hetedikre jön fel az éves GDP-érték alapján, és mindhárom gazdaság megelőzi a jelenlegi 5., 6., illetve 8. helyezett Franciaországot, Nagy-Britanniát és Olaszországot. A nagy nyugat-európai gazdaságok közül a legnagyobb visszaesést valószínűleg Franciaország és Olaszország szenvedi el a következő évtizedben. A ház azzal számol, hogy a francia gazdaság négy hellyel a kilencedikre, Olaszország öt helyet veszítve a tizenharmadikra csúszik vissza.

Németország 2022-re az idei negyedik helyéről a hatodikra kerül, így a német gazdaságot a hazai össztermék alapján számolva India mellett várhatóan Brazília is megelőzi tíz éven belül - jósolják  londoni elemzői. India a zömmel egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség legnagyobb gazdasága lesz, Nagy-Britannia pedig a CEBR távlati prognózisa szerint azzal vigasztalódhat, hogy jövőre vagy 2014-ben az örök rivális Franciaország elé kerül.

A közép-európai uniós tagállamok közül a CEBR által vizsgált 30 legnagyobb gazdaság listájára Lengyelország került fel. A ház előrejelzése szerint a lengyel gazdaság 2022-re öt hellyel, a jelenlegi 26-ikról a 21-ikre léphet előre, miután éves GDP-értéke az idei évre becsült 470 milliárd dollárról várhatóan 826 milliárd dollárra növekszik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG