3p
Október elején 9 pályázat jelenik meg 120 milliárd forint keretre a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési forrásokból.

2014-2020 között Magyarország számára 34 milliárd euró keret áll rendelkezésre, a cél az, hogy magas hozzáadott értékű termelésre, foglalkoztatásra ösztönző növekedési pályára álljon az ország - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 4 milliárd forint kerettel a fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázatot írnak ki elsősorban mikro-, kisvállalkozásokat indítását tervezőknek. A pályázat keretében először vállalkozói ismereteket nyújtó alapozó képzésen vehetnek részt a nyertesek, majd az elfogadott üzleti tervükhöz kaphatnak vissza nem térítendő támogatásot.


A munka és magánélet összeegyeztetésére ugyancsak 4 milliárd forint keret áll majd rendelkezésre olyan munkahelyi viszonyok teremtésére, amelyek lehetővé teszik a részbeni, az otthoni, illetve az atipikus foglalkoztatást.

Van még egy kis zűrKérdésre válaszolva Csepreghy Nándor elmondta, hogy amíg az Európai Bizottság a magyar operatív programokat véglegesen nem fogadja el, addig minden pályázati kiírás a hazai költségvetés terhére és kockázatára történik. A kormány rendszeresen tárgyalja azokat a konstrukciókat, amelyek nagy valószínűséggel az elfogadott operatív programokból majd finanszírozhatók lesznek.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban a kisgyerekkori nevelés támogatásként oktatási intézmények, óvodák, bölcsődék mintegy 1,5 milliárd forintos keretre pályázhatnak különböző köznevelési programok indításával - ismertette a helyettes államtitkár. Ugyancsak az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban 1 milliárd forintos keretet hirdetnek majd meg az egészségügyi ellátásban ezer új szakápoló, csecsemő- és gyermekápoló képzésére.

A kis- és középvállalkozások eszközbeszerzését és kapacitásbővítésére 5 milliárd forint keret áll majd rendelkezésre, és további 5 milliárd forintot szánnak a kkv-k külpiacra lépésének támogatására.

A helyettes államtitkár elmondta: 36 milliárd forintos keretösszeggel azokat a 25 évnél fiatalabb munkavállalókat szeretnék támogatni, akik nem rendelkeznek szakképesítéssel, felsőfokú képesítéssel.

8,7 milliárd forint keretet az egészséges ivóvíz biztosítására, 50 milliárd forintot pedig szennyvízkezelésre különít el a kormány azoknak a 2 ezer lélekszámnál nagyobb településeknek, amelyek 2007-2013 között ilyen beruházást nem valósítottak meg - mondta Csepreghy Nándor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG