1p
A Privátbankár által megkérdezett elemző szerint az ipari export és a mezőgazdaság mellett a háztartások fogyasztása is várakozásokon felül járulhatott hozzá az 1,4 százalékos gazdasági növekedéshez. Az elemző a német GDP csökkenés fényében azonban furcsának vélte az ipari export erőteljes hozzájárulását a növekedéshez.

Árokszállási Zoltán, az Erste Befektetési Zrt. makrogazdasági elemzője a Privátbankárnak elmondta, hogy a negyedik negyedévre 0,8 százalékos gazdasági növekedést valószínűsítettek. Az elemző a KSH adataihoz hozzáfűzte, hogy a mezőgazdaság és az ipari export mellett véleménye szerint a háztartások fogyasztása a várakozásokon felül járulhatott hozzá a növekedéshez. Hiszen a kiskereskedelmi forgalom októberben és novemberben már érdemben növekedett.

Németországban 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék tavaly a negyedik negyedévben a német statisztikai hivatal szerdán publikált előzetes adatai szerint.

Az elemző furcsának vélte, hogy az ipari export járult hozzá erőteljesen a növekedéshez, hiszen a negyedik negyedévben már inkább az ipari export csökkenését regisztráltak az előző negyedévhez képest. Az elemző hozzátette, hogy Németországban a negyedik negyedévben csökkent a bruttó hazai termék, amely arra enged következtetni, hogy nem elsősorban az ipari export hanem inkább a belső felhasználás volt az, ami a negyedik negyedében húzhatta a GDP-t Magyarországon. Az elemző kiemelte, hogy bővebb információt majd csak a részletes adatok megjelenése után lehet mondani.

A kilátásokkal kapcsolatban Árokszállási Zoltán elmondta, hogy már nem annyira optimisták, idén ugyanis jelentős kiigazítás fog bekövetkezni a költségvetésben, mind a kiadás csökkentés, mind a bevétel növelés területén. Ezek a kormányzati intézkedések érdemben csökkenthetik a háztartások rendelkezésére álló  jövedelmeit, amely a fogyasztás csökkenésének irányába hat. Mindeközben a hitelkereslet, valamint a hitelkínálat szűkülése miatt a beruházások is csökkenhetnek. Az elemző összességében 0,5 százalékos gazdasági visszaesést valószínűsít.

A mezőgazdaság teljesítményével kapcsolatban elmondta, hogy az alacsony bázis miatt még a negyedik negyedévben is lehetett kedvező hatása, így a mezőgazdaság még a negyedik negyedévben is felfelé húzhatta az indexet. Az elemző kiemelte, hogy a kedvező mezőgazdaságra nem lehet alapozni a növekedést, hiszen erőteljesen időjárás függő, így a jövő évre is átlagos mezőgazdasági kibocsátással számolnak az elemzők.

Mégsem a vásárlás húzta fel a GDP-t?

Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója a Privátbankárnak elmondta, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy a negyedik negyedévben az ipari export jelentősen járult hozzá a GDP bővüléséhez. Hozzátette, hogy évek óta a magyar gazdaság legstabilabban növekvő pillére a feldolgozóipari export. A havonta megjelenő külkereskedelmi mérlegadatok és ipari termelési adatok is arra engednek következtetni, hogy  - bár a részletes GDP adatokat még nem áll rendelkezésre - jó eséllyel a nettó export most is hozzájárult a növekedéshez.

A szakértő kiemelte, hogy az ipari export volumene függ a nyugat-európai felvevőpiacok keresletétől, illetve a hazai termelő kapacitások változásától. Miközben a felvevőpiacokon mostanra megállt a kereslet csökkenése, belföldön ellentmondásosak a kilátások az új autóipari termelőkapacitások belépésével és a Nokia bejelentett kapacitáscsökkentésével.

Horváth István ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy a belső fogyasztás várakozásokon felül teljesített volna a negyedik negyedévben. Véleménye szerint sem a háztartások helyzete (fogyasztói bizalom, munkaerőpiaci folyamatok), sem a hitelezési piaci folyamatok (a deviza hitel előtörlesztések rövid távon a fogyasztástól is elvonhattak forrásokat) nem indokolnák a lakossági fogyasztás erősödését. Ebben az összefüggésben a januári áfa emelés hozhatott valamennyi előrehozott vásárlás decemberben. A közösségi fogyasztás (államháztartás) is inkább a takarékosság irányába mozgott a negyedik negyedévben a hiánycél tartása érdekében.

A szakember prognózisa szerint idén a magyar gazdaság az első félévben várhatóan stagnálhat, amit a második félévre némi élénkülés követhet amennyiben ezt támogatják mind a nemzetközi folyamatok (adósságválság, reálgazdaság) és a belső folyamatok (javuló stabilitás és finanszírozás a tervezett EU/IMF megállapodás után).

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG