1p
Nagyobb szolidaritást vár Németországtól az eurózóna adósságválságát különösen megszenvedő Spanyolország kormánya, amelynek európai uniós ügyekért felelős államtitkára emlékeztetett arra a segítségre, amelyet Németország a II. világháború után kapott a talpra álláshoz.

"Egy család vagyunk"

A világégés után "Németország sokkal nehezebb helyzetben kapott segítséget. Sok ország hozott anyagi áldozatot Németország megsegítésére - mondta Inigo Méndez de Vigo a Bild című tömeglapnak. "Németországnak nem szabad ezt elfelejtenie" - idézte a lap szombati száma a spanyol politikust, aki úgy vélekedett, hogy Németország minden más országnál jobban profitál az Európai Unión belüli exportból.

A politikus meghatározása szerint az Európai Unió (EU) "egy család", amelynek tagjai nehéz helyzetben kötelesek segíteni egymást. A kemény reformok közepén tartó Spanyolországnak bankszektorának pedig most segítségre van szüksége - jelentette ki.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem szabad túlzottan előtérbe helyezni a nemzeti érdekeket, mert az EU csak közösségként lehet sikeres. "Nem Németországról, Spanyolországról vagy más tagállamokról van szó. Az Európai Unió vagyunk, és csak közösen érhetünk el sikereket" - húzta alá.

Inigo Méndez de Vigo egyúttal óva intette a német politikusokat attól, hogy a "csőd szélére beszéljék" Görögországot. "Rendkívül veszélyesnek tartom azt, ami jelenleg Németországban történik. Az embernek az az érzése, hogy néhány politikus valósággal elő akarja idézni a csődöt" - jelentette ki.

Két tűz között

Az Unió gazdasági motorjának számító Németországban egyre több adófizető gondolja a közvélemény kutatások szerint, hogy Görögországnak az eurózónán kívül tágasabb. A Görögországnak eddig juttatott eurómilliárdokból minden hetediket a német adófizetők álltak eddig, Berlin a legnagyobb segélyezők között van. Igaz, a válság előtt leginkább a német és francia bankok és biztosítók vásároltak be a görög államkötvényekből. Az első adósságleírás is ezeket a pénzintézeteket érintette legérzékenyebben, nem kizárt, hogy újabb hasonló sokkot kell elszenvedniük.

A német politikai elittől közben az unió tagországai elvárják, hogy álljon a válságkezelés élére, és segítse meg a bajbajutott tagállamokat, miközben a német választók egyre nehezebben viselik, hogy "pénzükből" megmentik a "lusta" görögöket. Most pedig spanyolok vannak soron.

Mi a baj a spanyolokkal?

Mint korábban írtuk, három jel is arra utal, hogy Spanyolország "veszélyzónában van", vagyis nagyon közel került hozzá, hogy pénzügyi mentőcsomagot kérjen. A héten kiszivárgott információk szerint De Guindos gazdasági miniszter és Wolfgang Schauble egy 300 milliárdos mentőcsomagról is tárgyalt, Madridban azonban leszögezték, "kizárt, hogy Spanyolország mentőcsomagért folyamodjon". Korábban ugyanígy kizártnak tartották a bankok állami megsegítését és az áfaemelést is...

A spanyol az EU 4 legnagyobb gazdasága között van (Görögország az uniós GDP mindössze 0,5%-át adja), államadóssága meghaladja ugyan a maastrichti 60%-os referenciaértéket, de a nemzeti össztermék arányában így is a német szint alatt van, 2011 végén 68,5% volt. A gond az adósságnövekedés dinamikája, ami nagyon felgyorsult a válság alatt, Madrid évek óta képtelen tartani az év végére kitűzött hiánycélt. Közben a recesszió elhúzódik Spanyolországban, a munkanélküliség itt a legnagyobb az EU-ban, minden negyedik spanyol munkanélküli, a fiatalok fele nem kap munkát.





A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG