3p
A miniszterelnök szerint Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programja indul januárban, konkrétumokat azonban nem mondott. Továbbra is a nemzeti tőkét erősítené, az exportképes magyar középvállalkozások számát a jelenlegi 2-3 ezerről tízezer fölé növelné.

Január elsejétől Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Székesfehérváron egy irodaház avatóján. Közlése szerint cserébe azt várják, "a magyar vállalkozások erősödjenek, bővítsenek, újítsanak, és segítsenek abban, hogy realitássá váljon az ötmillió magyar munkahely megteremtése".

A miniszterelnök szerint a következő időszak az új lehetőségeket mutató és bővülni akaró magyar vállalkozások korszaka lesz. "Magyarország elemi érdeke és a természetes életösztön is azt diktálja, hogy a magyar emberek által alapított vállalatok növekedjenek, újabb és újabb beruházásokba kezdjenek, növeljék értéküket, és egyre több embernek adjanak munkát" – fogalmazott.

A kormányfő szólt arról, hogy Európa teljesen nyitott piaccá vált, a kereskedelem globális szinten zajlik. A nemzetek által tudatosan irányított piacokon fokozatosan felértékelődik a nemzeti tőke szerepe, „minden magára valamit is adó ország saját nemzeti iparát és tőkéjét igyekszik erősíteni” – vélte tudni.

Orbán szerint a globális piacokon bármikor pusztító viharok lehetnek, amelyek nemcsak cégeket, hanem egész országokat „löknek szakadékba”. Szerinte Magyarország gazdasága akkor lesz biztosítva az ilyen viharok ellen, ha a nemzetgazdaságot mozgásban tartó vállalkozások között megfelelő erőt képviselnek majd a magyar cégek. Ma ez még nincs így, ehhez az kell, hogy az exportképes magyar középvállalkozások száma a jelenlegi 2-3 ezerről tízezer fölé nőjön – állította.

A gazdasági patriotizmus híveiként azt akarják, hogy a magyar tőke egyre erősebb legyen – hangzott el. Ennek érdekében „helyre tettük a magyar állam pénzügyeit, Európa egyik legstabilabb költségvetését fogadtuk el, ezért alakítottunk ki olyan adórendszert, amely a termelést és a munkavállalást támogatja, ezért alakítottuk át a Munka törvénykönyvét, ezért vállaltuk át az önkormányzatok adósságát, hogy a cégek közvetlen gazdaági környezete stabil legyen, és minden követ megmozgatunk újabb és újabb munkahelyek létesítéséért” – állította. (Ezeket az állításokat sok közgazdász és politikus rendszeresen cáfolja.)

Orbán Viktor állítása szerint a magyar gazdaságban vannak biztató jelek: a foglalkoztatottak száma négymillió fölött van, a nemzeti össztermék három százalék felett bővül, miközben a munkanélküliség nyolc százalék alá süllyedt. Szólt arról is, hogy Székesfehérváron a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék, ami „egy teljesen újfajta problémát vet fel a városban és lassan az egész országban is".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bendarzsevszkij Anton szerint a következő évtizedünk is kemény lesz
Litván Dániel | 2025. október 1. 14:59
Átrendeződés alatt van a világrend, a trendek pedig nem mutatnak túl jól európai szemszögből. Mire játszanak a különböző szereplők, és milyen események boríthatják a trendeket? Bendarzsevszkij Anton  lapcsoportunk konferenciáján beszélt a világ és a világgazdaság kilátásairól. 
Makro / Külgazdaság Újabb EU-s pénz áll a házhoz Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:45
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi hiteltámogatás kilencedik, négymilliárd eurós részletét – tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Makro / Külgazdaság Felmérés: még az orvosok megítélése is függ a pártszimpátiától
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:25
Háromszor annyian tartják jobbnak az magánegészségügyben dolgozó orvosokat, mint az állami intézmények gyógyítóit.
Makro / Külgazdaság Megint a cél fölött: gyorsult az infláció az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:52
Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Befellegezhet az elektromos autóknak Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:45
Vészjóslóan látja a jövőt az elektromos autó piacon a Ford vezetője.
Makro / Külgazdaság Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 10:30
A kiskereskedők ugyanis nem kötelesek lekövetni a nagykereskedelmi árakat.
Makro / Külgazdaság Páriából éltanuló: a görög gazdasági csoda nyomában
Imre Lőrinc | 2025. október 1. 10:13
Az euró esetleges magyarországi bevezetéséről szóló diskurzusokban az elemzők, közgazdászok körében éveken keresztül Görögország volt az ellenpélda: lám, ide vezet, hogyha egy ország feladja a monetáris politikai függetlenségét. Az érvek persze nem voltak alaptalanok: a görög gazdaság dőlt be a leglátványosabban a 2008-2009-es globális gazdasági, majd euróválság következtében. Azóta viszont 180 fokos fordulat történt, és Görögország az Európai Unió egyik éltanulójává vált.
Makro / Külgazdaság Rengeteg Covid-vakcinát kellett megsemmisíteni a tavalyi szállítmányból?
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 09:14
Közbeszerzést írt ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Covid-vakcinákra, mert Magyarország nem kér az Európai Unió közös oltóanyag-beszerzéséből. A tavalyi nagy mennyiség jó részét azonban a kicsi érdeklődés miatt minden bizonnyal megsemmisítették. 
Makro / Külgazdaság Újabb reménysugár: feltámadást jelezhet a BMI?
Imre Lőrinc | 2025. október 1. 09:00
A BMI visszakúszott a pozitív tartományba.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer, 2026 sem lesz fáklyásmenet a gazdaságban? Csaba László lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 08:41
A közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja október 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG