4p
Tovább folytatódik a NATO keleti határain az ideges helyezkedés. Washington azzal a kéréssel fordult Berlinhez, hogy erős katonai jelenléttel járuljon hozzá Moszkva elrettentéséhez. De mik a legújabb fejlemények Észak-Európában, Lengyelországban és Romániában?
Leopard 2-es tankok egy német és holland katonák részvételével zajló németországi hadgyakorlaton 2016 februárjában. Fotó: EPA / Arno Burgi

Német sajtóértesülések szerint Washington azt kéri Berlintől, hogy a NATO keleti határain erős katonai jelenléttel járuljon hozzá Moszkva elrettentéséhez. A berlini kormánykörökből származó információk szerint a Fehér Ház mindenekelőtt Berlintől és Londontól vár csapaterősítéseket és harci eszközöket a Balti államokba, Lengyelországba és Romániába. Ezen szándékát a jelentések szerint Obama elnök már be is jelentette az amerikai Nemzetbiztonsági Tanácsban. Az amerikai kérés lépészavarba hozta Berlint, amely már 2020-ig elígérkezett a meglévő katonai potenciáljával különböző NATO-műveletekbe.

Újrapozicionálás a Baltikumban

Obama kérése jól illeszkedik a befolyásos washingtoni agytröszt, a RAND Corporation év eleji jelentéséhez, amely szerint az orosz csapatok adott esetben 60 órán belül le tudnák rohanni a Baltikumot. Ezért a Pentagonhoz több szállal kötődő kutatóintézet 2,7 milliárd dolláros költséggel hét NATO-brigárd felállítását javasolta a térségben az orosz „veszély” elriasztására. Nem véletlen tehát, hogy a február elején a Pentagon az európai költségvetésének megnégyszerezését kérte a 2017-es költségvetési évre.

Káncz Csaba

Az amerikai vezérkar jelenlegi álláspontja szerint a NATO szárazföldi erői az orosz tüzérséggel szemben alulmaradnának a Baltikumban. A Kreml adott esetben 10 nap alatt úgy ki tudna állítani 30-50 000 katonát a Baltikum ellen, hogy közben Ukrajnában is fenn tudná tartani a nyomást. Eközben Washington európai szövetségesei az elmúlt két évtizedben olyan szinten vágták vissza a tüzérséget, hogy a teljes német hadseregnek mára csupán két páncélos és tüzérségi zászlóalja maradt - a Hidegháborúban még meglévő tízzel szemben. A NATO európai védelmének ilyen szintű meggyengülésének a felelőssége csak részben nyugszik az európai döntéshozók vállán. A Pentagon itt egy erősen megkérdőjelezhető szerepet játszott, hiszen a szövetségeseket az utóbbi években missziós hadműveletekre ösztökélte, miközben a tradicionális területi védelem fejlesztése messze háttérbe szorult.

Moszkva Hangja

Oroszország nem fogja passzívan figyelni az amerikai katonai jelenlét európai megerősítését, és arra aszimmetrikus választ fog adni - jelentette ki Alekszandr Grusko, Oroszország NATO-nagykövete egy március végi interjúban. Hangsúlyozta, hogy Moszkva következetesen meghoz minden olyan katonai intézkedést, amelyet szükségesnek tart a szavai szerint "indokolatlan" amerikai katonai jelenlét erősítésének ellensúlyozására. Grúzia és Ukrajna NATO-taggá válási törekvésével kapcsolatban kijelentette: "nem lehet olyan helyzetet elképzelni", hogy "a szövetség reális terveket készítsen elő a felvételükre, mert az felrobbantja a helyzetet, és olyan válság szélére állítja Európát, amelynek méreteit és mértékét ma el sem lehet képzelni".

Északi együttműködés

Az észak-európai országok biztonságérzete alapjaiban változott meg a Krím-félsziget annektálása után, jelentette ki Ine Eriksen Soereide norvég védelmi miniszter március végén, amikor találkozott finn, svéd, dán és izlandi kollégájával. Az észak-európai védelmi minisztériumok és főhadiszállások idén nyár közepére építik a közös lehallgatásbiztos kommunikációs vonalaikat.

A svédek már teljesen új vágányra álltak: a közelmúltban a svéd hadsereg dandártábornoka közölte, hogy országa néhány éven belül háborúba keveredhet Oroszországgal, így változtatnia kell eddigi, inkább csak távoli katonai missziókra fókuszáló védelmi politikáján.

Varsó és Bukarest rakétavédelmi bázisai

Tavaly decemberben technikailag üzemképessé nyilvánították Romániában a Duna és az Olt találkozásához közel fekvő Deveseluban felépített amerikai rakétavédelmi bázist. A deveselui és a lengyelországi Redzikowóban 2018-ra elkészülő AEGIS Ashore többfeladatú rendszer, melynek függőleges indítókonténereiből a rakétavédelmi célú elfogórakéták mellett légvédelmi célú (repülőgépek elleni) rakéták, de Tomahawk csapásmérő robotrepülőgépek is indíthatók. Az új hidegháború fejleményei és aktuális céljai függvényében a deklarált rakétavédelmi funkciót nem nehéz kibővíteni akár nukleáris csapásmérő feladatkörrel sem.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 16:28
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG