3p
Pár nappal azután, hogy összeomlott a legutóbbi szépreményű szíriai tűzszünet és Aszad erői brutálisan támadni kezdték Aleppó városának még felkelők kezén lévő részét, az ENSZ-ben a nagyhatalmak egymást kezdték szidalmazni. Mintha a nyugati oldal érvelésében most több igazság lenne.

Az amerikai ENSZ állandó képviselő, Samantha Power még vasárnap azzal vádolta Aszad szír kormányerőit és az oroszokat, hogy teljesen elpusztítják Aleppó keleti felét, hogy bármi áron megszerezzék azt a lázadóktól. Az oroszok erre közölték, hogy ez a hozzáállás akadályozza az öt éve tartó háború befejezésére irányuló erőfeszítéseket.

Brutalitás

Kétségtelen, hogy az elmúlt napokban több forrás is arról számolt be, hogy a szír kormányerők a tőlük korábban már megszokott brutalitással és a polgári lakosságra való tekintet nélkül ostromolják és bombázzák a várost. Hogy ebben közvetlenül részt vesznek-e az orosz erők, azt nem tudni, de miután Aszad hallgat az oroszokra, mindenképpen van szerepük a dologban. Amerika és most érdekes módon Nagy-Britannia is barbárságnak minősítette a történteket, amit Oroszország elfogadhatatlan hangnemnek nevezett.

A brit ENSZ-megbízott a BBC szerint azt mondta, hogy Aszad és az oroszok új mélységbe süllyedtek és újabb poklot szabadítottak Aleppóra. Szerinte bunkerromboló bombákat vetnek be a földalatti óvóhelyek elpusztítására, válogatás nélkül gyújtóbombákat dobnak a civil területekre és a vízellátást is megpróbálják meggátolni. Power szerint amit Oroszország finanszíroz és támogat az nem terror elleni harc, hanem barbárság.

Az orosz vádak

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet Amerikára hárította a tűzszünet felbomlásának felelősségét, mondván, ő nem tudta meggyőzni az általa támogatott ellenzéki erőket, hogy tartsák távol magukat terrorista csoportoktól, különösen a Nuszra Front utódszervezetétől. A Kreml szóvivője tegnap elutasított minden nyugati vádat, viszont elismerte, hogy a tűzszünet valóban nem volt hatékony. Hozzátette, hogy szerinte a terroristák arra használták fel a tűzszünetet, hogy összeszedjék magukat, újra felfegyverkezzenek és felkészüljenek a támadó akciókra.

Egymás terroristái

Az igazi baj az, hogy a két oldal egymás támogatottjait minősíti terroristáknak, és innentől kezdve ez korlátlan hivatkozási alapot jelent, vagyis süketek párbeszéde zajlik. Nyilván nem lehet úgy tűzszünetet létesíteni, hogy a másik felet terroristázzák, és alig várják, hogy beleköthessenek. Ennél komolyabb hozzáállást lehetett feltételezni a két szuperhatalomról, bár kétségtelen, hogy valószínűleg sokszor saját védenceikkel sem bírnak, és erős frusztráltság vesz rajtuk erőt.

A humanitárius helyzet mindenesetre katasztrofális Aleppóban: vérhiány miatt nem tudják ellátni a kórházak az elmúlt napok légitámadásainak sebesültjeit. Sok helyen a vízellátás is megszűnt, miután a szivattyúkat a hétvégén megrongálták, és a segélyszervezetek tábori konyháit is be kellett zárni az erőszakos cselekmények miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG