1p
A külgazdasági és külügyminiszter nagyon haladna a szerb EU-csatlakozással.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kisebbségek jogainak védelme terén Szerbia számos európai uniós vagy az EU-tagságra váró ország számára példát mutathat, a nagyrabecsülés jeléül pedig Budapest nemcsak kéri, hanem követeli, hogy még az idén megnyíljon öt új csatlakozási fejezet a Szerbia és az Európai Unió közötti csatlakozási tárgyalásokon - mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Szerbia a pozitív példa, amely azt mutatja, így is lehet. Példaként Ukrajnát említette, amely mint mondta, állítólag az Európai Unióba igyekszik, mégis úgy módosította oktatási törvényét, hogy a tíz év feletti gyerekek nem tanulhatnak anyanyelvükön. Ami Ukrajnában a kisebbségek ügyében zajlik, az szégyen és gyalázat - fogalmazott. A miniszter szerint ezzel szemben Szerbia éppen úgy módosította oktatási törvényét, hogy az a nemzeti kisebbségek jogait megerősítette, sőt előrelendítette.

Magyarország mindent megtesz, hogy elősegítse Szerbia európai integrációját, így honorálná azt, amit Belgrád a vajdasági magyar kisebbségért tesz – fogalmazott Szijjártó.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG