4p
A márciusi 8,5 százalék után áprilisában valamelyest visszaesett a kiskereskedelmi forgalom növekedése: tavalyhoz képest 6,3 százalékkal nőtt a forgalom naptárhatástól megtisztított volumene. Az év első négy hónapjában pedig 6,9 százalékos volt a bővülés.

A kiskereskedelmi forgalom volumene áprilisban 6,3 százalékkal nőtt a márciusi 8,5 százalék után naptárhatástól megtisztított adatok szerint az előző évhez képest - közölte a második becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). (Az első becslésben még 6,6 százalék szerepelt.)

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 7,5 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7 százalékkal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,8 százalékkal emelkedett az értékesítés.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron áprilisban 745 milliárd forint volt, 61 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban.

Áprilisban az országos kiskereskedelmi forgalom közel fele az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben (47,9%), egyharmada (33,8%) a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, a fennmaradó 18,3 százalék pedig az üzemanyagtöltő állomások hálózatában realizálódott.

A trafikok húzták a számokat

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene áprilisban 7,5 százalékkal nőtt. Az élelmiszer-kiskereskedelmen belül a forgalom döntő hányadát (78,8%) az élelmiszer jellegű vegyes üzletek adták, ahol az értékesítés volumene 4,3 százalékkal csökkent, miközben az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké – a dohány-kiskereskedelmet érintő jogszabályi változások miatt – 114 százalékkal volt több, mint tavaly áprilisban.

Mi, mennyivel?

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene áprilisban 7 százalékkal emelkedett 2013 hasonló időszakához képest. Növekedtek az eladások a textil-, ruházati és lábbeli- (12,5%), az iparcikk jellegű vegyes- (10,2%), a gyógyszer-, gyógyászatitermék- és illatszer- (9,1%), a bútor-, műszakicikk- (7,0%) valamint a használtcikk-üzletekben (1,6%). A forgalom az előző évinél kisebb volumenű volt a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikküzletekben (2,2%).

Kiskereskedelmi forgalom volumenindexei. Forrás: KSH

 

A korábbi időszakhoz hasonlóan folytatódott a bővülés (26,6%) a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben. Az üzemanyagtöltő állomások forgalma áprilisban nőtt, volumene 3,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész üzletek eladásai áprilisban 7,9 százalékkal nőttek.

A régi számok szerint

2013. július 1-jétől átalakult a dohánytermékek kiskereskedelmének szerkezete. Egyidejűleg a kiskereskedelmi adatok forrásában is változás következett be: 2013 júliusától rendelkezésre állnak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. teljes körű adatállományai.

Ezért az idősorban törés állt elő: 2014 első hat hónapjának kiskereskedelmi adatai a fentiek miatt nem összehasonlíthatók 2013 első hat hónapjának adataival. Az összehasonlíthatóság érdekében a korábbi mintavételes adatgyűjtés adatait is közli a KSH, eszerint áprilisban 4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest.

Az NGM örül

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint elmúlt hónapok adatai a kiskereskedelmi forgalomban 2012 végén bekövetkezett növekedési fordulat töretlen folytatódását tanúsítják.

A tárca közleményében azt írja, a növekvő kiskereskedelmi forgalom a folyamatosan javuló munkaerő-piaci helyzetnek, a reáljövedelmek bővülésének illetve a növekvő fogyasztói bizalomnak köszönhető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG