3p
Hillary Clinton kávét kér magának és páholyból figyeli, ahogy a Republikánus Párt frakciói halomra gyilkolásszák egymást. Merkel kancellárnak már régen le kellett volna mondania, hiszen páratlan izolációba navigálta országát és a törökök kénye-kedvének tette ki Európa biztonságát. De ha Merkel nem mond le és Clintonné elnök lesz, akkor megvalósul a Fidesz rémálma.

Ha ma lennének elnökválasztások az Egyesült Államokban, akkor Hillary Rodham Clinton lenne a befutó. A legutóbbi három felmérés szerint Trump legalább 5 százalékkal alulmaradna Clintonnal szemben. Ez természetesen nem jó hír azon amerikaiak és külföldiek számára, akik komoly kurzusváltást szeretnének látni Washington globális politikájában. Hillary kritikusai pedig egyenlőre hiába sopánkodnak, hogy az elnökjelöltet már régen őrizetbe kellett volna vennie az FBI-nak, hiszen szigorúan titkos anyagokat küldözgetett a nyílt elektronikus levelezésén.

A republikánus párton belüli polgárháború komoly hátszelet biztosít Hillary számára. A republikánusok teljes pártvezetése, a mérsékelt szárnya és a Fox News televíziós csatorna már jó ideje próbálja kitalálni, hogyan állíthatná meg Trump menetelését. Normál esetben a republikánusok mögött álló nagytőke már régen a vezető jelölt mellett kampányolna, de ebben az esetben éppen azért küzdenek kétségbeesetten, hogy végezzenek Trumppal. De miközben egymást ölik, Hillary bizony vezet a republikánusok vezető jelöltje előtt.

Merkelt a törökök tartják nyeregben – de milyen áron?

Közben Németországban Merkel kancellár a második világháború óta nem látott izolációba navigálta országát. Legalábbis így látja a Humboldt Egyetem történész-professzora, Jörg Baberowski és bizony nehéz lenne vele vitába szállni. A professzor szerint Svédország ás Ausztria elfordulásával menekült-ügyben Berlin elvesztette utolsó partnereit. Erdogan török elnök pedig kénye-kedvére zsarolja Németországot, mert már csak rajta múlik, hogy mekkora embertömeg áramlik a Berlin irányába.

Baberowski szerint Németország eljátszotta vezető szerepét Európában. A szomszédai kiszámíthatatlannak tartják, ráadásul egy biztonsági rizikó-faktor is lett. A német és az európai társadalmi béke megőrzése érdekében Berlinnek radikális kurzusváltást kellene végrehajtani a migráns-politikájában.

Eddig viszont inkább a rossz paktumokat látjuk Ankarával, amelyek még a Eurojust jelentése szerint sem fognak működni. Egyelőre azonban hiába a belföldi és külföldi nyomás és kritika, a berlini nagykoalíciónak továbbra is 80%-os többsége van, így Merkel saját döntésén múlik, hogy veszi-e a kalapját.

Bejöhet a Fideszes rémálom

Káncz Csaba

Ha pedig Merkel mégsem mondana le és Hillary Clinton bejönne amerikai elnöknek, akkor a Nyugat legfontosabb politikai pozícióit egyszerre két olyan ember ellenőrizheti, akik nemcsak jól ismerik, de óriási ellenszenvvel is viseltetnek a magyar miniszterelnök iránt. Nem véletlen, hogy egyes hírek szerint a Fidesz külügyesei feszülten figyelik a német és amerikai csillagállást.

Ha Clintonné és Merkel egyszerre lenne vezető, akkor újult erővel kerülhetne napirendre nemzetközi fórumokon a hazai demokrácia állapotáról szóló aggodalom. Minden bizonnyal a hazánkba irányuló tőkebefektetések is ellenszélbe kerülhetnének. Most, amikor alapjaiban rendült meg Budapest Keleti nyitás-politikája a célországok recessziója miatt, ez a nyugati fejlemény úgy jönne a hazai kormányzatnak és gazdaságnak, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Három választókerület még nem dőlt el, és néhány szavazaton múlhat a győzelem
Vámosi Ágoston | 2026. április 12. 23:50
Paks, Keszthely és Nyírbátor választókerületében éjjel is számolják a szavazatokat, éjfél után sincs egyértelmű győztes. Pakson és Nyírbátorban a fideszes jelölt vezet, Keszthelyen a tiszás van lépéselőnyben.
Makro / Külgazdaság Utcahosszal nyerte meg a választókerületét is Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:31
A Tisza Párt elnöke a voksok 63 százalékát szerezte meg Budapest 03. számú egyéni választókerületében a majdnem végleges adatok szerint. Steiner Attila (Fidesz-KDNP) mindössze 30 százalékot kapott.
Makro / Külgazdaság Térképen mutatjuk a Tisza Párt választási győzelmét
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:18
Az egyéni választókerületek eredménye rendkívül beszédes képet fest. 
Makro / Külgazdaság Békésben és Csongrád-Csanádban is tarolt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 22:08
4-4 választókörzetben nyert a fő ellenzéki erő.
Makro / Külgazdaság Veszprém vármegyét teljesen benyelheti a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:59
Nagyon úgy tűnik, hogy mind a 4 egyéni választókerület az ellenzéki párté lesz.
Makro / Külgazdaság Hadházy Ákos távozik a politikából
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:51
Visszatér civil foglalkozásához. 
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Fájdalmas a választás eredménye
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:39
A távozó kormányfő ígérte: soha nem adják fel.
Makro / Külgazdaság Átlépte a kétharmados küszöböt a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:15
45,71 százalékos feldolgozottságnál.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza Vadai Ágnes körzetében is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:08
Komárom-Esztergom vármegye 1. számú választókörzetében is jelentősen vezet a tiszás képviselő, míg a DK-s Vadai Ágnes kevés százalékon áll. 
Makro / Külgazdaság Vitályos Eszter is aggódhat a jelenlegi állás miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 21:02
A kormánypártok több neves embere is bajban van Pest vármegyében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG