Az EKB adatai ellentmondanak a görög központi bank állításának, amely szerint májusban, amikor úgy tűnt, hogy a megszorításokat elvető pártok győznek a választásokon, drasztikusan csökkent a betétállomány, júniusban és július elején azonban megfordult a folyamat.
A görög bankok betétállománya hat év óta a legalacsonyabb szinten van. A többi ingatag helyzetben lévő országban eltérő képet mutat a betétállomány alakulása. Az euróválság elmélyülésével Írországban 2 százalékkal, Portugáliában 3,5 százalékkal, Spanyolországban pedig 0,5 százalékkal fogytak a magánbetétek júniusban, ugyanakkor Olaszországban 2 százalékkal emelkedtek az EKB adatai szerint.
Az államcsődtől tartó görögök júniusban folytatták pénzük kimenekítését a bankokból, a betétállomány 4,1 százalékkal 156,2 milliárd euróra esett a május végi 163,1 milliárdról - mutatják az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön közzétett adatai.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Belehúzott a forint, lehet nyargalni a pénzváltókhoz
11 perce
-
Nagyon meglepő dolgot mondott Zelenszkij nyugati szövetségeseiről
41 perce
-
Érdekes ötlet: a kannabisz húzná ki Pakisztánt a válságból?
körülbelül 1 órája
-
Haladékot kapott a börtönben senyvedő Assange, aki háborús bűnöket leplezett le
3 órája
-
Nagyon rossz hírt kapott Izrael
3 órája
-
A világ 30 legveszélyesebb repülőtere
5 órája
-
Párhuzamot vont az iráni és a szmolenszki tragédia között a lengyel elnök
5 órája
Mfor.hu Top24
-
Három hét múlva választunk – megreccsenhet az Orbán-rendszer?
-
Elfogatóparancsot adtak ki Netanjahu ellen
-
Pánik a kormányban? Nem fognak a Fidesz golyói Magyar Péteren
-
Szörnyű tragédia történt Iránban (frissítve)
-
Megfejtette a Fico-rejtélyt egy csepeli plébános
-
Budapest Grinzingje lehet - bár a hazai borászok tiltakoznak ez ellen
-
Tétován kezdte a hetet a forint
Pénzügyi szektor
Fontos bejelentést tett az amerikai hadsereg Gázában
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 15:58
Az éhező lakosság számára jelentős segítség lesz.
Pénzügyi szektor
Eldőlt egy fontos európai intézmény vezérének sorsa
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 13:31
Újraválasztották.
Pénzügyi szektor
Valakik szépen meghitelezték az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 12:16
A meghirdetett mennyiségnél 52,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 82,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csökkenő átlaghozamok mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor
Sprintelni fog a pénzváltóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 07:17
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Pénzügyi szektor
Új nagybank született Magyarországon
Privátbankár.hu | 2024. május 14. 17:20
A Gránit Bank 19 milliárd forintos adózott eredménnyel, konszolidált szinten 21,6 milliárd forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet, a mérlegfőösszeg alapján pedig mára Magyarország nyolcadik legnagyobb univerzális bankjává vált - közölte a pénzintézet.
Pénzügyi szektor
Új korszak jöhet a bankkártyázásban: levadásszák a rosszalkodókat
Buksza blog | 2024. május 14. 08:22
Profilozó mesterséges intelligencia kapja el a bankkártyatolvajokat.
Pénzügyi szektor
Lízingpiac: az autóknál kitart a lendület, de a kulcságazat gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:54
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható.
Pénzügyi szektor
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:14
Újra beindult a lakossági hitelezés az Ersténél. Az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya.
Pénzügyi szektor
Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:28
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra sem akarnak adót fizetni a kisbefektetők.
Pénzügyi szektor
Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 07:29
Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
Heti top
- Nem jó előjel Fico nekrózisa 2024. május 18. 11:53
- Az euróra rá se ismer, ha ránéz az árfolyamra! 2024. május 17. 07:10
- Eddig nem látott felvételen a Fico-merénylet 2024. május 15. 18:56
- Mit szól majd Orbán Viktor, ha meglátja ezt? 2024. május 16. 05:53
Havi top
- Nem jó előjel Fico nekrózisa 2024. május 18. 11:53
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió 2024. május 8. 05:39
A privátbankár ajánlja
- Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal 2024. április 18. 05:41
- Sokat nem fognak érni az ukrán F-16-osok - trükkök nélkül még rálőni se tudnak majd az orosz gépekre 2024. április 11. 05:44
Friss
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Átadták a legjobb konferencia és wellness szállodáknak járó díjakat
17:05
-
Hamarosan indul a Közösségek Hete a Skanzenben
08:08
-
Halálos hajóbaleset Verőcénél - még tart az áldozatok felkutatása
13:01
-
Ha Makao - akkor csak a kaszinó?
13:01
-
Négy év után újra felbukkant a titokzatos Esernyős Ember
10:10
A vidék hírei
-
NB3: Vereség a Tiszafüredtől
12:13
-
Folytatódik a zivataros-napos idő
07:47
-
Dr. Pápai Ákos: a hangfelvétel szereplői reagáljanak az elhangzottakra!
10:07
-
Alakíts ki egyedi stílusú szobát egyszerű módon! (X)
09:32
-
Az ellenzéki összefogás szerint javítani kell a belvárosi közlekedésének minőségén
09:02
legolvasottabb
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
-
Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből
2024. május 2. 10:59
top 24
-
Üzenetet küldött Zelenszkijnek a Kreml
2024. május 20. 09:18
-
A nap képe: Orbán Viktor öltönyben kolbászt tunkol
2024. május 20. 12:01
-
Vadászat politikusokra - a Fico-merénylettel újrakezdődik a véres sorozat? Vigyázat, felkavaró tartalom!
2024. május 20. 05:44
-
Bizonytalan a forint, még ne szaladjon a váltókhoz a pénzeszsákkal!
2024. május 20. 08:16
-
Nagyon rossz hírt kapott Izrael
2024. május 20. 15:16