1p
MNB: a jegybank legfontosabb monetáris politikai eszközének számító kéthetes MNB-kötvény betétté alakítása a tőke szabad áramlása tekintetében nem vet fel uniós aggályokat.

Korábban a BruxInfo nevük elhallgatását kérő uniós forrásokra hivatkozva azt írta, hogy aggályos lehet a Matolcsy György jegybankelnök által  bejelentett intézkedés. A portál később pontosította értesülését és jelezte: csak akkor lehet aggályos uniós jogi szempontból a külföldi pénzintézetek hozzáférésének korlátozása a majdani kéthetes jegybanki betéthez, ha olyan intézmények hozzáférését korlátozzák, amelyek betéteket gyűjtenek Magyarországon. Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: "értékpapírt mind hazai, mind külföldi szereplők vásárolhatnak, ugyanakkor betétet a jegybanknál csak hazai partnerkörbe tartozó, azaz hazai aktivitást folytató hitelintézet helyezhet el".

A jegybank ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: utóbbi feltétel akkor teljesül, ha a pénzintézet, egyrészt részt vesz a hazai fizetési rendszerben (VIBER), másrészt, értékpapírszámlát vezet a Központi Elszámolóház és Értéktárnál (KELER), harmadrészt pedig tartalékköteles, és ennek megfelelően tartalékszámlát vezet a jegybanknál. Olyan pénzintézetek ezek, amelyek magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkeznek. Ez a partnerkörre vonatkozó korlátozás érvényes a jegybank más műveleteire is, mint amilyen az egynapos hitel, illetve betét, továbbá az egyéb swapműveletek, amelyekhez fedezet mellett férnek hozzá a pénzintézetek - mondta az MNB ügyvezető igazgatója.

Nagy Márton jelezte: a partnerkörbe jelenleg bankok, fióktelepek és néhány takarékszövetkezet tartozik most, "de azok nem, akiknek nincs Magyarországon valamilyen entitása". A jegybanki vezető utalt arra: a Matolcsy György nyilatkozatában jelzett változás az eszköz formájának kötvényből betétté változása révén valósul meg. "Ez olyan, mint az Európai Központi Bank esetében, ahol csak euróövezeti bankok helyezhetnek el betétet". Hangsúlyozta, hogy a betétté alakítás kérdésében "a döntés a monetáris tanács hatáskörébe tartozik". A testület döntését alapos vizsgálat után hozza majd meg.

Emlékeztetett: 2007 előtt is betét formájában működött a jegybank kéthetes eszköze, de azóta, miután az MNB kötvény formájában működteti fő monetáris politikai eszközét, azt mindenki megveheti, a legnagyobb hazai bankok, de például amerikai nagybankok is. A változás lehetséges következményeit mérlegelve Nagy Márton elmondta: az intézkedés - a jegybanki mérleg alapján - mintegy 400 milliárd forintnyi jegybanki kötvényt érint, hiszen ennyi van jelenleg külföldi kézben.

Mi változik és ki hogyan reagál majd?

Az érintett külföldi tulajdonosok háromféleképpen reagálhatnak a változásra - mondta az ügyvezető igazgató. Egyrészt, a forintjukat nem a kéthetes jegybanki eszközben tartják majd, hanem vesznek helyette diszkont kincstárjegyet, ami "jó, mert a forró pénz hosszabb lejáratba kerül, mint a kéthetes eszköz". Másrészt, odaadhatják más bankoknak, hogy az helyezze el valahol a pénzt, így adott esetben a jegybanknál is. De ezt vélhetően nem fogják csinálni - mondta-, mert nagyon drága lesz nekik, hiszen így a külföldi bank kitettsége nem a jegybank felé lesz, hanem a hazai bankkal szemben, ami kockázati szempontból sokkal rosszabb.

Harmadrészt pedig, fölszámolhatják magyarországi portfoliójukat és kivonhatják a pénzüket Magyarországról, de a viszonylag kis állomány miatt ez nem lesz nagy hatással a magyar pénzpiacokra. Nagy Márton úgy véli, a három lehetőség valamilyen egyvelege valósulhat meg. A jegybank ügyvezető igazgatója jelezte: az intézkedésnek várhatóan nem lesz hatása a kéthetes jegybanki kötvény-, illetve a majdani betétállományra. Amennyiben diszkont kincstárjegyre váltanák forintjukat, akkor azt feltehetőleg a hazai bankoktól vennék meg. De a hazai bankok az így szerzett forintot a - majdani - kéthetes betétbe forgatnák vissza.

Ha a kivett pénzt a hazai bankoknál helyeznék el betétként, akkor ugyanúgy, a jegybanki kéthetes betétben kötne ki ez az összeg. Harmadrészt pedig, a magyarországi pozíció felszámolása esetén a külföldi bankok a hazai bankoktól vennének devizát, de ennek a devizának az ellenértékét, a forintot a hazai bankok ugyanúgy a jegybanknál helyeznék el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG