1p
November végéig támogatással vásárolhatók a legkorszerűbb bankjegyvizsgáló készülékek. A jegybank által támogatott program keretében egyes UV-A/C készülékek már 7000 forinttól elérhetők: így akár már egy hamis 10 ezer forintos bankjegy kiszűrésével megtérül a pályázók befektetése, a hamis pénz elfogadása esetén ugyanis a veszteség az elfogadó kiskereskedőt és szolgáltatót terheli.

Az elmúlt hetekben jelentősen megnövekedett a Magyar Nemzeti Bank bankjegybiztonsági programja iránt érdeklődők száma. A program keretében a kiskereskedők és szolgáltatók már 7000 forinttól juthatnak a megbízható bankjegyellenőrzést lehetővé tevő UV-A illetve UV-C készülékhez. Annak érdekében, hogy a felhasználóknak elegendő idejük legyen pályázatuk elkészítésére, a jegybank meghosszabbította a leadási határidőket; így pályázni november 23-ig lehet.

A Magyar Nemzeti Bank törvényben rögzített feladata, hogy a gazdaságot megfelelő mennyiségű, minőségű és címletösszetételű készpénzzel lássa el. A jegybank kiemelt figyelmet fordít a bankjegyhamisítás elleni küzdelemre, valamint a tudatos készpénzhasználatra. Jelenleg a hamis bankjegyek elleni védekezés egyik leghatékonyabb eszköze az UV-A és UV-C fénycsővel egyaránt rendelkező bankjegyvizsgáló segédeszközök használata.

Bár a magyarországi bankjegyhamisítás nemzetközi viszonylatban alacsonynak mondható, a tudatos készpénzhasználattal még tovább csökkenthető a hamis bankjegyek elfogadása miatt keletkező kár. A nem valódi papírpénz elfogadása esetén ugyanis a veszteség az elfogadó kiskereskedőt és szolgáltatót terheli.

A jegybank által támogatott program keretében egyes UV-A/C készülék már 7000 forinttól elérhetők: így akár már egy hamis 10 ezer forintos bankjegy kiszűrésével megtérül a pályázók befektetése. A jegybank a pályázat során az UV-A/C készülékek nettó kiskereskedelmi árának 60 százalékával — de készülékenként legfeljebb 20 ezer forinttal — támogatja a programban résztvevő pályázókat.

A jegybank a benyújtott pályázatokat az előre meghirdetett kritériumok alapján elbírálja, majd ezt követően elpostázza a támogatást igazoló kupont és az információs anyagokat az arra jogosultaknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG