4p
Bár a nyár látszólag az uborkaszezon ideje, a brókerházak, alapkezelők elemzőinek egy része most is ötleteket is adott arra az utóbbi időben, mibe érdemes fektetni. Van, aki magyar részvények vételét javasolja, van, aki külföldit, de olyan is akad, aki az infláció megugrására számít a következő 6-12 hónapban. Akkor pedig lehet, hogy a legjobb az államkötvény.

Pár napja írtuk, hogy múlt héten a HSBC 8500 forintra emelte az OTP-re vonatkozó célárat, ami majdnem 20 százalékos felértékelődési potenciál. A KBC Equitas szerda reggeli hírlevele szerint pedig a Deutsche Bank 8000 forintra emelte az OTP-re vonatkozó célárát a korábbi 6600 forintról, és ajánlását is vételre módosította tartásról. A részvény egyébként ma 1,9 százalékkal 7290 forintra emelkedett.

A dologhoz az is hozzátartozik, hogy általában az európai bankok megítélése sokat javult az utóbbi hetekben. A Brexit-népszavazást követő pánikban a Stoxx 600 Banks index 116 pont közelébe esett, tegnap azonban 140 pont is volt, ami több mint 20 százalékos emelkedés.

Richtert vegyenek

„Nem szerepelt túl jól az elmúlt időszakban a Richter részvénye, ugyanakkor továbbra is optimisták vagyunk a céggel kapcsolatban, így az árfolyam visszaesését további részvények felhalmozására használhatjuk ki” – írta hétfőn a KBC Equitas a gyógyszercégről. A brókercég megerősítette 6300 forintos becslését a Richter fair értékére, ami az elemzés szerint 12 százalékos – a mai 5669 forintos árfolyammal 11 százalékos – felértékelődési potenciállal kecsegtet a jelenlegi szintekről.

Az Equilor blogja azt boncolgatja, merre tart a forint. Uborkaszezon után 300 vagy 340 forint lesz egy euró? Az ár ugyanis gyakorlatilag hetek óta a 310 forint közelében oldalaz. A volatilitása (az árfolyam-ingadozás) tíz éve nem látott alacsony szintre süllyedt, a forint nagyon stabil lett, de ez várhatóan nem fog örökké tartani.

Drágulni fog a Nyomda?

A szerző felsorol néhány érvet a gyengülés és az erősödés mellett, és arra jut, hogy egy gyors tőkepiaci hangulatromlás hatására az árfolyam egy szintet átugorva, ismét tartósan a 320 forintos tartomány közelében ragadhat. Ez nem jelentene nagy veszteséget senkinek, és az elmúlt években látott gyengülő trend is megmaradna.

A KBC Equitas néha a kisebb cégeket is elemzi, a múlt héten az ANY Biztonsági Nyomdáról írta, hogy negyedéves jelentése alapján „padlógázon robog”. Ezért megerősítette korábbi vételi ötletét és 1190 forintos célárát. (Ez akkor több mint 14 százalékra volt az árfolyamtól, ami szerdára 12,9 százalékra csökkent.)

Jókor írtak a Lindéről

Az Equitas a Masterplastról is jó véleménnyel van a gyorsjelentés után, kedden azt írta, hogy „az árbevétel minimálisan zsugorodott, viszont az eredményesség javult. Az év hátralévő részében pedig sokat segíthet a cégnek, ha az újlakás-építésekhez kapcsolódó megrendelések beindulnak. A részvényre szóló kereskedési ötletünk stratégiáján nem változtatunk, és 620 forintos fair értékbecslésünket is fenntartjuk.”

Az Erste Befektetési Zrt. „Ötletgyára” ma technikai alapon írta, hogy a Richter technikai képe alapján fordulat várható, véget érhet a korrekciós fázis. Az árfolyam a 6060 forintot veheti célba, ami plusz hét százalék lenne. A brókercég ezen kívül jókor, egy tíz százalékos ugrás előtt kezdett el a Linde egészségügyi céggel foglalkozni. (Itt és itt.)

Nyakunkon az infláció?

Ajánlást ugyan nem tartalmaz, de elgondolkodtató Zsiday Viktor alapkezelő cikke az Alapblogon. Eszerint a munkaerőpiaci indikátorok már 2014 vége–2015 eleje óta azt jelzik, hogy kevés a munkavállaló, és azóta a helyzet egyre durvul, globálisan is az egyik leginkább munkaerőhiányos ország lettünk. Ezt némi késéssel követte a bérek megugrása is. Ám még jóval komolyabb béremelkedés is lehetséges, a szerző szerint a 10 százalékos ütem elérése sem kizárt.

A vállalkozások a profitabilitásuk terhére emelték a béreket, mert muszáj volt. Ez azonban nem fenntartható, és nem lesz más lehetőségük, mint árat emelni. „A gazdaságpolitikusokat az elmúlt évek hitelundorából és nyersanyagáreséséből kialakult deflációs sokkok álomba ringatták, és nem veszik észre, hogy nyakukon az infláció” – írja Zsiday Viktor.

Ha ez igaz, akkor lehet, hogy a legjobb befektetések egyike Magyarországon, legalábbis az alacsony kockázatú befektetések között az inflációkövető államkötvény lesz – tehetjük hozzá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG