3p
Újult erővel emelkednek az árfolyamok Amerikában, mintha a februári korrekció csak kis közjáték lett volna. Az egyik guru szerint 70 százalék, hogy az USA-ban recesszió jön. A BUX ezúttal felülteljesítő volt, főleg az OTP és a Mol ment. Csendesen gyengülget a forint, megugrott a bitcoin ára.
Bika - a masszív tőzsdei árfolyamemelkedések jelképe

Miután pénteken hatalmas ralival zárult a nap Amerikában – a főbb indexek szokatlanul nagy, másfél-két százalékos emelkedéssel búcsúztak a múlt héten –,  ma is jól kezdődött a kereskedés a világban. Reggel Ázsiában egy százalék körüli pluszok voltak, Nyugat-Európában a blue chip-részvények átlagosan 0,8 százalékkal mentek fel, ennyivel nőtt legalábbis az EuroStoxx 50 index.

Este hat után pár perccel az amerikai S&P 500 index és a Nasdaq Composite 0,7-0,7 százalékos pluszban voltak, a Dow Jones ipari átlag 1,1 százalékkal feljebb van. A német, francia, brit indexek 0,4-0,6 százalékkal mentek fel, a holland és a spanyol mutató 0,8 százalékkal.

A bikák sehogyan sem tudnak leállni – írja a Marketwatch, és ezt azzal magyarázza, hogy csökkentek az inflációs félelmek, amiknek nagy szerepük volt a februári korrekcióban. Az amerikai és német államkötvény-hozamok egyébként napok óta csökkennek, ami szintén erre utal. A héten a Fed új elnöke, Jerome Powell először szerepel majd a Kongresszus előtt, erre nagyon figyelni fognak a piaci szereplők.

Sutyiban gyengül a forint

A hazai tőzsde múlt heti, eléggé gyengécske teljesítménye után ma szintén felfelé tartott, a BUX index egy százalékkal javított. Ezzel ezúttal Prágát, Varsót és Bukarestet is sikerült lehagyni. Mind a négy nagy cég részvényei drágultak.

Az OTP 1,6 százalékkal 11 500-ra, a Mol 1,1 százalékkal 2800-ra, a Richter 0,8 százalékkal 6080 forintra ment fel. A Telekom csak 0,1 százalékkal lett drágább. A forint folytatja csendes gyengülését, ma ötven fillérrel drágább, 313,60 az euró, de volt délután 313,80 is. Három százalékkal esett az Opus.

Buborék a láthatáron?

A dollár a nap elején erősen gyengült, majd enyhe erősödésbe váltott. Az olaj és az arany mínuszból szerény pluszba jutott.

A világ legnagyobb hedge fund-jának vezére, Ray Dalio szerint nő az esélye, hogy az USA-ban recesszió közelít, jelenleg ezt 70 százalékra teszi. “Buborék előtti állapotról” beszélt a Marketwatch szerint.

Ezért ugrott meg a bitcoin

A bitcoin árfolyama kora délután hirtelen 9700 dollár környékéről 10 300-ra ugrott, jelenleg 10 200. A többi fontosabb kriptodeviza is pluszban van. A megugrást az okozhatta, hogy bejelentették, a Circle nevű cég, amely blokklánc-alapú mobilos fizetésekkel foglalkozik, megveszi a Poloniex kriptodeviza-tőzsdét.

Ez a remények szerint tovább növelheti a kriptodevizák elfogadottságát, a Circle mögött ugyanis neves befektetők állnak, közöttük a Goldman Sachs és a kínai Baidu. A Poloniex a Coinmarketcap szerint a 14. legnagyobb kriptodeviza-tőzsde 142 millió dollár körüli napi forgalommal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45950 45550 46200 +0,94% 0 0 22 335 708 630 HUF 2026-06-30 17:07:54
MOL 3700 3660 3716 +0,65% 0 0 2 484 953 914 HUF 2026-06-30 17:05:19
MTELEKOM 2650 2604 2666 +0,15% 0 0 2 313 335 362 HUF 2026-06-30 17:06:31
RICHTER 12050 12050 12260 -0,17% 0 0 3 210 970 890 HUF 2026-06-30 17:12:54
OPUS 359 352 362 +0,28% 0 0 20 141 465 HUF 2026-06-30 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG