1p
Elindult az Altera-részvények jegyzése az új részvényekben szűkölködő piacon, utána jön a tőzsdei bevezetés. A társaság hasonlít a híres hedge fundokhoz, stratégiájában próbál azoktól is tanulni, ám befektetési szabályzata megkötéseket is tartalmaz. Nincs például devizaárfolyam-spekuláció az étlapon.

Ma elindult az Altera-részvények jegyzése a Buda-Cash Brókerház és a Hungária Értékpapír mint forgalmazók közreműködésével, ami március 22-ig tart. Minimum 200 ezer, maximum 1,25 millió részvényt bocsátanak ki, amiből hozzávetőleg 400 millió és hárommilliárd forint közötti forrásbevonást remélnek.

A jegyzés lezárulta után megteszik a tőzsdei bevezetéshez szükséges adminisztratív lépéseket, és arra számítanak, hogy ha minden jól megy, három-négy héttel később elindulhat a kereskedés – hangzott el a cég sajtótájékoztatóján. Az alapítók is növelhetik a befektetésüket, a becslések szerint várhatóan megduplázzák majd az eddigi tulajdonukat. Amint elmondták, akció az elmúlt hat év második legnagyobb tőzsdei kibocsátása lehet – az első alighanem a CIG Pannónia volt.

Kötvényeket is szeretnének kibocsátani

Az nem éppen tegnap, a budapesti tőzsdét mostanában híresen elkerülik a részvénykibocsátások, főleg a számottevőek. Hosszú távon cél, hogy az Altera a régió meghatározó befektetési cégévé váljon. Egy 5-10 éves befektetési programot szeretnének a magyar tőkepiacon végrehajtani, ennek keretében terveznek kötvénykibocsátást is, és a nem túl távoli jövőben. A következő években 100-200 millió eurós (mintegy 29-58 milliárd forintos) mértet szeretnének elérni, és a tőzsde A kategóriáját, a BUX-indexbe való bekerülést is megcélozták.

Legyen inkább válságálló

Szabó Barnabás, az igazgatóság elnöke szerint (képünkön középen) a tőzsdei bevezetés nem a végpont lesz, hanem valaminek a kezdete. A cég 2012 januárjában indult, a 32 alapító között az igazgatóság tagjai is ott vannak saját tőkéjükkel, az indulótőke 200 milió forint volt. A táraság célja kihasználni a lehetőségeket, amelyek a gazdasági válság során nyíltak meg.

Bundik Csaba, Szabó Barnabás, Faluvégi Balázs (Fotó: Altera)

Ami most zajlik a magyar és nemzetközi tőkepiacokon, az egy olyan egyedülálló lehetőség, amelyet bűn nem kihasználni – mondta. A cél minél nagyobb nyereséget elérni a részvényesek számára, pénzt csinálni a válságból. Építünk egy erős hajót, hogy az kibírja a viharokat is – mondta az elnök, akinek és kollégáinak szavaiban többször felbukkant a „válságálló” szó.

Nem mindig a méret a fontos

A hazai tőkepiacon láttunk már jobb időszakot is, de a lejtő alja talán már megvolt, lassan megindulhat a növekedés, középtávon kezdhetünk optimisták lenni. Nem az a magyar tőkepiac célja, hogy OTP-nagyságú cégek jöjjenek ide, de sok közepes, 5-10 milliárdos társaságnak igenis helye van. Egyik első fecskeként az Altera jöhet, és talán kaput nyithat a további bevezetések előtt – hangoztatta optimista véleményét az elnök.

A cég büszke arra, hogy az IPO (elsődleges nyilvános kibocsátás) mögé nagy nevek is odaálltak, mint Bodnár Zoltán, az Eximbank és a CIB volt vezérigazgatója, illetve Obláth Gábor, a Költségvetési Tanács és a Monetáris Tanács volt tagja.

Nyugodtan alvó részvényeseket szeretnének

A részvények ára darabonként 2250 forint, ami jó közelítéssel megfelel az egy részvényre jutó saját tőkének. Azért csak jó közelítéssel, mert a piaci árak függvényében a tőke napról napra változik. Az egy részvényre jutó saját tőke legnagyobb visszaesése havi szinten 0,9 százalék volt eddig, és ez jó hozam-kockázat összefüggést rejt – mondta el Faluvégi Balázs igazgatósági tag (a fenti képen jobbra). Szeretnék, ha a befektetők nyugodtan tudnának aludni, és nem ingadozna túlságosan az egy részvényre jutó saját tőke, ennek megfelelően kezelik majd a kockázatokat.---- A fejősteheneket is lehet szeretni ----

Az egy részvényre jutó saját tőke a 2012. február 10-i indulástól január végéig nettó 9,4 százalékos értéknövekedést mutatott. Amint Szabó a Privátbankárnak elmondta, ez azért nem nagyobb, mert eddig nagyon óvatos, visszafogott stratégiát követtek. A társaságnak a kibocsátási tájékoztató részeként a PSZÁF által elfogadott, sőt az útmutatásai által kiegészített befektetési szabályzata van. Ennek alapján a cégvezetés viszonylag szabadon fektethet be különböző piacokon, de korlátozások is vannak.

Korlátozott a tőkeáttétel, nincs devizaspekuláció

A maximális tőkeáttételt például a szabályzat 2,6-ban határozza meg az egész portfólióra vetítve. Egy befektetésbe – kivéve a kötvényeket – a tőke maximum két százaléka kerülhet, így legalább 10-50 féle befektetése kell legyen majd. (A kötvények mennyiségétől függően.) Egyes befeketési formák, például spekulatív deviza-keresztárfolyamok nem szerepelnek a lehetséges befektetések listáján. (Kockázatcsökkentő deviza fedezeti ügyletek viszont lehetségesek.)

Faluvégi Balázs (Fotó: Altera Vagyonkezelő)

Korábban versenyképességi problémákat fedtek el hitelfelvétellel a világgazdaságban, ez vezetett az eladósodáshoz. Az államadósságok a növekedésre negatív hatással vannak, ez az időszak, a de-leveraging (tőkeáttétel-leépítés) még sokáig fog tartani, ebben az évtizedben biztos, de lehet, hogy tovább is – mondta Faluvégi Balázs. Vannak a piacokon jobb és rosszabb időszakok, mind most is az olasz választások után, amelynek hatásait szite az egész világon meg lehetett érezni.

Hedge fund-követő lesz a portfólió

Várhatóan ez a váltakozás ez után is folytatódik a tőkepiacokon. Erre a lehető legjobban reagáló befektetési stratégiával szeretnének felkészülni. Nem most van itt az ideje a nagyon agresszív stratégiának, de a defenzív stratégia is elvesztette értelmét az alacsony állampapír-hozamok és megnövekedett állampapír-kockázatok miatt. Így mérséklet kockázatú, de értékelhető hozamú befektetéseket kell keresni – mondta.

Megnézték az abszolút hozamú hedge fund-ok menedzsereinek viselkedését, és ennek alapján öt kategóriát, azaz eszközosztályt különböztettek meg. Az egyik a vállalati kötvényeké, amelyek hozama prémiumot hoznak az állampapírok felett. Az eszközeik nagyobb részét ebbe a kategóriába fektetnék.

A fejősteheneket is lehet szeretni

Az elmúlt években a növekedési részvényeket vették elsősorban a piacon, az osztalékhozam háttérbe szorult. Pedig az úgynevezett fejőstehén-cégek is nagyon jó kiegészítései lehetnek a portfóliónak. Az értékalapú, value részvények – mint Warren Buffett stratégiájábvan is – a leghosszabb futamidejű befektetések a palettán. A következő a növekedési részvények csoportja, folyamatosan bukkannak fel ma is olyan vállalatok, amelyek jelentős növekedést tudnak elérni, például piacot teremtenek maguk számára.

Az ötödik kategória a bonus certifikátoké, amlyek jellemzően részvényalapú derivatívák, de a derivatívák visszafogott formái. Ezek, ha a mögöttes termék nem túl nagy elmozdulású, jelentős éves szintű hozamot biztosíthatnak, némelyik lényegesen évi 20 százalék felett is hozhat.

Bundik Csaba, Szabó Barnabás, Faluvégi Balázs

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45300 45010 46150 -1,16% 0 0 15 879 257 030 HUF 2026-09-24 17:09:44
MOL 5250 5125 5250 +1,06% 0 0 3 619 343 275 HUF 2026-09-24 17:13:43
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 0 0 1 051 100 370 HUF 2026-09-24 17:07:31
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 0 0 997 246 200 HUF 2026-09-24 17:06:23
OPUS 280 280 294 -4,11% 0 0 33 782 249 HUF 2026-09-24 17:13:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG