1p
Június 21-e óta a legalacsonyabb értéken zártak kedden a New York-i tőzsde fő mutatói, a nyugat-európai indexek másfél havi mélypontra estek. Hétfőn is mínuszban jártak az indexek - félő, hogy Budapesten két napos lemaradást hoznak majd be az árfolyamok. Szerencsére mára javulni látszik a hangulat.

09:45

Ahogy várható volt, az elmúlt napok eladói nyomása a magyar piacra is megérkezett a tőzsdei szünnapok után:  a BUX 289,54 pontos csökkenéssel, 18 739 ponton nyitott - ez a pénteki záróértékhez képest 1,52 százalékos csökkenés. Reményt adhat azonban, hogy Nyugat-Európa ma végre pluszban nyitott: a kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,37 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,12 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,41 százalék, a vezető európai vállalatok részvényeinek árfolyamát követő EU Stoxx 50 index pedig 0,31 százalék emelkedést mutatott.

Friss árfolyamok >>

07:25

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 243,36 ponttal, 1,82 százalékkal 13 102,53 pontra zuhant.

Az S&P 500-as mutató 20,71 ponttal, azaz 1,44 százalékkal esett és 1413,11 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 26,49 ponttal, vagyis 0,88 százalékkal 2990,46 pontra csökkent.

Másfél havi mélypontra estek a nyugat-európai indexek is kedden. A befektetők hangulatát a vártnál gyengébb amerikai vállalati eredmények mellett az is rontotta, hogy ismét ráirányult a figyelem az európai adósságproblémákra: a Moody's öt spanyol régiót minősített le romló likviditási helyzetükre hivatkozva, miközben az ország központi bankja a recesszió további mélyülésére számít a harmadik negyedévben.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,66 százalékos csökkenéssel 1089,09 ponton zárt. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 1,44 százalékos visszalépéssel 5882,91 ponton végzett. A frankfurti DAX-30 2,11 százalékkal 7173,69 pontra esett. Párizsban a CAC-40 3406,50 ponton végzett, 2,20 százalékkal alacsonyabban, mint hétfőn záráskor.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36810 35680 37000 -1,18% 0 0 19 288 921 210 HUF 2026-04-02 17:09:01
MOL 3946 3910 3976 +0,05% 0 0 1 857 928 706 HUF 2026-04-02 17:07:26
MTELEKOM 2144 2106 2148 +0,66% 0 0 879 656 644 HUF 2026-04-02 17:08:37
RICHTER 12150 11870 12300 +0,83% 0 0 3 513 005 150 HUF 2026-04-02 17:10:59
OPUS 441 438 453 -0,68% 0 0 199 501 482 HUF 2026-04-02 17:05:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Végre egy jó hír: csökken a kőolaj ára
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:46
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:08
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
Részvény / Deviza / Áru Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
Gajda Mihály | 2026. április 6. 06:01
Az elmúlt hetekben a globális piacok figyelme szinte kizárólag a Hormuzi-szorosra szegeződött. Nem véletlenül: a világ olajellátásának közel egyötöde halad át ezen a szűk tengeri folyosón, így március eleji lezárása Irán által azonnali reakciót váltott ki az energiapiacokon. Az olajárak emelkedtek, a volatilitás megugrott, a geopolitikai prémium pedig újra tartósan beépült az árakba. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjének helyzetértékelése.
Részvény / Deviza / Áru Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 10:44
 A Mol árfolyama 1,2 százalékkal csökkent a héten.
Részvény / Deviza / Áru Húsvéti bevásárlás: meglepő fordulat látható az alapanyagoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 11:31
A húsvét miatt ismét nagyobb figyelem irányul azokra az alapanyagokra, amelyek jelentős részét adják a bevásárlókosarunknak. A csokoládé, a mandula, a húsvéti sütemények és piskóták mellett ilyenkor különösen felértékelődnek az olyan alapvető hozzávalók, mint a kakaó, a cukor, a vaj, a búza és a tojás. Az alapanyagok piaci teljesítményét és kilátásait a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták meg.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 08:37
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Csúcsra futott a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 18:41
A többi részvény csak lesheti ezt a teljesítményt.
Részvény / Deviza / Áru Milyen hangulatban köszönt a forint a húsvéti hétvégére?
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 18:29
Most épp erősödik vagy lazít a magyar fizetőeszköz? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG