1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Hatalmas pozitív meglepetésre lenne szükség az Apple keddi gyorsjelentésében a negatív trend tartós megtöréséhez az elemzők szerint. Azt sem tartják valószínűnek, hogy kirobbanó eredményekről számolna be a cég, és az előttünk álló negyedévre vonatkozó prognózis is visszafogott lehet. Ráadásul az olcsó konkurencia is gondot okoz.

A várakozások egészen visszafogottnak tűnnek a legfontosabb termékkategóriákban, egyedül az iPad esetében várnak az elemzők drasztikus, 50 százalék feletti bővülést az egy évvel korábbi értékesítéshez képest - derül ki a KBC Equitas elemzéséből. Ez alapján jó esély mutatkozik rá, hogy a nagy negatív meglepetést elkerüljük, cserébe viszont egy vártnál mégis gyengébb iPhone vagy iPad szám hatalmasat üthet a részvényen.

A konzervatív hozzáállás indokoltnak tűnik, hiszen az Apple kiemelt piacain a növekedés erőteljesen lassul. Az IDC előrejelzései szerint az okostelefonok értékesítése 27, a táblagépeké 49 százalékkal nőhet 2013-ban, de ez jelentős részben az Apple készülékeinél olcsóbb szegmensek és a nagy feltörekvő piacok miatt van így. Mindkét területen kihívásokkal küzd az Apple, a saját piacain kisebb lehet a tényleges növekedés.

A KBC elemzése szerint a Verizon hálózatában az egy évvel ezelőttinél 25 százalékkal több iPhone-t aktiváltak. Mivel nem ismerjük a többi nagy szolgáltató adatait, ráadásul az amerikai értékesítések mind kisebb szerepet játszanak az Apple növekedésében, kár lenne messzemenő következtetéseket levonni, de egy apró pozitív jelnek azért jó.

Jó volt a régebbi is

A Verizon hálózatában eladott iPhone-oknak csupán fele volt a legújabb modell, a többi a korábbi, olcsóbban eladott modellek közül kerül ki. Ha általános ez a trend, az a várt átlagos értékesítési áraknál alacsonyabb árat és bevételt jelenthet, hiszen az elemzők jellemzőn 60 százalék köré tették az iPhone 5 súlyát az értékesítési mixben.

Egyre másra jelennek meg a hírek a gyenge kereslet miatt visszafogott iPad-gyártósorokról, és egyes Apple-beszállítók is gyenge prognózisokkal riasztották el a befektetőket. Ezeket a híreket sem szabad túlértékelni, de arra figyelmeztetnek, hogy korlátozott eséllyel láthatunk csak az elemzői becsléseknél lényegesen jobb számokat a fő termékszegmensekben. Az iPad Mini térnyerése ráadásul az átlagos árakra és ezen keresztül a bevételekre is nyomást gyakorol.

Nagy a csend

Az Apple hosszú idő után először nem adott előrejelzést az egy részvényre jutó profitra. A titkolózás mindig rossz jel, még úgy is, hogy az elemzői várakozások a negyedévre 25 százalékkal csökkentek az elmúlt fél évben, javarészben az Apple elmúlt két, negatív meglepetést hozó gyorsjelentése miatt.

Az elemzői konszenzus alapján 2009 óta nem látott gyenge, 10 százalék körüli lehet az Apple árbevétel-bővülése, míg a 9,99 dolláros EPS-prognózis közel 19 százalékos zsugorodást implikál az egy évvel korábbi szinthez képest. Hasonló visszaesésre "emberemlékezet óta” nem volt példa az Apple esetében. Ez mind a negatív meglepetés valószínűségét csökkenti.

A bruttó margin (azaz az árbevétel az értékesítés közvetlen költségeivel csökkentve) alakulása is kulcskérdés, hiszen eldőlhet, hogy a negyedik negyedévben csak a sok új termék piacra dobása miatt csökkent az árrés, vagy strukturális okok állnak a háttérben. Mi az utóbbit valószínűsítjük, így itt következhet kellemetlen meglepetés, a várt 38,3 százalék alá süllyedhet a mutató (a menedzsment 37,5-38,5 százalékot prognosztizált).

A tényadatok mellett szinte biztosan kiemelt figyelem övezi majd a menedzsment második negyedévre vonatkozó előrejelzéseit. Az elemzői konszenzus szerint 38,7 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 8,96 dolláros profitot könyvelhet el a vállalat. Ha ennél csak kicsivel is gyengébb prognózist ad a cég, arra heves eladásokkal reagálhat a piac, ahogy egy negyedévvel ezelőtt láthattuk (a vártnak többé-kevésbé megfelelő számok mellett is nagyot esett a részvény a gyenge prognózis miatt).

Még Bíznak a cégben

Az elemzői ajánlások nem billentek még át a túlzóan negatív oldalra, a céget követő elemzőknek csupán egyötöde nem ajánlja vételre a részvény, ezzel még elmarad a pesszimizmus a 2009-es, elsősorban külső tényezőkkel magyarázható eséskor látottaktól.

Az árfolyam esésére játszó short-pozíciók nagyot nőttek az elmúlt hónapokban, de nem értek el extrém szintet. A 2008-ban véget ért emelkedő trend során tartósan lényegesen magasabb volt a short pozíciók közkézhányadhoz mért aránya. Érdemes azért hozzátenni, hogy a 2009 eleji markáns mélypont idején a mostanihoz hasonló volt a short-állomány, és ennek leépülése is fűthette az induló ralit.

Az elemzői célárak is jelentősen csökkentek, de még mindig erősen optimistának tűnnek. A célárakból számított konszenzus talán a legnehezebben változó mutató, és még mindig lemorzsolódóban van, ahogy a lassan minden elemző reagál a negatív helyzetre. Ez arra utal, hogy még van tere a negatív meglepetéseknek, nem minden modellt igazítottak még hozzá az új trendekhez.

Az Apple fundamentálisan rendkívül alulértékeltté vált, de ennek minimális a jelentősége egy gyorsjelentésre adott piaci reakcióban. Az alacsony értékeltség leginkább arra utal, hogy az elemzői modellekben szereplőnél lényegesen kisebb növekedésre számítanak a befektetők, az egy részvényre jutó profit stagnálásával számolva már az értékeltség sem lenne annyira alacsony.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39800 39670 40570 -0,25% 0 0 10 689 361 400 HUF 2026-05-22 17:14:50
MOL 3828 3792 3952 -2,40% 0 0 4 496 686 602 HUF 2026-05-22 17:05:03
MTELEKOM 2622 2600 2640 -0,68% 0 0 1 124 932 750 HUF 2026-05-22 17:09:38
RICHTER 12000 11970 12250 -0,25% 0 0 2 901 135 470 HUF 2026-05-22 17:14:22
OPUS 312 307 318 +0,65% 0 0 21 890 390 HUF 2026-05-22 17:05:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tőzsdén hisznek a háború végében
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 08:46
Így zárták a hetet a New York-i tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Járt 360 felett is az euró, de estére olcsóbb lett, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:48
Erősödéssel zárt pénteken a forint az euróval szemben: a közel 359 forintos nyitás után este 358,54 forinton áll. A dollárral szemben is kisebb mértékben erősödött a magyar fizetőeszköz, a svájci frankhoz viszonyítva pedig gyengült.
Részvény / Deviza / Áru 130 ezer alatt zárt a BUX-index, estek a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:59
Mind a négy vezető részvény mínusszal zárta a hét utolsó kereskedési napját, legnagyobb mértékben a Mol árfolyama csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen nyitott a New York-i tőzsde, az európai gázár pedig nagyot csökkent
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:01
Közel 4 százalékkal csökkent pénteken az európai gázár az irányadó holland gáztőzsdén. A New York-i tőzsdeindexek mindegyike 0,3 százalék körüli plusszal indította a hét utolsó kereskedési napját.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:53
Közel 2 százalékkal csökkent a Mol árfolyama pénteken délutánig, a BUX-index is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a mai kereskedési hangulatot
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:43
Félidőben a Mol tiszaújvárosi telephelyén történt robbanás húzza lefelé nemcsak az olajpapír, hanem a teljes hazai tőzsde teljesítményét.  
Részvény / Deviza / Áru Vigyázat! Hősök haltak érte, de a pénzének nem kell követnie őket
Czwick Dávid | 2026. május 22. 11:36
Szeszélyes, sőt akár veszélyesnek is nevezhető napok állnak a tőzsdézők előtt: az úgynevezett Memorial Day miatti hosszú hétvégén három napra teljesen leáll a kereskedés a tengerentúli piacokon. Ráadásul Pünkösd miatt Európa és a magyar befektetők is hatványozottan érintettek ebben a három napos időszakban. Az ünnepi időszak jelentősen megcsapolhatja azoknak a tárcáját és tőkéjét, akik a nyitott pozícióikat felelőtlenül magukra hagyják a zárva tartó piacokon. A hősök meghaltak a nemes célért, nem kell, hogy ez legyen a befektetett pénze sorsa is.
Részvény / Deviza / Áru Beszakadt a robbanás utáni pillanatokban a Mol árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:23
Nagy volt a riadalom a Tiszaújvárosban történt robbanás hírére.
Részvény / Deviza / Áru Rekordnyereséget produkált a Duna House
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 09:12
A Duna House csoport az idei első negyedévet rekord eredményekkel zárta. A tisztított adó- és kamatfizetés, illetve amortizáció előtti nyeresége 22 százalékkal emelkedett, 1,6 milliárd forintra. Az adózott profitja pedig 50 százalékkal száguldott felfelé, 900 millió forintra.
Részvény / Deviza / Áru Kegyelmi időszakban egyelőre a forint
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 07:56
Erősödött a forint reggelre az euróval és a dollárral szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A svájci frank ellenében viszont alig változott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG