1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX 320,48 pontos esés után 1,67 százalékos mínuszban zárta napot.

Több mint 16 és fél milliárd forintos forgalom mellett vegyesen zártak a vezető papírok. Az átlagot csak a Mol stagnálása húzta fel egy pici. A társaság részvényei ugyanott fejezték be a kereskedést, mint egy nappal korábban, vagyis 14 750 forinton. A többi papír már veszteségben maradt zárásra. A Richter 0,18 százalékos gyengülés után 4 234 forinton zárt. Az MTelekom papírjai 0,67 százalékkal érnek kevesebbet mint előző nap, 294 forinton fejezte be a kereskedést. A nap vesztese egyértelműen az OTP, amely 4,68 százalékos veszteséget szenvedett el, papírjaiért 4 556 forintot fizettek záráskor.

További árfolyamok >>

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön többnyire emelkedtek a meglepő euróövezeti kamatcsökkentés és amerikai GDP-növekedési adat mellett. A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,66 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,08 százalékkal volt a szerdai záróértéke alatt, közben a frankfurti DAX-30 0,48 százalékkal emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40390 39800 40990 +0,07% 40380 40390 14 703 667 200 HUF 2026-02-06 16:45:49
MOL 3932 3884 4026 -1,21% 3930 3934 4 382 184 112 HUF 2026-02-06 16:44:28
MTELEKOM 1970 1954 1994 -0,30% 1968 1970 916 993 590 HUF 2026-02-06 16:45:48
RICHTER 11500 11120 11570 +1,50% 11500 11510 2 317 063 960 HUF 2026-02-06 16:45:35
OPUS 549 546 554 0,00% 546 549 193 453 370 HUF 2026-02-06 16:15:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jó a hangulat a Wall Streeten, az arany pedig ismét az 5000 dollárt közelíti
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 16:23
Pénteken 1,65 százalékkal emelkedett az arany határidős jegyzése, ezzel a múlt heti rali után ismét 5000 dollár közelében áll az árfolyam. Az amerikai tőzsde vezető indexei egyaránt emelkedéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Egyre távolodnak a 4000-es szinttől a Mol-részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 14:54
Csökkent a BUX-index és a vezető részvények is gyengültek pénteken délutánig. A Mol-árfolyam esett vissza a legnagyobb mértékben. 
Részvény / Deviza / Áru Jó hírt kaptak a kávéimádók
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 13:25
Öthavi mélypontra csökkent az arabica ára az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében arra az előrejelzésre, hogy a kávéfajta legnagyobb exportőre, Brazília termése jelentősen nő az idén tavalyhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 11:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,65 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
Eidenpenz József | 2026. február 6. 11:34
Újabb fekete nap volt a kriptovaluta-piacon, a  bitcoin közel másfél éve nem látott mélységekbe süllyedt, és még simán zuhanhat tovább. Az okok számosak lehetnek, közük Donald Trumppal és az Epstein-aktákkal, összeesküvés-elméletekkel és halálspirállal. Megvalósulni látszik a forgatókönyv, amely négy évente ismétlődő esésektől és emelkedésekről szól, de ezekből a bitcoin előbb-utóbb mindig felállt.
Részvény / Deviza / Áru Eddig a magyar tőzsde hátát nézi Európa
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:29
Emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Esett New York, a piac most nem vette meg az AI-sztorit
Imre Lőrinc | 2026. február 6. 06:45
Gyengüléssel zártak csütörtökön az Egyesült Államok irányadó tőzsdemutatói.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen: a forint új csúcsra ugrott
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 18:39
2024-es rekordot döntött az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Zuhanórepülésben a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 17:36
Pirosba borult a BÉT.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG