3p
Az elmúlt hetekben igencsak elült a Magyar Telekom felvásárlási sztorija, a KBC Equitas szerint azonban a régiós akvizíciós hullám folytatódásával nem lehet kizárni, hogy ismét felerősödjön a kivásárlási spekuláció. Az iparági környezet is javulással kecsegtet, ráadásul most technikai szemszögből is jól fest a telekompapír.

Továbbra sem csillapodik a felvásárlási hullám a régiós távközlési piacon, ami a KBC Equitas szerint kedvező fejleményként értékelhető a Magyar Telekom befektetői számára is. Nemrég a Telekom Austria felvásárlási sztorijának végére került azzal pont, hogy az osztrák kormánynak, illetve az América Móvilnak sikerült megállapodnia a vállalat jövőjéről.

40-50 százalékos felértékelődés?

Ez azt mutatja, hogy érdemes felvásárlási célpontok után kutatni a régiós távközlési piacon, ott, ahol a magyar távközlési cég anyavállalata, a Deutsche Telekom rendkívül aktívnak bizonyult az elmúlt hónapokban – írja a KBC Equitas elemzése. A régiós telekom-aktivitás könnyen felerősítheti a Magyar Telekom felvásárlási spekulációját befektetői körökben, biztosat persze nem lehet állítani, hiszen elképzelhető, hogy a Deutsche Telekom egyáltalán nem tervezi kivásárolni magyar leányát.

Ám akár 40-50 százalékos felértékelődési potenciál is lehet a Magyar Telekomban, ha a Telekom Austria felvásárlási mutatóiból indulunk ki. Utóbbi jó alapnak bizonyulhat, hiszen tevékenységét ugyanúgy a régióban végzi, mint a magyar távközlési vállalat.

Javulhat végre a környezet

Az iparági  szabályozói környezet mellett az adózási szabályokat is felülvizsgálhatja a kormány, aminek alapja a Magyar Telekommal kötött együttműködési szerződés lehet – írja az elemzés. Pozitívan értékelhető a frekvenciatender újabb tervezete is, ezek alapján ugyanis már csak 104,15 milliárd forintnyi bevételi várakozást fogalmazott meg az NMHH, míg a novemberi dokumentum mintegy 125 milliárd forinttal számolt. A KBC Equitas várakozásai szerint a Magyar Telekom az új feltételek mellett mintegy 4,4-8,4 milliárd forintot spórolhat meg, ami egy részvényre vetítve mintegy 4,2-8,1 forintnak felel meg.

Milyen kockázatok merülhetnek fel?

A Magyar Telekomról szóló felvásárlási pletykákat némiképp hűtheti, hogy a társaság elnökét követően Christopher Mattheisen vezérigazgató is arról nyilatkozott, hogy a Deutsche Telekom nem tervezi leányának kivásárlását. Érdemes fenntartásokkal kezelni a Telekom Austria tranzakcióból levezetett árat, hiszen a Deutsche Telekom már jelenleg is többségi tulajdonosa a Magyar Telekomnak, aminek köszönhetően már most is "könnyedén” döntést tud hozni a vállalattal kapcsolatos főbb kérdésekben.

Merre tovább, különadó?

Idén még komoly terhet jelenthet a Magyar Telekomnak, ha nem változtat a kormány az iparági adóztatásán. A KBC Equitas előrejelzései szerint akár 35,4 milliárd forintot is kitehet összesen a telefonadó és a közműadó összege a tavalyi 31,4 milliárd forintot követően.

Az elkövetkezendő évek osztaléka továbbra is komoly bizonytalanságot hordoz magában. A KBC Equitas szerint 2014-ben is előfordulhat az osztalékfizetés elmaradása, ami egyrészt a társaság magas eladósodottsági rátájával, illetve a közelgő frekvenciatender kiadásaival indokolható – fejezi be az Equitas.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:41
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:25
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG