1p
Annak ellenére, hogy a délután folyamán két jó hír is érkezett, az EU-s kohéziós alapról és az európai bankmentési szándékokról, csak átmenetileg erősödött meg az euró és a forint a devizapiacokon. Mély völgy után újabb mély csúcsok jöttek az árfolyamokban, az euró a nap eleji 299 forintról 296,80 forintig esett, majd felugrott 300 fölé. (Frissített.)

17.10: 16 ezer pont alatt a BUX

Az optimizmus gyors elillanásában nagy szerepe lehetett annak, hogy Németország ellenezni látszik az európai bankok feltőkésítésére vonatkozó terveket, legalábbis nem így képzeli el azt. Amerikából is rossz lakáspiaci adat jött. Így a tőzsdenap vége sem lett jobb, mint a közepe, a BUX a zárószakaszban még növelte is veszteségét, főleg a Mol-nak köszönhetően. Az index a nap végén 15 978,64 ponton állt, ami 3,1 százalékos esés és túlszárnyalja a spanyol IBEX 2,5 százalékos veszteségét is.

A magyar olajpapír négy százalékkal 14 800 forintra esett, az OTP 3,5-el 3460 forintra ment le, bár volt nap közben sokkal lejjebb is. A Magyar Telekom is összehozott 3,8 százalékos mélyrepülést, és 417 forinton búcsúzott. A Richter szokás szerint az árral szemben ment, és majdnem egy százalékos pluszban volt a keeskedés vége előtt, de a zárószakaszban csúnyán lenyomták az eladók, így 1,8 százalékos veszteséggel kereken 35 ezer forinton távozott.

A forint gyenge maradt, délután négy után 300 és 301 forint között ingadozott az euró. A svájci frank 250,50 forint, a dollár 242,90 forint volt. Az euró/dollár keresztárfolyam, azaz az euró jókorát esett délután, az árfolyam még az 1,239-es szint alá is benézett.

16.00

A délelőtti rosszhír-dömping után, mint a spanyolok bankmentési terveinek visszautasítása az EU által és egyes makroadatok, délután végre jött két jó is: az egyik, hogy az európai bankokat egy közös alapból automatikusan tőkésítenék fel, ha kell. A másik pedig az, hogy az Európai Bizottság a nekünk járó kohéziós alapok felszabadítását javasolta. Már csak a pénzügyminiszterek tanácsának kell rábólintania júniusban, hogy 2013-ban a teljes EU-s forráshoz hozzáférhessen Magyarország.

Az európai bankmentő tervekre nagyot emelkedett az egyébként több, mint két éves mélyponton levő euró, az euró/dollár keresztárfolyam 1,243-ról 1,246-ra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a forint is bemutatott egy bravúrt, 299 forint környékéről 296,80-ig esett az euró. Ez azonban nem tartott sokáig, ugyanolyan hirtelen fel is pattant, és kevéssel délután négy után átlépte a 300 forintos határt, 299,8-nál csak átmenetileg fordult vissza.

Az európai tőzsdékre is csak átmenetileg hatott a jó hír, egyébként egész nap mínuszban voltak. A BUX index is 2-3 százalékos veszteséggel töltötte a délutánt, az OTP 3-5 százalékos mínuszban is járt.

További árfolyamok

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45520 45400 45900 -0,63% 0 0 10 647 712 740 HUF 2026-06-29 17:05:04
MOL 3676 3622 3714 +0,22% 0 0 2 398 840 662 HUF 2026-06-29 17:07:42
MTELEKOM 2646 2600 2692 -1,19% 0 0 1 509 115 190 HUF 2026-06-29 17:05:27
RICHTER 12070 12040 12300 -1,55% 0 0 1 722 411 980 HUF 2026-06-29 17:13:41
OPUS 358 340 358 +1,42% 0 0 31 072 819 HUF 2026-06-29 17:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:54
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG