A még 2011. októberében indult verseny selejtezőjében online teszteken mérték össze tudásukat a csapatok, majd számítógépes szimulációkkal is találkoztak, melyek megoldását interaktív e-könyvek segítették. Ezek a fiatal korosztályhoz közel álló eszközök hozzájárultak ahhoz, hogy a diákok még könnyebben átláthatták a makrogazdaság és az árfolyamok összefüggéseit, vagy éppen a gazdasági világválság okait és következményeit.
Mindezzel párhuzamosan került sor az Erste Trader online platformon folyó tőzsdejátékra is, mely során a devizapiacokon és a világ közel harminc tőzsdéjén vásárolhattak értékpapírokat a versenyzők. Az Erste Trader online kereskedési felület demo verziójának használatával a versenyzők általános rutint szerezhettek az online pénzügyi rendszerek használatában, de az egyes vállalatokkal kapcsolatos híreket böngészve rendszeres újságolvasóvá is válhattak.
A 2012. március 2-án sorra kerülő, közel kétmillió forint összdíjazású döntőben a zsűri nemcsak a diákok elméleti tudását, hanem kreativitását, problémamegoldási képességét is tesztelte, igyekezve a befektetésekkel foglalkozó szakemberek mindennapjait imitáló szituációkat is teremteni. A végig kiélezett küzdelmet végül a Tamaskó Péter, Péczka László és Bozsik Marcell által alkotott „New Deal” csapat nyerte a Kecskeméti Református Gimnáziumból. A tőzsdejáték második helyezettje az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és Gimnázium „Medvék a málnásban”, míg harmadik helyezettje a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskola „bond” csapata lett.
Rekordszámú résztvevővel ért véget a közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA), immáron 11. alkalommal megrendezett tőzsdejátéka. A 430 középiskolai csapat közül a Kecskeméti Református Gimnázium csapata nyerte a versenyt.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41100 | 40900 | 41990 | -2,26% | 0 | 0 | 15 908 394 950 | HUF | 2026-05-15 | 17:05:18 |
| MOL | 3992 | 3868 | 4000 | +3,15% | 0 | 0 | 1 814 786 192 | HUF | 2026-05-15 | 17:12:27 |
| MTELEKOM | 2510 | 2502 | 2526 | -0,48% | 0 | 0 | 1 106 177 070 | HUF | 2026-05-15 | 17:07:16 |
| RICHTER | 12590 | 12400 | 12640 | -0,32% | 0 | 0 | 2 307 163 240 | HUF | 2026-05-15 | 17:05:19 |
| OPUS | 307 | 291 | 312 | +3,89% | 0 | 0 | 75 012 563 | HUF | 2026-05-15 | 17:05:04 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elképesztő: megcsalják az aranyat – titokzatos, most még olcsó kincsre váltottak
30 perce
-
Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
13 órája
-
Egy orosz atomerőmű vethet véget Örményország európai ambícióinak?
13 órája
-
A rekord, amit még most sem tudtak elvenni Gyurcsány Ferenctől
14 órája
-
Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
15 órája
-
Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
16 órája
-
Munkajogász: jogszerű Havasi Bertalan kirúgása
16 órája
Mfor.hu Top24
- Nincs itt semmi látnivaló – Havasi Bertalan ügyéről nyilatkozott a munkajogász
- Legyen tánc? Magyar Péter kormánya sorozatos vizsgálódásra készülhet
- Drónok csapódtak be Moszkvában, halálos áldozatok is vannak
- Nem hagyta szó nélkül: ez vár Havasi Bertalanra
- Tényleg megalázta Magyar Péter Sulyok Tamást? Olvasói kommentek
- Mit olvasnak az amerikai turisták Magyarországról?
- Csak le ne álljon! Óriási a nemzetgazdasági kockázata a Samsung leállásának
Részvény / Deviza / Áru
Elképesztő: megcsalják az aranyat – titokzatos, most még olcsó kincsre váltottak
Czwick Dávid | 2026. május 18. 05:43
Hónapokig mindenki az aranyat figyelte, mint a nemesfémpiac sztárját, de a színfalak mögött egy elfeledett nemesfémnél támadt mozgolódás. A platina világpiaci ára lokális csúcsra ugrott rövid idő alatt, a szemfüles befektetők pedig már elkezdték a tőkéjük átcsoportosítását. Mindez nem véletlen, hiszen ebben a fordulatban a többi között szerepe van annak is, hogy a befektetők rájöttek: ez a kincs most még nagy diszkonttal forog.
Részvény / Deviza / Áru
Milliárdos lyuk – leolvadt az itthoni tőzsde, hiába záporoztak a hírek
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 08:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 2,12 százalékkal csökkent a héten.
Részvény / Deviza / Áru
Nem várt fordulat a forinttól
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 12:47
A választások eredményére többéves csúcsra szökött hazai fizetőeszköz ezen a héten jó nagyot gyengült.
Részvény / Deviza / Áru
Nem ez volt a legjobb péntekjük a tengerentúli börzéknek
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:19
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru
Ennyivel lett drágább az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 18:21
Hiába indult 360 alól, a hetet 361 felett fejezte be az euró-forint árfolyam. A magyar fizetőeszköz a dollár és a svájci frank ellenében is gyengült a hét utolsó munkanapján.
Részvény / Deviza / Áru
Az OTP nagyot csökkent, a Mol tovább erősödött pénteken
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 17:55
Több mint 3 százalékkal emelkedett a Mol-árfolyam a Budapesti Értéktőzsdén pénteken, de így sem sikerült elérnie a 4000 forintos szintet. Az OTP több mint 2 százalékos eséssel 41 100 forinton zárt.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot ugrott az európai gázár, a New York-i tőzsde mínuszban nyitott
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 16:25
Közelíti az 50 eurót egy megawattóra gáz ára az irányadó holland tőzsdén, miután pénteken 4 százalékkal emelkedett. Az arany unciánkénti ára viszont több mint 130 dollárral csökkent pénteken.
Részvény / Deviza / Áru
Elérte, majd bedurrantotta az AI a fémpiacot: történelmi csúcson a réz
Czwick Dávid | 2026. május 15. 15:04
Eddig nem látott magasságig szárnyalt a réz világpiaci ára a közel-keleti válság árnyékában. Ehhez egy bűzös anyagnak, de még a mesterséges intelligenciának (AI) is köze van. Egyre több jel mutat arra, hogy élénkül az ipari felhasználásban megkerülhetetlen fém kereslete a piacon, az ellátás viszont egyáltalán nem javult globálisan. Mindezek mellett nem lenne csoda, ha a pillanatnyi, technikai jellegű korrekciók leküzdését követően újabb rekordokat látnánk a réz világpiaci jegyzésében.
Részvény / Deviza / Áru
A Duna House Olaszországban terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 12:08
A csütörtökön aláírt megállapodással a Duna House Group tovább erősíti jelenlétét Olaszországban a fizetés- és nyugdíjfedezetű hitelezés piacán.
Részvény / Deviza / Áru
Félidőben már borús a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 12:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,43 pontos emelkedéssel, 132 438 ponton nyitott még reggel, dél körül ugyanakkor már 1,2 százalékos mínuszba került a magyar tőzsdemutató, 130 805 pontig csökkent a tőzsdemutató. A befektetők nagyon adják az OTP részvényeit.
Heti top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Megremegett a forint, kiadta a jelzést a Magyar Nemzeti Bank? 2026. május 14. 05:46
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Mi lesz veled, magyar állampapír? 2026. április 20. 05:55
Friss
Vállalat
Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
Jutalmakért harcolnak a munkások.
13 órája
Közérdekű
Munkajogász: jogszerű Havasi Bertalan kirúgása
Egyelőre név nélkül beszélt egy szakember.
16 órája
Nemzetközi
Nácizott egyet az iráni külügyér, miközben Amerikát és Izraelt vádolta
Nem teszik azt, amivel vádolják őket.
16 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tovább terjeszkedik az Oscar-díjas színésznő étteremlánca2026. május 15. 14:55 -
-
Új király a cseh milliárdoslistán: 7940 milliárd forinttal tarol a fegyveripari örökös2026. május 14. 15:15 -
Eredménytelen lett a Pázmány-tender, 100 milliárdos megbízástól esett el a KÉSZ2026. május 14. 05:00 -
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Soha nem látott hitelroham indult: ömlenek a milliárdok a lakáspiacra
16:56
-
Berobbant a lakásépítési boom Magyarországon
14:14
-
Rossz hír az autóvásárlóknak: egyre kevesebb az olcsó használt autó
13:23
-
Járattörlés, légtérzár, háború: komoly kockázatok leselkednek az utazókra
12:01
-
A vállalatok is rákapcsoltak az energiatárolásra
11:34
Turizmus Online cikkei
-
Eurovízió Bécsben: partnertalálkozó Budapesten
18:44
-
Hantavírusmentes utazás egy luxusóceánjárón
16:33
-
A Marriott leglazább brandje Budapest bulinegyedébe költözött
09:40
-
Travel Teachers-csőd: kiderült, sok utasnak szerződése sem volt
07:38
-
„A bor nemcsak termék, hanem közösségi élmény” – látogatás a Degenfeld birtokon
07:37
A vidék hírei
-
Kötetbemutatók, nyelvészeti előadás és japán klub is várja az érdeklődőket a Bródyban
17:18
-
Az egri egyetem autonómiáját helyre kell állítani, az egyházi kézbe kerülést követően drasztikusan romlott a helyzet
08:54
-
Már a sajtóért és a demokráciáért aggódik Orbán Viktor
19:50
-
Sior: rajzok haza 88.
13:11
-
Szülői panaszok a Bitskey uszodáról: drágább a használat, közben a higiéniai állapotok miatt is aggódnak
11:52
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Mi lesz veled, magyar állampapír?
2026. április 20. 05:55
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
top 24
-
Hivatalos lett: itt a papír Havasi Bertalan sorsáról
2026. május 17. 08:37
-
Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
2026. május 17. 15:34
-
Munkajogász: jogszerű Havasi Bertalan kirúgása
2026. május 17. 14:21
-
Lesújtó hír jött – A Fidesz után megbuknak a trafikok is?
2026. május 17. 09:48
-
Friss: változik a Tisza Párt vezetése, újabb nő került helyzetbe
2026. május 17. 11:13



