3p
Azt mindig is tudtuk, hogy óriásiak a fizetésbeli különbségek az Európai Unió egyes tagországaiban, de ez a minimálbéreket tekintve még inkább szembetűnő. Az Eurostat legújabb számai alapján Magyarország a lista végén kullog, Szlovákiától például lemaradni látszunk.

Hatalmas, közel nyolcszoros különbség mutatkozik az Európai Unió tagországai között a minimálbér összegében, a legmagasabb minimálbért pedig Luxemburgban fizetik az Európai Unió közös statisztikai hivatalának jelentése szerint.

Az Eurostat most abban a 22 államban mérte össze a béreket, ahol létezik a minimálisan kifizethető havibért rögzítő törvény a teljes munkaidőben foglalkoztatottak számára.

Magyarország a lista végén

A felmérés az idén január elsejei állapotot tükrözi, ez alapján osztották az EU országait három csoportba, nem túl meglepő módon a hazai minimálbér (138 ezer forint) csak a leggyengébbek közé fért be. A havi maximum 500 eurós adózatlan minimálbéresek közt rajtunk kívül még Bulgária, Litvánia, Románia, Lettország, Horvátország, Csehország és Szlovákia fért be. A legalacsonyabb minimálbért az EU-ban a bolgárok kapják, ez 261 euró, azaz körülbelül 81 ezer forint, és itt még csak bruttó munkabérről beszélünk.

Törvényileg megállapított minimálbérek az EU tagállamaiban. (Forrás: ec.eurostat)

Sokkal fájóbb, hogy több olyan ország is van, akivel szokás hasonló szinten emlegetni Magyarországot, pedig minimálbérben felettünk járnak, legyen akár szó Szlovéniáról, Lengyelországról vagy éppen Görögországról. A csoportban ott van még Észtország, Portugália, Málta és Spanyolország is. Érdekesség, hogy az Eurostat 2. csoportjában az észtek 859 eurós minimálbére a legmagasabb, ez átszámolva körülbelül 270 ezer forintnak felel meg.

A harmadik csoportot Nyugat-Európa országai alkotják, itt egészen más bérszínvonalról van szó, a leggyengébb a brit 1400 euró, míg a luxemburgi minimálbér 1999 (440 ezer forint) eurónak (626 ezer forint) felel meg. A legjobb minimálbért adó országok közt természetesen ott van Németország (1498 euró), Franciaország (1498 euró), Belgium (1563 euró), Hollandia (1578 euró) és Írország (1614 euró) is. Az Eurostat az amerikai előírt minimálbért is besorolta: az 1048 eurós átlaggal az Egyesült Államok a 3. csoport sereghajtója lenne.

Az olyan, EU-csatlakozásra váró országok, mint Albánia vagy Törökország a sereghajtó csoportba tartoznának, míg a török 446 eurós minimálbér körülbelül a hazaival lenne egy szinten, addig az albán 181 eurós átlag félelmetesen kevés, átszámolva körülbelül 57 ezer forint, és ez bruttó.

Vásárlóerőben kisebb a különbség, de jelentős így is

Az Eurostat vásárlóerő-paritás alapján is összehasonlította a minimálbéreket, vásárlóerő-egységben mérve azokat. Az országonkénti eltérés így jóval alacsonyabb, immár csupán háromszoros, mivel figyelembe veszik az árszintek közötti különbségeket is.

A legmagasabb minimálbért így is Luxemburg fizeti (1597 PPS), a legkisebbet pedig Bulgária (546 PPS). Magyarországon 743 PPS értékű a minimálbér, amellyel az ország a 16. helyre került a vizsgált tagállamok között.

Fontos megemlíteni, hogy a statisztikai csak azokra a tagállamokra vonatkozik, ahol létezik a minimálbért rögzítő törvény, ezért nem szerepel a cikkben Dánia, Ausztria, Olaszország, Ciprus, Finnország és Svédország.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
Személyes pénzügyek Késés, lopás, baleset: mire fizet az utasbiztosítás?
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 15:57
Világszerte megannyi bizonytalanság veszélyeztetheti a tervezett nyári utazásokat, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége idén is fontos tudnivalókkal szeretné segíteni a külföldre indulókat annak érdekében, hogy mindnyájan biztonságban tölthessék a nyári szabadságukat. Ma már széleskörű utasbiztosítási ajánlatokkal szolgálnak a biztosítótársaságok, ezért érdemes körültekintően megválasztani az úticélnak, valamint az időtöltési szándékainknak megfelelő, adott kockázatokhoz szükséges fedezeteket. A Magyar Biztosítók Szövetsége azt javasolja, hogy mielőtt megkötnének egy utasbiztosítást, kérdezzék meg a biztosítókat, vagy vegyék igénybe a biztosítási tanácsadók segítségét.
Személyes pénzügyek Nem javul a bérhelyzet, szégyenpadon a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:58
Jól érzi, ha a fizetését látva csodálkozik: a magyar bérek szinte minden összevetésben a rangsorok aléján tanyáznak. A folytatás sem túl rózsás. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG