4p
Több mint 6 százalékkal emelkedett a fizetési meghagyásos eljárások (fmh) száma 2017-ben Magyarországon, és 88 százalékuk néhány héten belül jogerőre is emelkedett, azaz sikerrel végződött – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartásából. Jó hír, hogy már 599 ezer kérelmet adtak be a közjegyzőkhöz - az kevésbé jó, hogy ezek túlnyomó többségét továbbra is cégek kezdeményezték, a magánszemélyek ritkán választják ezt a módszert kintlevőségeik visszaszerzésére.

Rezsitartozás, telefonszámla, parkolási bírság a toplistán

Úgy tűnik, még mindig kevesen vannak tisztában vele, hogy a lejárt tartozás vagy károkozás esetén a fizetési meghagyásos eljárás a legegyszerűbb és leggyorsabb – 3 millió forint alatt pedig kizárólagos, jogszerű – módja a pénzkövetelés pereskedés nélküli visszaszerzésének.

A tavalyi évben indított összesen 559.408 fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem túlnyomó többségét követeléskezelők, közszolgáltatást végző társaságok – tömegközlekedési és közműcégek, valamint mobilszolgáltatók – kezdeményezték, és a behajtani kívánt tartozások összege többnyire néhányezer és tízmillió forint között mozgott.

„2017-ben a fizetési meghagyásos eljárások kétharmada elmaradt rezsidíjak és kifizetetlen telefonszámlák miatt indult. Emellett akadtak parkolási bírság miatt induló ügyek, némelykor pedig bliccelés kapcsán kiszabott büntetések miatt kezdeményezték a közjegyzőknél a fizetési meghagyás kibocsátását. A hitelkártya-tartozások háttérbe szorultak, aminek az lehet a magyarázata, hogy némiképp óvatosabb lett a bankok hitelezési gyakorlata” – nyilatkozta dr. Tóth Ádám, a Magyar Közjegyzői Kamara elnöke hozzátéve, hogy a szerzői jog megsértésével kapcsolatban is sok fizetési meghagyásos eljárás indult a nyilvános helyeken – például éttermekben, sörözőkben, üzletekben – jogosulatlanul lejátszott zeneszámok miatt.

Tévhitek miatt hagyjuk veszni a pénzünket?

Továbbra is kevés magánszemély kezdeményezi az eljárást, az ismerethiány és az elhúzódó pereskedéstől való félelem miatt sajnos még mindig nagyon sokan hagyják veszni a jogos pénzkövetelésüket. Holott 30 millió forintos összeghatár alatt magánszemélyek közvetlenül – ügyvédi közreműködés nélkül –, bármely közjegyzőnél kezdeményezhetik a fizetési meghagyás kibocsátását, legyen szó vissza nem fizetett magánkölcsönről vagy elmaradt bérleti díjról.

A tévhitekkel ellentétben a fizetési meghagyásos eljárás kezdeményezéséhez nincs szükség a ki nem fizetett számlák, szerződések vagy más bizonyítékok csatolására sem – csupán kérelmezni kell a közjegyzőnél a fizetési meghagyás kibocsátását. Az eljárás egyszerű és gyors, ha a kérelem elektronikus úton érkezik, a fizetési meghagyást 3 munkanapon belül, a szóbeli vagy írásbeli kérelmek esetén pedig 15 napon belül kell elbírálnia a közjegyzőnek.

Nagyon ritkán kell pereskedni a végén

Az eljárás mellett szól az is, hogy a tavaly kibocsátott fizetési meghagyások 88 százaléka néhány héten belül jogerőre emelkedett, azaz sikerrel végződött. Vagy azért, mert a fizetésre kötelezett elismerte tartozását, vagy mert nem élt ellentmondással ellene, ami szintén elegendő ahhoz, hogy a fizetési meghagyás a kézhezvételét követő tizenhatodik napon jogerőssé váljon. Aki ezt követően sem fizet, az ellen végrehajtást lehet kezdeményezni. Ilyen eljárást 2017-ben közel 400 ezer esetben kértek, azaz tízből átlagosan végül hét esetben indult végrehajtás az adósokkal szemben. Ennek oka, hogy a fizetési meghagyás kézhezvétele önmagában növeli a fizetési hajlandóságot, azaz sok adós nem várta meg, míg végrehajtási szakaszba kerül az ügye, hanem időközben rendezte a tartozását. Előfordul továbbá az is, hogy a hitelező megfeledkezik az ügyről vagy kivár a végrehajtás kezdeményezésével.

2017-ben a fizetési meghagyások mindössze 6,2 százalékából, megközelítőleg 35 ezer eljárásból lett per, mert a fizetésre kötelezettek részben vagy egészben nem ismerték el a tartozásukat.

Az új szabályok szerint 2018. január elsejétől 3 millió forintnál kisebb összegű pénztartozás esetén perindítás helyett közjegyző bocsáthat ki fizetési meghagyást, 3 és 30 millió forint közötti követelés esetén választani lehet a fizetési meghagyás és a per között, 30 millió forint feletti követelést pedig csak bírósági úton lehet érvényesíteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Indul a nagy Revolut kutatás, értékes nyereményekkel
Natív tartalom | 2026. február 8. 08:22
Mintegy 2 millió magyar használja a Revolut szolgáltatásait, így mára megkerülhetetlen tényező a hazai pénzügyi szolgáltatók között. De mit gondolnak a felhasználók a Revolutról, mire használják azt, mivel elégedettek és mivel nem, választanák-e elsődleges számlának? A BiztosDöntés.hu online, 10 perc alatt kitölthető kutatásában ezekre a kérdésekre is keresik a választ, a résztvevők között pedig értékes nyereményeket sorsolnak ki.
Személyes pénzügyek Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:21
Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét a posta.
Személyes pénzügyek Évek óta stagnálnak a lakásfelújítási várakozások
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:26
A lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai az elmúlt három évben csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a következő egy évben a válaszolók 6 százaléka biztosan, 18 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára.
Személyes pénzügyek Ha ezt nem felejti el, akár a bankoláson is spórolhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:07
Érdemes alaposan körülnézni a piacon.
Személyes pénzügyek Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG