5p
A kormány biztosítja azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek a természetjárás fejlesztését, például a turistautak megújítását, felmérését teszik lehetővé - mondta Orbán Viktor kedden a Pilisszentkereszt közelében, a Som-hegyi turistaház átadásán.

A miniszterelnök emlékeztetett a Magyar Természetjáró Szövetséggel idén júliusban kötött dobogókői megállapodásra. Kifejtette: azért tartotta fontosnak, hogy eljöjjön a turistaház avatására, mert azt szerette volna bizonyítani, hogy a dobogókői megállapodás "nem írott malaszt, hanem egy cselekvési terv". A turistaházat a Pilisi Parkerdő Zrt. a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) támogatásával és saját forrásból, összesen 70 millió forintból újította fel.

Orbán Viktor kifejtette: Magyarországon sokan gondolták azt, hogy a legjobb, ha elzárva maradnak az erdők az emberek elől. Az ő álláspontjuk mögött is voltak érvek, az emberek szemetelnek, tönkreteszik a környezetet, ugyanakkor "nem ez a világ helyes rendje".

El kell jönnie annak az időnek, amikor az erdőkre úgy tekintünk, hogy azért jöttek létre, hogy az emberek használják és örömüket leljék bennük. Az erdőt használóknak kötelességük megóvni mindazt, amit találnak. "Ha lassan is, de ez a kultúraváltás megtörténik", a Pilisi Parkerdő élen jár e területen - mondta Orbán Viktor. Hozzáfűzte: lassan a Budapesttől távolabb lévő erdészetek is megnyílnak az emberek előtt.

Forrás: MTI/Beliczay László

Turistaház 30 kilométerenként

Orbán Viktor fontosnak nevezte, hogy "ne válasszunk félmegoldásokat". "Ha csinálunk valamit, akkor az úgy nézzen ki, hogy a gyerekeink is büszkék legyenek rá. Ha stadiont építünk, az úgy nézzen ki, hogy mindenki a csodájára járjon, ha Zeneakadémiát újítunk fel, akkor az olyan legyen, hogy a világ minden sarkából szívesen jöjjenek el (...), és ha turistaházakat építünk, akkor azok ne legyenek gyengébbek, mint azok, amelyeket Ausztriában ismerhetünk meg".

A miniszterelnök emlékeztetett a kormány korábbi ígéretére, hogy a magyarországi hivatalos turistaútvonalak mentén 50 ezer lépésenként, vagyis 30 kilométerenként állnia kell egy olyan létesítménynek, turistaháznak, ahol olcsón, jó színvonalon szálláshoz juthatnak a túrázók.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy a hatósági engedélyeztetésnél, szolgáltató cégek együttműködése kapcsán még vannak "gyermekbetegségek", ezekből ki kell gyógyulni, itt is kultúraváltásra van szükség, ehhez kell egy kis idő.

Több mint egymilliárdból nézik meg az utakat

A miniszterelnök ismertette azt a 8 pontos akciótervet, amelyhez a kormány biztosítja a pénzügyi forrásokat. Mintegy 22 ezer kilométernyi turistautat mérnek fel, erre 990 millió forint áll rendelkezésre. Ezenkívül 150 millió forintból felmérik az úgynevezett vonalas infrastruktúrákat, a kisvasutakat, a tanösvényeket, és ugyanennyiből két ütemben az erdei kerékpár-, illetve a vízi utakat, de lesz lehetőség jelzésfestésre is, erre 50 millió forint van.

Orbán Viktor elmondta: egy szoftverfejlesztési program is szerepel a tervek között. Ez valójában egy eseménynaptárt takar, ahol a nemzeti parkok, az erdőgazdálkodások és a turistaszövetség programjai egy helyen lesznek fellelhetők. Kiemelte: a turistaház-felújítási program folytatódik, november 13-án adják át Visegrád-Mogyoróhegyen a Jurta Camping fogadóépületét.

"A pénzügyi források rendelkezésre állnak, csak ki kell nőni a gyermekbetegségeinket, és meg kell őriznünk az idősektől kapott lelkesedésünket, hogy a magyar természetjáró mozgalom ismét a régi fényében ragyoghasson" - emelte ki a miniszterelnök.

A természetjárás nem a gazdag emberek sportja, ha azt akarjuk, hogy Magyarországon az az érzés, hogy bizonyos dolgokhoz csak a jómódú emberek juthatnak hozzá, elmúljon, illetve enyhüljön, akkor az ilyen típusú beruházásokat és fejlesztéseket "szívügyünknek kell tekinteni" - mondta Orbán Viktor.

Még az ősszel megnyitják a turistaházat

Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Pilisi Parkerdő 1969-es alapítása óta szem előtt tartotta a természetjárók elvárásait, igényeit. Az erdőgazdaság 1100 kilométer turistautat kezel, ebből 113 kilométer az országos kék jelzés, amely a háztól most 200 méterre halad el, és a kerékpárút is erre halad.

Idén következik a Mogyoró-hegyi, jövőre pedig a kőhegyi és a feketehegyi turistaház rekonstrukciója. Hozzátette, felújították a területükön futó kék jelzést is, emellett 150 pihenőhelyet tartanak folyamatosan karban. Az új Som-hegyi turistaház nemsokára, még az ősz folyamán megnyitja kapuit a turisták előtt.

Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő szóvivője elmondta: az épület tetőszerkezetét felújították, kicserélték a nyílászárókat, bevezették az áramot és a vezetékes vizet, valamint gondoskodtak a szennyvízhálózat bekötéséről is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a felújítás során gondoltak a sátorozókra és a vándortáborozókra is: nyári vizesblokkot és egy fedett teraszt építettek.

Garancsi István, az idén centenáriumát ünneplő Magyar Természetjáró Szövetség elnöke elmondta, a következő évek célja, hogy a szövetség az erdőgazdaságokkal, a nemzeti parkokkal, az állami cégekkel együttműködve a turistautak rendszerét minél magasabb színvonalra tudja emelni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG