Kedden Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy 38 féle kedvezmény van az országban, ebből 4 alapvetőt tartanánk meg jogszabályi szinten, a többi üzleti alapon a társaságokhoz kerülne ki.
Az államtitkár szerint, ez egy sokkal rugalmasabb és piacérzékenyebb rendszer lenne, amely figyelembe venné a teherviselést is, ráadásul kevesebbe is kerülne - becslések szerint mintegy 20 milliárd forinttal. Méltányosabb rendszert próbálnak kialakítani - jegyezte meg az államtitkár, aki azonban megjegyezte: lesznek olyan csoportok, amelyek kikerülnek az automatikus kedvezményrendszerből.
A MÁV-START járatain évente átlagban mintegy 144 millióan utaznak, közülük megközelítően 60 millióan vesznek igénybe kedvezményt. A 60 millió kedvezménnyel utazóból 55,5 millióan szociálpolitikai kedvezményt vesznek igénybe, a többiek üzletpolitikai engedmény alapján vásárolják meg a vasúti menetjegyet. Ezen felül 30 millióan díjmentesen utaznak a vasúton évente.
Szabó Anett, a MÁV-Start szóvivője elmondta, hogy a szociálpolitikai kedvezményeket a minisztérium határozza meg, az üzletpolitikai engedményt a vasúttársaság adja a minisztériummal történt egyeztetést követően.
A szociálpolitikai kedvezmény után szociálpolitikai menetdíj-támogatást kap a MÁV-START, illetve a bevétellel nem fedezett indokolt költségeket az állam költségtérítéssel rendezi a vasúttársasággal.
A vasúttársaság a jövőben az üzletpolitikai kedvezményről azt követően dönt majd, ha már látható lesz a szociálpolitikai kedvezmények átalakítása - tette hozzá a szóvivő.
Az utazási kedvezmények átalakításáról még nem született döntés, folyamatos az egyeztetés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a vasúttársaság szakemberei között - mondta Szabó Anett, a MÁV-START Zrt. szóvivője.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
körülbelül 1 órája
-
Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
2 órája
-
Beindult a Tisza-kasza, hullanak az Orbán-rendszer emberei – Ez Viszont Privát
2 órája
-
Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
3 órája
-
Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
3 órája
-
Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
4 órája
-
Informatikai cég olvad be a 4iG-be
4 órája
Mfor.hu Top24
- Vége az Orbán-rezsimnek: valódi gazdasági csoda jön, vagy ez csak korrekció?
- Nemcsak Szijjártó Péter repkedett az elmúlt években, hanem az erre fordított milliárdok is
- Kijött az uniós lista: itt helyezkedik el a magyar lakásáremelkedés a kontinensen
- Elárulta Kármán András, hogy szerinte mi volt eddig a legdurvább fideszes pénzszórás
- Gyásznapot tartanak Ukrajnában, de eközben is újabb halálos áldozatokat szedett egy orosz dróntámadás
- Cristiano Ronaldo jött ki győztesen a legendák párharcából, hengereltek a spanyolok
- Figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot: akár támadásra is készülhetnek Putyinék
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Piac&Profit cikkei
-
Nagy változás jön az adózásban: erre minden vállalatnak fel kell készülnie
17:03
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától
16:05
-
Az oroszok rácuppantak az elektromos kínai autókra, mert így próbálják elkerülni az ukrán támadások miatti üzemanyagválságot
15:02
-
A németek is csúcssebességre kapcsoltak dróngyártásban
14:00
-
Több millió forintos támogatást kaphatnak a Mol-tól azok a vállalkozók, akik nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítenek
13:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
-
Újabb szakaszba lépett a 25-ös út felújítása
14:21
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
-
Újabb hidegfront érkezik
08:03
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48
-
Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
2026. július 3. 12:02
-
Hetek óta nem látott formát mutat az arany
2026. július 3. 06:58
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
2026. július 3. 13:30




