Február elsejétől több ponton változik a személyszállító vasúttársaság üzletszabályzata, így módosulnak a vasúti utazások feltételei. Az egyik legfontosabb változás a kedvezményes vasúti utazás igénybevételekor lép életbe, ekkor – a jegyvizsgálat alkalmával – az utasnak nemcsak a menetjegyét, hanem a kedvezményre jogosító igazolványát is át kell adni a jegyvizsgálónak, az eddigi felmutatás helyett. Amennyiben az utas nem tudja vagy nem kívánja átadni az iratot, úgy nyolcezer forint pótdíj megfizetésére vagy az adatainak hitelt érdemlő megadására köteles.
Száz kilométer alatt csak aznap érvényes a jegy, mikor kiadják
Változik az egy útra szóló menetjegyek érvénytartama a távolságtól függően, a módosítás csak az egy és száz kilométer közötti távolságra kiadott menetjegyeket érintik. Ennek értelmében a száz kilométer vagy az az alatti távolságra kiállított menetjegyek csak a jegyen feltüntetett naptári napon érvényesek. Az érvénytartamon belül megkezdett utazás másnap hajnali 03:00 óráig befejezhető. A menetjegyek akár hatvan napos elővételben továbbra is megvásárolhatók. A hosszabb távolságra kiadott menetjegyek érvénytartama nem változik, marad a távolságtól függően két, három vagy négy nap.
Száz kilométer alatt nincs retúrjegy
Szintén a száz km-es és az az alatti menetjegyeket érinti egy további, kisebb, technikai jellegű módosítás. Ennek értelmében menettérti jegyet csak száz kilométer feletti távolságra ad ki a vasúttársaság. Amennyiben az utas a száz km alatti utazásához a visszaútra is meg kívánja vásárolni a jegyét, abban az esetben a pénztáros két darab egy útra szóló jegyet ad.
Nem lesz felsőhatára a kezelési költségnek visszaváltáskor
Megszűnik a menetjegyek visszatérítésénél, a húsz százalékos kezelési költség levonásakor alkalmazott ezer forintos felső határ. A pénztári tapasztalatok alapján a felső határnak jellemzően nem volt jelentősége, a levont kezelési költségek mértéke általában pár száz forintos nagyságrendű, így módosítás elenyésző mértékben érinti az utazásról részben vagy teljes mértékben lemondókat. Ha a menetjegy árának visszatérítésére vasúthiba miatt kerül sor, kezelési költség természetesen nem kerül felszámításra.
Nő a helyjegyek ára
Évek óta jól működő, bevált nemzetközi példákat is alapul véve március elsejétől változás lép életbe a feláras vonatok helyjegyáraiban. Így a vasúti helyjegyek ára 150 forintról 180 forintra nő, az utazás napján megváltott helyjegyért azonban 300 forintot kell majd fizetni. Az eltérő árak az elővételben történő jegyvásárlásra ösztönöznek, ezzel lehetővé teszik, hogy a vasúttársaság a valós igényekhez mérten akár új kocsikat állítson be az utasok színvonalasabb kiszolgálása érdekében.
Idén tavasztól a pénteken és vasárnap 12 órától üzemzárásig vonatozók a vásárlás időpontjától függetlenül 300 forintért válthatnak helyjegyet. Az intézkedés várt hatásaként az elhalasztható vagy előbbre hozható utazások elterelődésével a hétvége e szakaszaiban kiegyenlítettebbé válik az utasforgalom.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
21 perce
-
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
34 perce
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
42 perce
-
Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
körülbelül 1 órája
-
Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
2 órája
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
3 órája
-
Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
3 órája
- Trump elárulta, elfogadja-e a választás eredményét
- Nyomoznak Navracsics Tiborék pénzosztása ügyében
- Kulcsfontosságú szenátusi győzelem született Floridában
- Amíg ön aludt, Trump pártja katasztrofális csapást kapott
- Csak a szokásos – Trump nehezen viseli a választási vereséget
- Leesett az állunk: Orbán Viktorék egész jól eltaláltak pár számot – most Magyar Péteréken a sor!
- Durva kommentcunami zúdult Orvos-Tóth Noémire az ügynökakták miatt
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Úgy kell a magyaroknak a személyi kölcsön, mint egy falat kenyér
16:56
-
Ugrott a Meki árfolyama, miután közzétették a negyedéves eredményeket
16:04
-
A paksi teljesítménnyel vetekedő szélerőmű-kapacitást építenének a vállalkozók
15:04
-
A legújabb klímák már a bojlert is tudják fűteni
14:04
-
Jön a Mol mindent elsöprő eredménye
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
2026. november 4. 05:42
-
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
2026. november 4. 03:21
-
A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
2026. november 4. 05:43
-
Hatalmas demokrata győzelem, teljes összeomlás Trump pártjában – ez volt az amerikai választás éjszakája
2026. november 4. 00:25
-
Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
2026. november 4. 05:03


