3p
Május 20-tól nem lehet elektronikus cigarettát használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközön, munkahelyen. Aki ezt megszegi, legalább 20, legfeljebb 50 ezer forint egészségvédelmi bírság kiszabásával.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény módosításaként hatályba lépő változásokra azért volt szükség, mert az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök szabályozása hozzájárulhat a nikotint fogyasztók táborának csökkentéséhez - olvasható az ÁNTSZ tájékoztatójában.

A fiatalok ugyanis kevésbé vannak tudatában az e-cigaretta egészségkárosító hatásainak, és ez is a kipróbálás felé sodorja őket. Egyre nagyobb Magyarországon és más országokban is azoknak a kiskorúaknak a száma, akik a nikotint nem a hagyományos dohánytermékekkel hanem az elektronikus cigarettával juttatják a szervezetükbe, miközben a hagyományos cigarettázást soha nem próbálták ki.

A felmérések eredményei alapján, Magyarországon 2012-ben azon fiatalok közül, akik még soha nem próbálták a dohányzást, 2,9 százalék használt e-cigarettát, míg 2013-ra ez az arány 4 százalékra emelkedett. Amíg a felnőttek esetében a használatnak inkább az ártalomcsökkentés, a kevésbé káros alternatíva választása, illetve a dohányzás abbahagyása a jellemző oka, addig a fiataloknál ez nem egyértelmű.

Nem segít leszokni

Nincs számottevő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az elektronikus cigaretta vagy a dohányzást imitáló elektronikus eszközök hatásos leszokás támogató eszközök lennének. Alkalmazásuk ugyan csökkentheti a megvonási tüneteket, de inkább fenntartja, sőt fokozhatja is a nikotinfüggőséget, mintsem megszüntetné azt. Használója áttérhet a hagyományos cigarettáról az e-cigarettára, de nagy valószínűséggel nem fog leszokni a nikotintartalmú eszköz használatáról.

Mi a helyzet Európa többi országában?

Az Európai Unióban mivel a tagállamok különbözőképpen szabályozták az elektronikus cigarettákat az EU Bizottsága a tagországok kormányainak és szakértőinek együttműködésével az új dohánytermék-irányelvében meghatározta a főszabályokat.

Az új dohánytermék irányelv átültetésével párhuzamosan számos országban az irányelv által nem szabályozott területeken is változnak a jelenleg érvényes jogszabályok. Például Ausztriában 2017-től tilos lesz elektronikus cigarettát (nikotinos és nem nikotinos egyaránt) használni azokon a közterületeken, ahol a dohánytermékek fogyasztása is tilos. Ausztrián kívül Belgiumban, Ciprusban, Luxemburgban, Lettországban, Izlandon, Litvániában, Portugáliában Lengyelországban és Szlovákiában is a dohánytermékekhez hasonló módon szabályozzák az elektronikus cigaretta használatát, tehát tilos a zárt légterű közterületeken használni azokat. Dánia és Észtország is tiltja az elektronikus eszközök használatot olyan helyeken ahol gyermekek jelenléte jellemző.

Az uniós országokon kívül is szigorú szabályozás van érvényben, Norvégiában és Törökországban betiltották, az Egyesült Államokban pedig a 18 év alattiaknak történő kiszolgálást tiltják be.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megjelent az űrkutatásból származó technológia a fogkrémeknél
Buksza blog | 2024. december 15. 18:03
Az űrhajók és a fogkrémek meglehetősen távol állnak egymástól, ám összekötheti őket, hogy hasonló módszerekkel készülnek. Legalábbis a Colgate ebbe az irányba megy. 
Vásárló Ki lehet törni a bejgli, halászlé, töltött káposzta háromszögből? A franciák mutatják a karácsonyi lakomadivatot
Buksza blog | 2024. december 15. 11:13
A franciák karácsonyi ételválasztása megmutatja, hogy ki lehet törni a halászlé, töltött káposzta, bejgli készítésének Bermuda-háromszögéből, ha egy kicsit bonyolultabban gondolkodik a házi szakács.
Vásárló Furcsa balesetben halt meg egy Magyarországon is népszerű márka alapítója
Privátbankár.hu | 2024. december 15. 08:26
Kirándulás közben történt a szerencsétlenség.
Vásárló Futárok nevében verik át a gyanútlan online vásárlókat a csalók: figyelmeztet a szlovák rendőrség
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 12:59
Egy újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a magyar nyelvű szlovákiai sajtó, ami vélhetően nem csupán Magyarország északi szomszédjának lakóit veszélyezteti.
Vásárló Földbe döngölheti a bíróság a „junk food” élelmiszerek és italok gyártóit
Buksza blog | 2024. december 12. 07:44
Egy magánember olyan pert kezdeményezett az úgynevezett ultrafeldolgozott élelmiszerek gyártói ellen, amely a dohánygyártók elmeszeléséhez hashonló végeredménnyel járhat.
Vásárló Váltás jöhet a boltokban: nyugdíjba mehetnek a mostani bevásárlókocsik
Buksza blog | 2024. december 10. 17:47
Hamarosan megjelenhetnek az okosnak mondott bevásárlókocsik az áruházakban, amelyek két szempontból is kiérdemlik ezt a jelzőt. Sokat tudó elektronikus kütyük és tudják hogyan húzzák ki a pénzt a vevők.
Vásárló Egy speciális hajápoló termék, amelyet érdemes megismerni
Márkázott tartalom | 2024. december 9. 15:29
A keratinos samponok népszerűsége töretlen, de vajon hányan ismerik közelebbről is ezeket a termékeket? Miért jó, ha ezeket használjuk a már megszokott samponok helyett? Cikkünkből ez is kiderül!
Vásárló Fekete karácsony: minden idők legdrágább bevásárlására készülhetnek a magyarok
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. december 9. 05:47
Az elmúlt hónapok áremelkedése decemberben tetőzött: másfél éve nem láttunk akkora drágulást a hipermarketekben, mint most. A két számjegyű drágulás visszatért az üzletekbe, sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás a Privátbankár Árkosár története során.
Vásárló Évtizedek óta példátlan drágulás történt: méregdrága lett a kávé
Buksza blog | 2024. december 8. 16:45
A kávé ára ötven éve nem látott magasságba nőtt miután az alapanyag kínálata messze elmarad a kereslettől. A háttérben részben a klímaváltozás és az ellátás finanszírozásának némi kavarodása áll.
Vásárló Kisokos pénzügyi tervezéshez: hogyan kezdjünk hozzá?
Márkázott tartalom | 2024. december 7. 11:06
A pénzügyi tervezés mindannyiunk számára fontos, hiszen ez a kulcsa a hosszú távú anyagi stabilitásnak és a pénzügyi célok elérésének.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG