Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
3p
Frissítés: újraindították a hajnali közlekedést a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Várakozó utasok a Liszt Ferenc-repülőtér 2A terminálján, miután a reptér hajnal óta nem indított járatokat az informatikai rendszer hibája miatt 2015. november 10-én. A hibát kijavították, a hajnali gépeket folyamatosan indítják, de a nap folyamán az induló járatoknál előfordulhatnak még késések, illetve a poggyász később érhet célba. MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Frissítés: ismét indít járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A légitársaságok megkezdték az utasok és a csomagok felvételét. A számítógépes rendszer hajnali hibája miatt a délelőtt folyamán még lehetnek késések az induló járatoknál.

Nem indulnak el a hajnali járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a 2-es terminál informatikai rendszerében történt hiba miatt, ezért késésekre lehet számítani - közölte a Budapest Airport kedd hajnalban az MTI-vel.

Még nem tudni, mikor szállnak fel

Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője elmondta, hogy a hiba elhárításán folyamatosan dolgoznak, egyelőre nem tudják megmondani, mikor szállhatnak fel a gépek, ezért az utasok türelmét kérik. Az érkező járatokat fennakadás nélkül fogadják. Hozzátette: a Budapest Airport Facebook- és Twitter oldalán a legfrissebb információkról folyamatosan tájékoztatják az utasokat.

A Budapest Airport honlapján közzétett információk szerint a késés egyelőre kilenc járatot érint, az eredeti indulási időpont szerint 6 óra és 7.15 között induló járatok közül. Az érintett járatok között van két londoni, valamint egy-egy amszterdami, párizsi, milánói, Tel Aviv-i, eindhoveni, brüsszeli és moszkvai.

A Facebookon lévő poszt kommentelői arra panaszkodnak, hogy nincs a helyszínen megfelelő tájékoztatás, a több órája várakozó utasok közül pedig néhányan az ellátás hiányára panaszkodnak, említve, hogy nem jutnak boltokba és egyszer volt vízosztás.

Az MTI helyszínen tartózkodó fotóriportere azt tapasztalta, hogy a 2A terminál előcsarnoka teljesen megtelt a várakozó utasokkal. Folyik az utasfelvétel; a tájékoztató táblák működnek ugyan, de a késő járatok új indulási időpontja csak néhány járatnál szerepel. A tömeg nyugodtan várakozik - tette hozzá a tudósító.
Az MTI információi szerint a csomagkezelő rendszerrel van probléma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mystery Hotel Budapest – Ahol a céges rendezvények élménnyé válnak
PR | 2025. szeptember 2. 16:29
Egy sikeres céges rendezvény több mint jól megválasztott előadók és programok sora: a helyszín, a hangulat és a vendéglátás mind hozzájárul ahhoz, hogy az esemény valóban maradandó élményt nyújtson a résztvevőknek. A budapesti Mystery Hotel különleges atmoszférájával, kifinomult tereivel és professzionális szolgáltatásaival ideális választás konferenciák, tréningek, gálaestek vagy akár kötetlen nyári összejövetelek számára.
Vásárló Pénzügyek vállalkozói szemmel: mit jelent ma okosan gazdálkodni?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 29. 12:16
Egy vállalkozás hatékony működésének az egyik legfontosabb alappillére a pénzügyi tudatosság. Nem elég a bevételek megszerzése, legalább olyan fontos, hogy a költségeket reálisan tervezzük, valamint időben reagáljunk a piaci változásokra. A gazdasági környezet gyorsan változik, ezért a vállalkozók számára elengedhetetlen, hogy átgondolt döntéseket hozzanak, és ne hagyják, hogy a mindennapok sodrása irányítsa őket. Az okos gazdálkodás a gyakorlatban apró lépések összessége: reális költségtervezés, tartalékképzés, digitalizációs eszközök használata és stratégiai döntések meghozatala.
Vásárló Nyerjen páros belépőt – 2 perc, és mehet a Budapest Borfesztiválra!
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 08:22
Szánjon ránk 2 percet és nyerjen páros belépőt a 34. Budapest Borfesztiválra!
Vásárló Hogyan csökkenthetjük manapság a rezsiköltségünket?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 22. 15:54
  Az emelkedő energiaárak mellett egyre több háztartásban válik központi kérdéssé, hogyan lehet hosszú távon mérsékelni a rezsiköltségeket. A téma nemcsak a családi költségvetés szempontjából fontos, hanem társadalmi és környezeti jelentősége is van. A tudatos energiafelhasználás csökkenti az ökológiai lábnyomot, miközben pénzügyi biztonságot adhat a mindennapokban. Nem véletlen, hogy egyre többen keresnek olyan megoldásokat, amelyekkel anélkül lehet spórolni, hogy drasztikusan csökkenne az életminőség.
Vásárló Miért éri meg utazásba fektetni a pénzünket?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 18. 15:47
Az utazás sokak számára luxusnak tűnhet, különösen akkor, amikor a mindennapi kiadások és a jövőbeni megtakarítások is folyamatosan figyelmet igényelnek. Azonban sokan vallják azt, hogy az élményekbe fektetett pénz hosszú távon nagyobb értéket képviselhet, mint a tárgyi javakba beruházott összegek. Egy utazás ugyanis nem csupán kikapcsolódást jelent, hanem befektetés a mentális egészségbe, tudásba és a kapcsolatokba is.
Vásárló Visszatérés az iskolába: bevásárlás, ami megkönnyíti a gyerekeknek az új tanévet
PR | 2025. augusztus 14. 16:34
Az iskolapadba való visszatérés egyáltalán nem kell, hogy a nyári vakáció utáni első hidegzuhany legyen. Ha tudatosan készülünk, a bevásárlás nemcsak praktikus feladat, hanem közös, vidám program is lehet a gyerekekkel. Hiszen egy jól kiválasztott felszerelés nem csupán használati tárgy, hanem inspiráció is: egy kényelmes, ergonomikus hátizsák, egy színes, rendszerezett tolltartó vagy egy kreatív írószer képes arra, hogy már az első tanítási napon mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Egy ilyen előkészület nemcsak megkönnyíti az átállást, hanem izgalommal és várakozással tölti meg a tanévkezdést.
Vásárló Környezettudatos címkenyomtatás: fenntarthatóság minden vonalkóddal
PR | 2025. augusztus 14. 15:17
A klímaváltozás vitathatatlan tény, ahogy az is, hogy a környezeti terhelésben a vállalkozások nem fenntartható működése is fontos szerepet játszik. Nem csoda, hogy egyre több iparágban ismerik fel, hogy változtatni kell. Nem kivétel a címkézési szektor sem, hiszen a különféle címkék előállítása jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után. A jó hír az, hogy az újgenerációs címkéknek köszönhetően van lehetőség a változtatásra, mutatjuk, hogyan!
Vásárló Nyaralni indul? Van egy fontos hírünk, ha tankolni akar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 14:21
Részben csökkennek az árak. 
Vásárló Élelmiszerhorror: két éves csúcson az árak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 19:51
Nem hozott jó híreket a FAO.
Vásárló Az életvégi tervezéssel sokat segíthetünk szeretteinken!
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 7. 12:03
A halál gondolatát még ma is sokan kerülik, beszédtémaként pedig szinte sosem találkozhatunk vele. Olyan, mintha valami bajt hozna ránk, ha felemlegetjük, pedig ez valójában nem a halálról szól, hanem rólunk és a szeretteinkről, akiket magunk után hagyunk majd.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG