1p
Közeledik a húsvét, jön az élelmiszerek ellenőrzése is.
MTI Fotó: Balázs Attila

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, idén tavasszal is sor kerül a húsvétkor hagyományosan fogyasztott, valamint a szezonális élelmiszerek fokozott ellenőrzésére. Az átfogó vizsgálatot Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el a március elseje és április másodika közti időszakra.

A tavaszi szezonális mustra hagyományait követve, a 2018-as évben is az ellenőrzés középpontjába kerülnek például a pácolt, füstölt nyers vagy főtt húskészítmények (különösen a sonka), az édesipari termékek, a különféle borok és szeszes italok, a szezonális zöldségek és gyümölcsök, valamint – az élelmiszerlánc szemléletet érvényesítve – a bárányok és nyulak szállítása is.

Tekintve, hogy a húsvéti időszakban jelentősen megemelkedik a tojásfogyasztás, a szakemberek kiemelten figyelik az értékesítésre kerülő étkezési tojást. Idén először a tojásfestékeket is vizsgálat alá vonja a hatóság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Új korszakba lép a Dr. Martens
Buksza blog | 2024. december 3. 12:56
Hiába a hírnév, a Dr. Martensnél a túlélésről szólt az elmúlt fél év.
Vásárló A Temu megtalálta a vásárlók gyenge pontját
Buksza blog | 2024. december 3. 11:48
Egy évvel ezelőtt a két kínai online óriás, amelyek hatalmas felfordulást hoztak a kiskereskedelemben, még nem tudták kimazsolázni az év végi bevásárlási szezon legjobb falatját.
Vásárló Ijesztő drágulás a magyar diszkontokban – majdnem a duplájára nőtt a legolcsóbb tojások ára
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2024. december 2. 05:41
Összességében visszafogottan emelkedett havi és éves szinten is a diszkontokban megvehető alapélelmiszerek ára a Privátbankár Diszkont Árkosara szerint. Ugyanakkor a tojás egészen durva mutatvánnyal rukkolt elő, ami a külföldi helyzetet tekintve annyira nem is meglepő. 
Vásárló A kozmetikai ipar trükkjei – nesze neked, fogyasztóvédelem
Elek Lenke | 2024. december 1. 14:46
Elképesztő mennyiségű, márkájú, fajtájú arc-, kéz- és lábkrémet, lemosót, tonikot, arcmaszkot, szemránckrémet lehet kapni – de hogy melyiket válasszuk, abban senki sem segít. Közben trükkök százaival próbálnak minket befolyásolni.
Vásárló Éves megyei matrica – egy költséghatékony opció
Márkázott tartalom | 2024. november 28. 10:54
Az autópálya matrica kínálat változásainak első lépése a 2015-ben, vármegyékre érvényes matricák bevezetése volt. Az új termék népszerűsége pedig azóta is töretlen, hiszen évek óta az eladási statisztikák élén találhatjuk azt, ez pedig várhatóan jövőre sem változik.
Vásárló A nap képe: dupla annyiba kerül a kolbász Budapesten, mint Bécsben
Privátbankár.hu | 2024. november 27. 17:04
Hihetetlenül hangzik, de igaz: a magyar fővárosban sokkal drágább az utcán kolbászozni, mint az osztrákban.
Vásárló Mi kell egy modern ergonomikus irodába?
Márkázott tartalom | 2024. november 25. 17:48
A modern, egészséges munkakörnyezet már régen nem csupán egy asztal és egy szék kombinációját jelenti. Az ergonomikus iroda kialakítása kulcsfontosságú a munkavállalók egészsége, kényelme – és produktivitása szempontjából is. A dolgozók fizikai és mentális jólétének támogatása kulcsfontosságú egy vállalat működése során, hiszen ezáltal elhivatottságuk, munkakedvük és hatékonyságuk is nő, de mi mindenre van szükség egy ergonomikus iroda kialakításához? Ezt vizsgáljuk az alábbiakban. 
Vásárló Árat csökkentett a Penny tulajdonosa az egyik kedvenc piacán
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. november 24. 19:44
A kelet- és közép-európai országok kiskereskedelmének sokszínűségére példa, hogy a Magyarországon a Pennyvel jelen lévő német REWE Group Bulgáriában a Billa áruházakkal szerzett nagy piaci részesedést.
Vásárló Kedves Temu, kérlek, menj innen!
Buksza blog | 2024. november 24. 14:31
Miközben a számos országban letarolják az online kereskedelmet az ágazat kínai óriásai, Délkelet-Ázsiában nem fogadják tárt karokkal a „nagy sárkányokat”. Magyarország és ellencsapásra készül. 
Vásárló Ikonikus termékével csábítja a vásárlókat legújabb boltjába az Ikea
Buksza blog | 2024. november 23. 16:49
Egy olyan, már-már prózai termék, mint a bevásárlószatyor, akár ikonná is válhat, amelyre marketingkampányt lehet építeni. Az Ikea pontosan ezt teszi az igencsak elegánsnak ígérkező új boltjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG