Az adóhatóságok egyre inkább vizsgálják az adóstruktúrák mögött lévő valóságos gazdasági tartalmat: míg eddig főként a kifejezetten jogellenes, törvénybe ütköző adókikerülő magatartások akadtak fenn, most már azokat is megkérdőjelezik, amelyek jogszerű lépésekből állnak ugyan, de fő céljuk az adóelkerülés - figyelmeztet a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda.
A más néven "agresszív adótervezés"-nek is nevezett adóelkerülés az adórendszer alakiságaiból fakadó előnyöket, illetve az adórendszerek közötti eltéréseket használja ki az adóterhek csökkentése érdekében. Ez számos formát ölthet, így következménye lehet a költségek vagy veszteségek kétszeri elszámolása, vagy az adóztatás kettős elmaradása - ismerteti az ügyvédi iroda.
Sokba került, hogy ne menjenek börtönbe
Emlékeztetnek az elmúlt hetek híreire, a külföldi adóhatóságok által hírességek, sportolók és divattervezők ellen indított eljárásokra, megjegyezve, hogy hasonló eset Magyarországon is előfordulhat.
A különleges struktúrák miatt került az adóhatóságok látószögébe többek között a Barcelona sztárjátékosa Messi és a Real Madrid nemrég leköszönt edzője, Mourinho is, valamint a Dolce & Gabbana divattervező páros. Ezek a hírességek a sportból, illetve a divattervezésből származó jogdíjbevételeiket próbálták saját adóhatóságuk elől külföldre elmenekíteni, kihasználva az ott működő kedvező adórendszereket. A tét rendkívül nagy, a hírességeket az adóbírság mellett akár több év börtön is fenyegetheti.
Békés Balázs, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda adópartnere szerint az adóhatóságoknak ma már számos eszközük van az "agresszív adótervezésre" irányuló struktúrák felderítésére. Az automatikus információcsere révén az Európai Unión belül az adatok széles köre hozzáférhető, az unión kívül pedig különféle kétoldalú egyezmények, és az OECD multilaterális megállapodása biztosítják, hogy az információkat a - korábban akár "adóparadicsomként" számon tartott - országok kiadják. Az együttműködő államok köre fokozatosan bővül.
Az "agresszív adótervezésben" résztvevők sokat kockáztatnak: a be nem fizetett adók mellett súlyos adóbírságokat kell fizetniük, és akár börtönbe is kerülhetnek. Messit több mint 5 év börtönre ítélte volna a spanyol bíróság, az olaszok pedig két és fél év szabadságvesztést szabtak volna ki Dolce-ra és Gabbana-ra. A hírességek végül az elmulasztott adók többszörösét kitevő összeget fizethetnek be az államkasszába, hogy ezzel kiváltsák a súlyos börtönbüntetést és az eljárással járó meghurcoltatást.
De mi újság itthon?
A magyar adótörvények is szankcionálják azokat, akik az adózói jogokat rendeltetésellenesen, a törvényes céloknak nem megfelelően gyakorolják. Ha egy adózó valamely struktúra kialakításakor elsődlegesen az adóelőnyöket tartja szem előtt és ez nincs összhangban a gazdasági ésszerűséggel, akkor mindenképpen számíthat adóbírságra, mulasztási bírságra és/vagy késedelmi kamatra - hívja fel a figyelmet Békés Balázs.
Továbbá, az ilyen magatartásokat legtöbbször a büntetőjog is üldözi: a költségvetési csalás akár 10 év szabadságvesztést is vonhat maga után. Esetenként itthon is enyhítő körülmény lehet a büntetőjogi szankciók alkalmazásánál, ha az adózó az "elcsalt összeget" a bírósági eljárás megindítása előtt befizeti az államkasszába - fűzi hozzá az ügyvédi iroda.
Hungarikum
Magyarországon a kemény adóhatósági fellépést tompítja ugyanakkor, hogyha az így "spórolt" pénzt stabilitási számlára tesszük, akkor senki sem kérdezi, hogy az honnan van, sőt, még hozamot is kapunk utána... A világ legjobb focistájának tartott Lionel Messit azért vette elő a spanyol adóhatóság, mert szerintük 4,1 millió eurót nem fizetett be adóoptimalizálással, az argentin sztár focista végül 10 milliót csengetett ki a spanyol államkasszába, hogy ne kerüljön börtönbe - Magyarországon elég lett volna, ha a pénzét az állami stabilitási számlára teszi például, és még ő kapott volna rá kamatot a büntetés helyett.
Az agresszív adótervezést választó hírességek a "spórolt pénz" többszörösének befizetésével kerülték csak el a börtönt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
35 perce
-
Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
körülbelül 1 órája
-
Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
körülbelül 1 órája
-
Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
körülbelül 1 órája
-
Különös köd lengte be az amerikai központokat
2 órája
-
Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
2 órája
-
Foci-vb: veszettül átkozzák a németek a büntetőket, a japánok a kapufát
3 órája
Mfor.hu Top24
- Elmarad a gazdasági csoda a foci-vb-n?
- Foci-vb: gyászosan leszerepelnek a friss eredmények szerint az európaiak
- Magyar Péternek Felcsútról is beszélnie kellett – extrém a helyzet
- Kapitány István részleges felmentést adott a paksi atomerőműnek
- Tombol a kánikula: hogyan alhat jobban az éjszakai hőségben?
- Szédelgett a forint – ennyiért adják az eurót
- Több tízmilliós utak a volt MTVA-s vezérigazgató számláján – de mit profitált ebből az MTVA?
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Hatalmas pálfordulás Varga Mihályéknál 2026. június 23. 15:20
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál 2026. június 1. 07:03
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról 2026. június 1. 06:11
Friss
Közérdekű
Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Maga szabja az árakat, írásban.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Súlyos vádak a TEK volt főigazgatója ellen
06:14
-
Meglepetésre egy régi-új vezető került a NAV élére, de mi lehet emögött?
05:28
-
Jó hírt kaptak a felújítást tervezők: jöhetnek az olcsóbb hitelek
16:54
-
Nem sokáig lesz szabadlábon Hankó Balázs és új költségvetés lesz
15:33
-
Pörögnek a klímák Magyarországon ezerrel
15:10
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egy nappal csúsznak az aszfaltozási munkák, szerdán és csütörtökön teljes lezárás lesz a Ráckapu téri felüljárónál
08:32
-
Direkt36: Tíz évig titkolta a kormány a lesújtó kórházi jelentést ami szerint egyetlen kórház sem felelt meg minden előírásnak
07:15
-
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében – Orbán Viktor politikai leszámolást emleget
19:28
-
A következő két napban a vízfogyasztás csökkentését kérte a lakosságtól Magyar Péter
15:59
-
Magyar Péter: drámai állapotban vette át a TISZA a költségvetést, a valós hiány meghaladhatja a 8 százalékot
12:13
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45
-
Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
2026. június 30. 06:37
-
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
2026. június 29. 11:14



