Az útalapba ugyanis jelenleg az üzemanyagba építve fizetnek a polgárok, de az elektromos autók használói nem vesznek se benzint, se gázolajat, azonban használják az utakat. A benzinüzemű autók (ottani) átlagos 19 000 kilométeres futásteljesítményével, 10 l/100 km-es átlagfogyasztással és a 37,5 cent/gallonos útalappal számlova évi 200 dollár körül fizetnek az úthasználatért - írja az automotor.hu.
A jogszabály nem terjed ki a hibrid autókra, és azokra, amelyek 35 mérföld/órás (56 km/h) tempónál lassabb haladásra képesek csak. Így a felmérések szerint 1600 autó érintett Washington államban.
Az elektromos autók tulajdonosai nem aggódnak, a legtöbbjük több ezer dolláros adókedvezményt kapott a vásárláskor, és éves szinten nézve még így is rengeteg pénzt spórolnak azzal, hogy nem folyékony üzemanyagot tankolnak.
Még a kaliforniai Plug In America nevű, az elektromos autók terjedését szorgalmazó érdekvédelmi csoport is támogatja az új adót, mondván annak mértékét ésszerűen állapították meg.
Washington államban arról döntöttek, hogy 2013. február elsejétől az akkumulátoros-elektromos autók tulajdonosainak évi 100 dolláros (22 ezer forint) adót kell fizetniük az útalapba, minden évben a regisztráció megújításakor.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Reményt keltő kijelentést tett Zelenszkij a háború lezárásáról
8 órája
-
Gyengélkedett a BUX pénteken
9 órája
-
Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
9 órája
-
Hirtelen sokat gyengült a forint
9 órája
-
A tűzzel játszik a magyar kormány Ukrajnával szemben – Ez Viszont Privát
9 órája
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
11 órája
-
Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
11 órája
Mfor.hu Top24
- Vészjósló figyelmeztetést adott ki az amerikai külügy: hamarosan indulnak az Irán elleni csapások?
- Tényleg nyakunkon az 1000 forintos benzinár?
- Bod Péter Ákos: Nyugdíjak, bérek – a bajok gyökere a termelékenység
- Itt nincs vétó: 8,1 milliárd dollárt kap Ukrajna
- Szijjártó Péter elárulta, mennyiért vonatozhatunk el Belgrádba
- Az asztalra csapott Fico a Barátság kőolajvezeték ügyében
- Orbán Viktor: megtámadtak minket
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Itt a jó hír: zavartalan lesz a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől 2026. február 21. 12:32
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
-
Szerencsekoncertek tavasszal – Egerben is sztárfellépők érkeznek
11:41
-
Az egri városvezetés már megint az egyháznak ad ingatlanokat, és bevallja, hogy úgy veszi át a laktanyát, hogy fogalma sincs, milyen állapotban van.
07:36
-
Kora tavaszias idő várható
06:26
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
2026. február 27. 17:01
-
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
2026. február 27. 07:03
-
Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
2026. február 27. 07:24
-
Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
2026. február 27. 10:47
-
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
2026. február 27. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
