3p
Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 6,6 százalék mérséklődtek az előző év azonos időszakához képest. A növényi termékek ára 6,9, az élő állatok és állati termékeké 6,2 százalékkal csökkent. 2014-ben a termelői árak összességében 6,1, a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje pedig 3,1 százalék elmaradt a 2013. évihez képest – közölte a legfrissebb adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Privátbankárral.

A KSH adatai szerint tavaly decemberben a gabonafélék ára 8,4 százalékkal csökkent 2013. decemberhez viszonyítva. A búza ára megegyezett az egy évvel korábbi árral, a kukoricáé viszont 11 százalékkal alacsonyabb lett. (Mindkét növény termésmennyisége kiemelkedő volt 2014-ben.) Az ipari növények ára 2,1, ezen belül az olajos növényeké 2,8 százalékkal elmaradt a 2013. decemberitől. A burgonya ára 39 százalék csökkent, a zöldségféléké 8,6 százalékkal emelkedett. A gyümölcsfélék ára 17 százalék visszaesett, ezen belül az alma és a szőlő ára 21 százalékkal csökkent, a körtéé 26 százalékkal nőtt.

Így változtak a húsok árai

Az élő állatok termelői árszintje 7,1 százalékkal volt kisebb a 2013. decemberhez viszonyítva. A legjobban a vágósertés ára csökkent (12,4 százalékkal), a vágómarha és a vágóbaromfi ára 6,1, illetve 3,9 százalékkal mérséklődött. A sertés felvásárlási ára 2014. július óta folyamatosan csökkent, decemberben 339 forint volt kilogrammonként, ami 2011. szeptember óta a legalacsonyabb ár.

Az állati termékek ára 4,2 százalékkal kisebb lett az előző év azonos időszakinál. A tojás ára 3,5 százalékkal nőtt, a tej termelői ára 6,4 százalékkal mérséklődött. A tej felvásárlási ára október óta stagnál.

Egy év alatt

A KSH adatai szerint tavaly január–decemberben a mezőgazdasági termelői árak 6,1 százalékkal csökkentek 2013 azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek ára 9,2, az élő állatok és állati termékeké 1,1 százalékkal. A gabonafélék ára 8,9, az ipari növényeké 7,6, a burgonyáé 23 százalékkal elmaradt a 2013. évitől. A zöldségfélék ára 2,3, a gyümölcsféléké 18 százalékkal csökkent, utóbbiaknál az őszibarack kivételével minden jelentősebb termék esetében az egy évvel korábbi alatt maradtak az árak.

Olcsóbb a műtrágya

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 2013-hoz viszonyítva 3,1 százalékkal mérséklődtek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 3,9 százalékos csökkenéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,1 százalékos emelkedéséből tevődött össze.

A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak csökkentek a legnagyobb mértékben: 10,6 százalékkal. A műtrágya és az energia ára kisebb mértékben, de szintén mérséklődött: 3,9, illetve 3,7 százalékkal.

A mezőgazdasági beruházásokon belül a gép- és az épületberuházások esetében egyaránt növekedés történt (2,6, illetve 2 százalék).

A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2014-ban 96,9 százalék volt, azaz 2013-hoz viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben csökkentek, mint a ráfordítási árak – közölte a KSH.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG