Belépni vagy kívül maradni? Fontos döntés előtt a magyar kormány

Fontos, hosszú évekre kiható, eurómilliárdokról szóló döntést kell hoznia hamarosan a magyar kormánynak. Csatlakozzon Magyarország a formálódó  Védelmi, Biztonsági és Reziliencia Bankhoz (DSRB)? A minap Budapesten tartott konferencia részben erre is kereste a választ.

Mint korábban írtuk, a DSRB egy, a résztvevő államok közös tulajdonában álló, közös tőkéjével létrehozott, mind a NATO-tól, mind az Európai Uniótól független, védelmi beruházásokra specializált fejlesztési bank lenne, amely a tőkepiacok önálló szereplőjeként vonna be forrásokat, amelyeket aztán hosszú lejáratú hitelek, garanciák, kockázatmegosztási konstrukciók és társfinanszírozás keretében fektetne be állami, vállalati és infrastrukturális projektekbe.

Ez tehát azt jelenti, hogy a forrásokhoz való hozzáférésért cserébe Magyarországnak be kellene adnia a saját részét az intézmény felállításához szükséges tőkébe. A bank az előzetes becslések szerint nagyjából 135 milliárd dollárnyi finanszírozást tudna elérhetővé tenni.

A kérdést az egyik oldalról az egyre ingatagabb nemzetközi biztonsági helyzet (Európában elsősorban az orosz fenyegetés), és a védelmi képességek ennek hatására szükséges megerősítése, másrészt a 2025-ös hágai NATO-csúcson elfogadott, a tagállamok számára 2035-re kötelezően elérendő, a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadások követelménye teszi nagyon aktuálissá.

Védelmi finanszírozás – másképp

Mindezekhez rengeteg pénzre van szükség, és ugyan Magyarországon kormányzati és uniós források is elérhetők erre a célra, ezek nem minden esetben elegendők vagy megfelelők, és szükség lehet ezektől független, gyorsan, piaci alapon elérhető, de a védelmi ipar különleges igényeire szabott finanszírozásra.

Megváltozott a világ is. Miközben az elmúlt évtizedekben egy-egy katonai eszköz fejlesztése sokéves, akár évtizedes távlatú projekt volt, akár az ukrán háború tapasztalatai is egyértelművé tették, hogy ennél nagyságrendekkel gyorsabb reakcióra van szükség. Egy új fenyegetés elhárítására készülő új eszköz a tervezőasztalról a frontra kell jusson akár néhány hónap leforgása alatt is. Az új technológiák ráadásul „kinyitották az ajtót” új, kisebb, akár startup-jellegű cégek számára is, hogy a védelmi technológia élvonalába kerüljenek a hatalmas, dollármilliárdokat megmozgató hagyományos védelmi ipari cégek mellett vagy akár helyett. Csakhogy ezeknek a cégeknek sokszor nincs meg a megfelelő tőkéje ahhoz, hogy a megoldásaikból gyorsan nagy mennyiségben gyártható és bevethető eszközt faragjanak.

„Az egyik legnagyobb közös problémánk nem feltétlenül a költségvetési források vagy a politikai akarat hiánya, hanem az, hogy a védelmi ipar nem mindig képes kellő gyorsasággal és léptékben bővíteni a termelését. A magasabb védelmi kiadások önmagukban nem eredményeznek nagyobb ipari kibocsátást, ha a vállalatoknak nincs forrásuk a kapacitásbővítésre. A cégeknek gyakran előre kell beruházniuk, miközben a megrendelések, a bevételek és a megtérülés csak később válnak biztosabbá” – foglalta össze a budapesti konferencián Judith Gelbman, Kanada kijelölt budapesti nagykövete.

Ahogy a konferencia több résztvevője is hangsúlyozta, probléma az is, hogy a kereskedelmi bankok az elmúlt években kifejezetten igyekeztek távol tartani magukat a védelmi ipartól, például pr- és ESG-szempontok miatt is. Ez most változni látszik, amit jól mutat az ING, a JP Morgan, a Deutsche Bank, illetve több más pénzintézet a DRSB-projektben történő részvétele is.

„A kereskedelmi bankok néhány évvel ezelőtt két fő akadállyal szembesültek. Az egyik a reputációs kockázat volt: sok pénzintézet nem szívesen vállalt szerepet a védelmi ipar finanszírozásában. A másik, ma is lényeges kérdés a kockázatkezelés. Hogyan biztosíthatók a pénzáramlások? Mennyire kiszámíthatók a beszerzési ciklusok? Milyen hosszú távú rálátásra van szükség ahhoz, hogy a bankok megalapozott hiteldöntéseket hozzanak? Sok esetben hiányzott az a transzparencia és előreláthatóság, amelyet a finanszírozók elvárnak” – mutatott rá Antal Ferenc, a projekt magyarországi előkészítője – aki korábban az N7 állami hadiipari holding vezérigazgatója is volt, jelenleg pedig a Hartford Maritime Partners ügyvezető partnere.

(Antal Ferenccel szeptemberben a Klasszis Podcastban beszélgettünk a felpörgő hadiipar jelentette lehetőségekről és kihívásokról.)

Senki ne kockáztasson egyedül

„Egy kisvállalat nem feltétlenül tud egy hagyományos bankhoz fordulni azzal, hogy ígéretes katonai technológiát fejlesztene, és azonnal hitelhez jutni. A védelmi ipar sajátos kockázatai miatt olyan finanszírozási megoldásokra van szükség, amelyek értik a stratégiai jelentőséget és a hosszú fejlesztési ciklusokat. A konferencia egyik fő célja éppen az, hogy ezt a hiányt és a lehetséges megoldásokat közösen megvitassuk” – fogalmazott Nicholas Sarvari, a Magyarországi Kanadai Kereskedelmi Kamara elnöke.

Egyértelmű, hogy ezeket a problémákat nem lehet sem kizárólag pénzügyi, sem kizárólag védelmi politikai oldalról megoldani: speciális megoldásokra, a védelmi iparra szabott pénzügyi lehetőségek megteremtésére van szükség.

„Ez a két terület sokáig egymástól távolinak tűnt: a védelem a katonai képességekről és a beszerzésekről, a pénzügy pedig a megtérülésről és a kockázatok kezeléséről szólt. A jelenlegi biztonsági helyzetben azonban ezeket a kérdéseket nem lehet egymástól külön kezelni” – mondta Szőnyegi János, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és haderőfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, aki hozzátette, hogy a védelmi finanszírozás hagyományos modellje már nem működőképes.

„Évtizedeken át a védelmi finanszírozás alapmodellje viszonylag egyszerű volt: a kormány meghatározta a szükséges képességeket, elkülönítette a költségvetési forrást, elindította a beszerzést, az ipar pedig teljesítette a megrendelést – fogalmazott Szőnyegi. – Ez a modell továbbra is alapvető, de önmagában már nem elegendő. A modern védelmi képességek nem csupán beszerzésekből jönnek létre, hanem egy teljes ökoszisztémából: védelmi vállalatokból, kis- és középvállalkozásokból, kettős felhasználású technológiákból, kutatás-fejlesztésből, infrastruktúrából, energiából, logisztikából, képzett munkaerőből, biztonságos ellátási láncokból és egyre inkább magántőkéből.

A finanszírozási nehézség sokszor ott keletkezik, ahol a stratégiai szükséglet és a hagyományos üzleti megtérülés elválik egymástól. Egy vállalatnak ma kell beruháznia egy gyártósorba, amely csak a későbbi megrendelések megérkezése után válik nyereségessé. Egy technológiai cég kiváló termékkel rendelkezhet, de nem tud elegendő fedezetet felmutatni egy banki hitelhez. Egy kis beszállító gazdasági értelemben szerény szereplő lehet, katonai szempontból mégis nélkülözhetetlen. A kettős felhasználású technológia pedig jelentős védelmi értéket képviselhet akkor is, amikor a polgári piaca még csak kialakulóban van. Ezért fel kell tennünk a kérdést: ki finanszírozza a stratégiai szükséglet és a banki finanszírozhatóság közötti rést?”

Szőnyegi szerint nem az a megoldás, hogy a kormány váljon bankká és szorítsa ki a magántőkét, de az sem elvárható, hogy kereskedelmi bankok viseljék a társadalmi és stratégiai jelentőségű kockázatokat. A cél tehát az lenne, hogy a közpénzt arra (is) felhasználják, hogy több védelmi ipari magánbefektetést ösztönözzenek.

„A mai tanácskozás legfontosabb kérdése tehát nem egyszerűen az, hogy mennyit költsünk védelemre – ennek szükségességét már felismertük. A nehezebb feladat az, hogyan alakítsuk át a védelmi kiadásokat tényleges védelmi kapacitássá”

– zárta gondolatait Szőnyegi János.

Antal Ferenc szerint is egyértelmű, hogy – mint fogalmazott – „a magánszektor bevonása nélkül nehéz lesz olyan mértékű ipari kapacitást kiépíteni, amely megfelel a jelenlegi geopolitikai helyzetnek”.

Olcsóbb hitel – de kinek?

És hát persze a finanszírozás költségei sem elhanyagolható tényezők. Antal szerint Magyarország akár évente 80 millió eurót is spórolhat azzal, ha nem állami kötvénykibocsátással, illetve költségvetési forrásokból finanszírozza az emelkedő védelmi kiadásokat, hanem a DRSB-n keresztül elérhető, kedvező minősítésű konstrukciókkal.

Ennél is fontosabb lehet azonban az, ha létrejön egy érett védelmi ipari ökoszisztéma Magyarországon, amely megfelelő szakértelemmel, szabályozással és bevált gyakorlatokkal segít a vállalatoknak piacra lépni.

A budapesti konferencia nem nyilvános beszélgetései során feltehetően számos részletet sikerült tisztázni. Hamarosan tehát aktuális lehet a kérdés, hogy a magyar kormány csatlakozik-e a kezdeményezéshez. Egyelőre az azt elindító Kanada mellett Albánia, Belgium, Görögország, Lettország, az európai központnak helyt adó Luxemburg, Románia, Törökország és Ukrajna jelentette be a csatlakozását, de egyelőre az igazán „nagy halak”, például az Egyesült Királyság nem lépett be – szakértők szerint ennek egyik oka az lehet, hogy ezek az országok egyedül is képesek a legjobb feltételekkel hitelt felvenni.

A Reuters forrásai szerint a „nagyobb” csatlakozó országoknak egymilliárd dollárt kellene befizetniük a szervezet alapítótőkéjébe, és a lap szerint a kanadai vezetés a jelenlegi csatlakozókkal is kész létrehozni az intézményt, a későbbi csatlakozás lehetőségét nyitva hagyva.